LEVÉL A FŐVÁROSBÓL
LEVÉL A FŐVÁROSBÓL
Budapest, május 18.
Mintegy húszezer idegen ember jár-kél a föllobogózott, földíszített utcákon, melyeken már tegnap este megvolt a próba a villanyvilágítással, mely messze fölülmúlja a gázfényt; ez csak úgy tűnik föl annak tiszta és átlátszó fénye mellett, mintha piszkos mécspislogás volna. Legpazarabbul a kaszinó van díszítve vörös bársony mennyezettel, mely arannyal van áttörve, s köztük belga és magyar címerek, valamint az uralkodó családéi is. Kár, hogy a sárga-fekete zászlót is kitették a méltóságos urak, anélkül ellehetett volna, mert még a Károlyi-palotát kivéve, egyebütt nincs sárga-fekete zászló, csak nemzeti és belga.
Az országházán három szép selyemzászló leng, a középső az ország címerével. Délelőtt egy kis tévedés esett. A szolgák az 1861-i megnyitási zászlót tűzték ki, melyen egy 1848-ra támaszkodó Pannoniát ábrázoló nőalak látszik, de ezt behúzták.
A kíváncsi vidéki közönség, mely az utcákat elözönli, egy sajátságos jelleggel bír: a nemesség, az úgynevezett vidéki dzsentri, mely pedig eddig elöl jött az ilyen parádéknál, nem látható sehol, az sem jött el, hanem iparosok, vidéki polgáremberek és parasztok jöttek nagy számban.
Bár ez az elem nem pazarol, mégis igen fölugrott mindennek az ára. Egy ablak ma délután 30 frt volt már, helyek a tribünökön nem voltak kaphatók. Egy bérkocsi egész napra 25 frtba kerül.
De mind e nagy tömeget, mely pénzét ilyen bolondságra kész kiszórni, mégsem a lelkesedés, hanem csak a puszta kíváncsiság hozta össze.
Igazán mesés, hogy az emberek mily nevetségesen kíváncsiak.
A legmulatságosabb példa erre, hogy sokan a bécsiek közül is eljöttek (kivált asszonyok), hogy még egyszer itt is lássák a fejedelmi lakodalom lefolyását.
Igazi lelkesedés nincs sehol, csak bizonyos sablonszerű, a hírlapok vezércikkeiben. De a hírlapok is, bár az egy »Függetlenség«-et kivéve, mindnyájan üdvözlik a fejedelmi párt, bizonyos tartózkodást árulnak el, s áradozás nincs, csak Várady Antal versében.
Azon utcákat, melyeken a bevonulás történt, már délben kezdte ostromolni a tömeg, óriási leleményességgel hevenyészve magának nézőhelyeket; a boldogabb rész, mert több mint fele már három óra felé azzal a sóhajjal fordult haza, hogy a bevonulást legfeljebb holnap láthatja csak meg a »Budapest«-ben lefestve.
A vasúti peronra csak a szorosan hivatalos fogadtatási személyek, a képviselők és hírlapírók kaptak beléptijegyeket, mindenki frakkban és fehér nyakkendőben tartozván megjelenni, vagy magyar díszruhában.
Pontban négy órakor megérkezett a vonat. Nagy éljenzés fogadta a kilépő trónörököst és fiatal nejét, ki kipirult arccal, kecsesen hajtogatta magát a közönségnek.
A bevonulás impozáns keleti pompájú képet nyújtott s egyike volt azon látványoknak, amikre örökké visszaemlékszik az ember. Az Ezeregyéjszaka regéi látszanak fölelevenedni.
Az ember nem tudja, miről írjon: Andrássy Gyula gróf és Zichy Jenő minden képzeletet fölülhaladó pompával kiállított kocsijával bajlódjék-e, vagy a mágnás lovasok hű leírásával, mert kétségtelenül e két dolog volt a legszebb, s kivált ez utóbbi, ami a bécsi pompát messze fölülmúlta.
Pedig e lovascsapat hevenyészett volt s alig lehetett összehozni, mert Andrássy csak két-három nap előtt kezdeményezte. S mégis hogy néztek ki a pompás festői mentékben, a szép csoltáros lovakon! Egy kép Mátyás fényes korából. Ott láttuk a Zichyket, a Károlyiak fiatalabb sarjait, Czirákyt, Rohonczy Gidát s még Apponyi Albert grófot is, almás pej lovon, skarlát-vörös díszruhában. Lehettek számra nézve mintegy negyvenen a lovasok. Némelyek lovát drága ruhába öltözött szolgák vezették.
A fogatok sorát a főpolgármesteré nyitotta meg, azután jött a trónörökös kocsija, s utána beláthatatlan, soha ki nem fogyó sora a szebbnél szebb fogatoknak.
A menet lassan és rendben, folytonos éljenek és üdvrivalgások közt vonult föl Budára, hol a virágszóró kétszáz leányka pompás jelenete bontakozott elő a várban.
De egyetlen ember mindezeket nem láthatta. Csak itt-ott egy részletet.
A fiatal pár láthatólag meg volt lepetve a szíves fogadtatás által, kivált a fiatal menyecske szeme csillogni látszott az örömtől.
Estig azután, míg a kivilágítás vette kezdetét (mely fönséges képet nyújt, amint az ezer, meg ezer ragyogó fény kigyúl, s nappallá válik az éj egészen), jó sokáig durrogtak az ágyúk, majd katonabandák járták be nagy harsogással és dobolással a várost, hirdetve, hogy katonai állam vagyunk: nehogy meg találjunk arról feledkezni valahogy egy óráig.
Irányadóbb körökben azt hiszik, hogy a király és királyné lejövetele a magyar sajtó újabbi magatartása végett történik. A jó király ugyanis aggódva látja, hogy fia népszerűsége csorbát szenved némely, talán véletlenül kiejtett s hihetőleg elferdített szavak miatt, továbbá tekintetbe vette azon panaszt is, hogy Bécs mellett Pest tartományi jelleget ölt, mert ez már nem lakadalmi ceremónia, hanem puszta látogatás: ez okból akar saját lejövetelével a budapesti ünnepélyeknek nagyobb szabást, szélesebb keretet adni. Hiszik azt is, hogy a trónörökös valamely feleletében nagyobb jelentőségű enunciációt fog tenni.
Az istenek szeretik a gyengébbeket. Báró Keménynek igaza lett. Az idő gyönyörű volt, kivált az este.
Ezernyi-ezer néptömeg nézi a pompás kivilágítást, kivált a Duna-parton, hol a Duna medrében visszasokszorodik a tündéri fény s pajkosan játszik az ezüst fodrokon.
