AZ ÚJ BLAHÁNÉ
AZ ÚJ BLAHÁNÉ
Hogy a hét város Homér születési helye fölött vitatkozott hajdan, az nagy bolondság volt. Mert akárhol született is, mindegy, egész Görögországnak világított.
Hogy három vármegye, Csanád, Somogy és Nógrád azon vitatkozik, egyik sem akarván őt fölléptetni, hogy hova nem való Szontagh Pali, az is nagy bolondság. Mert ha meg volna is állapítható a szülőmegyéje, azért mégsem lennének kénytelenek őt ott megválasztani.
Hanem, hogy most az a kérdés kezd felülkerekedni: beteg-e vajon Hegyi Aranka, vagy sem, az már nem tréfadolog. Egy ilyen vitának mindég van jogosultsága…
A kis pacsirta elhallgatott. Üres a berek és unalmas.
Rettenetes hírek szivárognak ki. A pacsirtának torokbaja van. Elmegy gyógyulni Emsbe, s nem fogjuk látni sokáig.
A Népszínház udvarának homokján az ő picike lábnyomait a Solymosi és az Együd vastag talpa agyontapossa, öltözőszobájába hiába suhan be az esti szellő… Ő nem lesz ott. Elveszítjük. Igaz, hogy csak rövid időre, de a nélkülözésben a percek is nagyon hosszúk…
Hát igazán beteg-e? Hírt hír gyorsan vált: – Nincs semmi baja, csak meghűlt kissé.
Nem igaz, mintha semmi baja sem lenne, – beszéli egy másik »hiteles forrás«. Odavan, elmegy s a jó isten tudja, hogy mikor tér vissza.
Ez aztán a nagyság átka, hogy a beteget nem hagyja betegnek s az egészségest egészségesnek.
Először csak a kőnyomatú lapok kezdik. Ezeknek még nem hisz senki, mert ezek bizonyos felelősséggel tartoznak, hanem a színház vagy a Szikszay udvarán ki találja ejteni valaki s akkor mindjárt biztossá válik.
Beteg-e? nem beteg-e? Az akácfaleveleket kell megkérdeni, hogy a legutolsó levél elárulja az érdekes titkot.
*
Egy fiatal írnok egy ízben meg akarván tudni, mekkora helyet szorított már magának a literatúrában, egy áltudósítást küldött be faluról a saját haláláról.
Nyolc-kilenc sorban emlékeztek meg róla a lapok.
– Még korán van meghalni – jegyzé meg nyugodtan, elolvasva a nekrológokat, – legalább ötven sorra akarom vinni.
…Ez az ötven sor az, amiért a nagyok fáradnak egy egész életen át.
A színésznők nagyságának más a mértéke. Nekik nem muszáj okvetlenül meghalni, ők maradhatnak elevenen is, – mindössze meg kell betegedniök, s ez elég.
Vagy csinál szenzációt a betegségük, vagy nem. S ez a nagyság vagy a semmi.
A kis Hegyi Aranka betegsége esemény. Egészen meg vagyunk ijedve.
*
Mikor a férjhezmenetelét hozták a lapok, az még nem döbbentett meg.
Hátha nem igaz! De meg lehetetlen is, hogy azt valaki elvihesse, akit már össze-visszacsókolt más… a múzsa.
Hanem az a betegség, ez megdöbbent. Mert ez egy új éra a Népszínházban.
Mikor a csillag fénye elbágyad, akkor vesszük észre, hogy milyen fénylő volt. Azelőtt azt sem láttuk, hogy csillag.
Egyszerre nevezetessé vált Hegyi Aranka. Azt sem tudjuk, hogyan, miként. Talán nem is sejtette senki.
De igen!
Egy vasárnapi színműelőadáson a tömeg tapsolását hallván Tihanyi, a leeresztett függönyök mögött megfogta a Blaháné kezét:
– Jöjjön, méltóságos báróné, hajtsuk meg magunkat a mesterlegényeknek.
Blaháné elmosolyodott a csípős szavakon, s így szólt:
– Menjünk, galambom; úgysem tart már nagyon sokáig. Ösmerem én a publikum tenyerét.
– Meghiszem azt. Elég sokáig hordozta rajta…
*
Úgy van, a »publikum tenyere« édes fekvőhely, aki rajta van, annak, s sohasem unja meg senki. Hol hideg, hol meleg, néha nagyon izzadó és mindig változékony. Hanem »állandó fundusnak« éppen nem lehet használni.
Úgy látszik, a Hegyi Aranka nevére lesz nemsokára telekkönyvezve. A nagy érdeklődés betegsége iránt előrevetődő árnyéka ennek.
Beteg-e, nem beteg-e? Isten tudja, mi baja van. Valami igéző homály ül sorsa fölött.
Hátha csak intrika az egész és nem akarják szerződtetni az új igazgatósághoz?
Évvától kitelik az is.
Éva már szerencsétlenné tette azzal egyszer a nagyközönséget, hogy leszakította az almát.
Most ez a másik Évva eldob egy virágbimbót s azzal teszi szerencsétlenné a publikumot.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Pedig hát kár a fejüket törni, uraim, kár gyanúsítani, találgatni, s oktalan dolog tapogatózni a sötétben. Hegyi Aranka sem válik meg a Népszínháztól, sem nem beteg, – hanem egyszerűen meg akarta tudni, – hogy hány embernek fog fájni az ő torokbaja?
Hanem felsűlt – mert nem bírja összeszámítani.
