HELVEY LAURA
HELVEY LAURA
Én voltam az, aki egyszer azt írtam Helvey Lauráról, hogy az ördögnek kellene az olyan lány, mint ő, akit már összevissza csókolt… a múzsa.
Most pedig azt mondom, hogy mi az ördögöt írjon arról egy prózaíró – akit már minden költő megénekelt?
Haját, szemét, elegáns mozdulatait, bágyadt mosolyát, kis lábait, sugár termetét, s keskeny, izgékony arcát aranyos kosarába szedte a költészet gyúlékony anyagnak.
Micsoda bókot mondjak én annak, aki a Helikon pézsmás tavaiban fürdik naponta?
Aphrodite hozzá van szokva a hullámokhoz és a mézhez.
*
Hanem Szeged nincs hozzászokva Aphroditéhez. S ha valakinek bókot kell mondani, az Szeged.
Mert bár nem jut eszünkbe megdicsérni soha a berket, hova a csalogány jár – mégis sokszor a berek érdeme az.
Egy idő óta a művészek szeretnek Szegedre járni, mert méltányolni tudják őket. Azon megállapodott, úgyszólván tömör tisztelet és becsülés várja ott őket, mely méltán megilleti a művészt, s mely csak kiváló míveltségi fokon álló népnek sajátja.
Helvey Laurát még nem ismerik Szegeden. De annál inkább ismerik, éspedig hosszabb idő óta Prielle Kornéliát, a szegedi színház tiszteletbeli tagját.
Gondoljanak önök arra az időre, mikor még Prielle Kornéliát csak rövid idő óta ismerték – s önök előtt áll Helvey Laura.
Ennél nagyobb bókot nem mondhattam Helvey Laurának.
És mégsem őt illeti az annyira, mint a nemzetet, mely nagy művészeit folytatásokban láthatja.
*
Helvey Laura már mint színházképezdei növendék kivált egy fejjel társai közül, s azóta, mint a Nemzeti Színház tagjának, egy fokozatos haladás az útja.
De könnyű ott haladni, ahol jázminok nyílnak kétfelől az út mentén. Könnyű azért, mert diadalút: a hódolat jár előtte. Könnyű neki, mert ha elunja a virágillatot, ha a hódolat felé nyújtott kezét elereszti, ha magára marad, akkor ott van a saját szárnya. Ha ráunt arra, hogy menjen, vagy arra, hogy vigyék, fogja magát és röpül.
S mégis ez a haladás nem tarthat már sokáig, – mert közel áll a tökélyhez.
Legjobb alakításainak egyike a Dóra, melyet Szegeden is be fog mutatni. Ezzel tűnt föl Pesten, s ebben ösmerték el legelőször művésznőnek.
Azóta mind-mind nagyobb tért kezd elfoglalni, s ma már a nagy tehetséget és a művészi alkotás erejét senki sem tagadhatja meg tőle.
A fővárosban az ő szereplése óta egy új, terjedő hitvallás van: a Helvey-kultusz. A legmodernebb szekta látható istennővel. (Nincs is szebb dolog a világon, mint a pozitiv.)
Sok szívet összetört, mint nő.
És még több szívet tett épebbé, mint művésznő.
De szerencséje van. A nő által összetört szívek rózsaszín porából a művésznő számára nőttek babérok.
A világ el van fogulva kedvencei iránt. Hibáikat is javukra kamatoztatja.
S ez az elfogultság szépíti meg a világot.
*
A szegediek is bizonyosan el lesznek fogulva Helvey Laura iránt: mert a nő annyira praejudikál a művésznőnek, hogy tisztán ki nem ösmerhetni – mi tetszik jobban benne, ő maga-e, vagy a játéka?
Az ember alig várja, hogy megöregedjék, s csak a művésznőt láthassa…
És mégis sajnálja a leányt is.
E kettős presszió igen zavarólag hat, – de hát már csak nyugodjunk meg benne jámborul.
Még a toalettjeiről is szólanom kellene. A legszebb toalettek, amiket csak valaha látnak a nemzeti színpadon. És mégsem tesz velük hatást.
Mert hát ki venné észre Helvey Laurán a ruhát?
Csak másnap jut eszünkbe, hogy miképpen is volt tulajdonképp öltözve.
Addig, míg a színpadon van, ő maga uralkodik, s semmi egyebet nem lát az ember.
Mikor először láttam életemben a színpadon, azt kívántam magamban, hogy bárcsak egyszer nappal láthatnám.
Mikor az utcán láttam nappal, egyszerre az lett vágyam, hogy bárcsak mindig este lássam ezentúl.
Mikor pedig minden este láttam, azt óhajtottam, hogy bárcsak sohasem láttam volna Helvey Laurát, ha már örökké nem láthatom.
És ebben van röviden benne az ő hatása és arcképe.
