A FŐVÁROS CSÜTÖRTÖKÖN
A FŐVÁROS CSÜTÖRTÖKÖN
Budapest, május 19.
Ma van az ünnepélyek legüresebb napja a nagyközönségre nézve, mert ma nem lesz látható az utcákon a fiatal pár.
Minthogy tegnap futólag írtam csupán, még nehány vonást kívánok hozzátenni a tegnapi leíráshoz, olyat, mely a sajtóban egy vagy más ok miatt nem volt fölemlítve.
A peron nem valami fényes képet nyújtott, amennyiben egy-két arisztokratát leszámítva, nagyon vékony firmák (Posner Károly Lajos, Wahrman) fogadták a fenségeket.
A trónörökös mosolyogva lépett ki, Stefánia félénken állott meg mellette, mint egy bárányka.
Rossz hangulatot szült a zsurnalisztákban (ezek voltak ott a valódi hazafias elem, meg nehány mágnás), hogy a trónörökös meghallgatva a főpolgármester beszédét, azonnal a díszszázadot léptette el maga mellett: mindig, mindenütt ez a katonásdi.
*
A trónörökös föltűnő nyájas volt Tisza Kálmán iránt; midőn elvégezte a katonai bolondságot, megint őhozzá jött vissza, aztán ránézett a gyermek sajátos ösztönével és félelmével, hogy akar-e az még valamit beszélni.
A vézna oroszlány visszanézett rá némán; nem volt semmi mondanivalója.
A főherceg, mint akit játékaihoz eresztenek vissza, megkönnyebbülve ugrott hát föl kis feleségével az udvari kocsiba, s távozott.
*
A mai nap a deputációké. Budavára igazán olyan, mintha Hollós Mátyásé lenne. A Rozgonyiak és Garák robognak végig az utcákon. Tömérdek díszruhás alak tarkállik különben Pesten is.
Bizony a municipiumok megvedlettek egy kicsit, a sok adóegzekutor sokat elszedett a ruha fényéből, s már sokkal egyszerűbben, jóval szegényesebben néznek ki, mint a koronázáskor.
Én például a nógrádi deputációval ebédeltem ma, minden egyes ismerősöm meghízott, mióta nem láttam, egy-két fonttal, hanem emiatt meg ellensúlyozásul a ruháján kevesebb az arany, ezüst egy-két fonttal.
– Lássátok, urak! – mondom nekik – ti panaszkodtok, hogy tönkrementek odahaza, nekem otthon sem kellett lennem, hogy tönkremenjek. Hanem köztünk, nógrádiak közt, van valami titkos delej: olyanok vagyunk, mint a lesti tótok; ha Lesten kolera van, bárhol legyen is azon időben a lesti tót, a kolerát azért ki nem kerüli.
Mizerábilisan nézett ki a szegény városi és megyei deputációk egynémelyike, a mágnások fényes ruhái mellett, azért is intézett ilyenforma kérdéseket hozzájok a királyfi:
– Honnan való ön? – kérdé Asbóthtól.
– Zaránd megyéből.
– Van önnek ott valamije, birtoka? valami földje?
Másoktól viszont ilyet kérdezett.
– Van önnek valami foglalkozása?
Vagy Kemény Gábor komponálta e kérdéseket, vagy pedig azt hitte őfensége, hogy a zseniális Gyula gróf (mert őtőle kitelik) összevásárolt vagy hétszáz mentét, s azokba különböző embereket felöltöztetvén, most őelőtte úgy figuráltatja, mint département-i küldöttségeket: s ezért inquirálta olyan nagyon, hogy nem-e szólja el magát valamelyik: »Nincs nekem, fenséges uram, semmim, hanem úgy fogadott föl Andrássy gróf két forint diurnumért, hogy itt a derekamat hajtogassam.«
A fiatal herceg nemrég végezte történelmi tanulmányait, s miután gyanakodó természete is lehet, eszébe jutott Potemkin...
No, de hála istennek nem úgy van… Azok a derék urak még mind jómódú birtokosok eddig.
A fenséges asszony kipirulva állott ott férje mellett, kedves benyomást gyakorolva az összegyűltekre, habár nem is oly szép, mint gyönyörű palotahölgye, Waldstein grófnő.
*
Este udvari estély lesz, melyre a küldöttségek vezetői és a törvényhozás mindkét háza hivatalos.
Szegediek roppant nagy számmal vannak itt és a Zugligetbe terveznek kirándulást.
Egészen dühös vagyok, hogy édes atyámfiai, a nógrádiak »csüggnek« üres időmön, s »kisebbik hazám«-, Szegednek jó népével nem tölthetek egy-két kellemes órát.
U. i. A tegnapi kivilágításról fölemlítem, mint rendkívülit, a Népszínház villanyos fényű holdját, mely mesterségesen úgy volt csinálva, hogy egész Pest azt hitte, két hold világít az égen…
