ISTENEK MULATSÁGA
ISTENEK MULATSÁGA
Mióta a »Pester Lloyd« megírta rólam, hogy az asszonyokat nem valami nagyon jól ismerem, azóta megint jogom van egészen fiatalnak lenni s elölrül kezdeni a bolondságokat.
Éppen jó alkalom van rá. Itt a Renz cirkusz. Járom is szorgalmasan.
Új élet ez egészen, szép, pezsgőbb az előbbinél.
A Borcsák, Marcsák után a Flórák, Elisek, Gundák és Oceaniák.
Húzzátok le szemeitekre babos kendőiteket, kedves népies alakjaim, nem akarlak most látni benneteket; menjetek a szőlőbe, Péri lányok, öntözd meg virágos kertedben a muskátlikat Bede Erzsi, téged se támasztlak föl halottaidból, Vér Judit, vonulj el bánatoddal Timár Zsófi, menjetek el mindnyájan, kik annyi igaz örömet okoztatok nekem.
Más légkör ez itt! Nem bírnálak most megérteni, hiába szólanátok hozzám kis falvaink hangzatos nyelvén, mely magyar azért, ha megmosolyogják is a magyarok, s mely női ajkon százszor édesebb – mint a többi hazai dialektus.
Itt nagy a zaj és nagy a lódobogás. Szól a zene, harsognak a kürtök, – s csak meztelenül szépek az asszonyok.
Fölhangzik a taps és a rivalgás, szilaj paripán nyargal Flóra, mint egy istennő a porondon. A tömeg szeme kéjittasan függ idomain. Mennyi inger, mennyi kellem!
Amint paripája nyakára hajlik, s arasznyi szoknyája fölnyílva szárnnyá válik, tudom, szeretnének vele cserélni külalakra az angyalok, majd egy lábon áll meg a szilajon vágtató ló lapockáján. Két hófehér kezét szabályos köralakban kiterjeszti s még mosolyog is az ezernyi tömegre, s hogy mosolyog… ha azt valaki megírni tudná!
Hogy valamit komolyan is mondjak a Renz cirkuszról, lehetetlen tagadni, hogy nem érdemetlenül gyakorol oly nagy varázst a fővárosi közönségre.
Mutatványai csak a legközelebbi évek óta is nyertek úgy ízlés, mint érdekesség tekintetében. Általában Renz képes arra, hogy a műlovarságot ne csak fönntartsa azon a nívón, amelyen áll, de hogy fejlessze is.
A clownok dolgai sokkal finomabbak, disztingváltabbak most, mint azelőtt: a pávatollal való mutatványok a legnagyobb műveltségű embert is képesek mulattatni és megnevettetni. A clownok dolga természetesen a burleszk komikum, de azt is lehet finomítani s élvezhetővé tenni, uti figura docet.
A cirkusz legszebb hölgye Flóra (nekem legalább tetszik), de a primadonnája Elise kisasszony, ki tizenötezer forinttal van szerződtetve.
Elise kisasszony nem mai gyerek már (körülbelül harmincas), de szép, keskeny, hosszúkás arcán nem látszik a kor. Az ő numerusa a tömegre nézve nem érdekes, de az arisztokrácia bomlik utána, mert az ő mutatványai nem egyebek, mint amennyire lehet egy előkelő hölgynek vinni a lovaglást, hogy kell a lovat tartani, hogy kell kecsesen ülni a ló hátának egyik csücskén, a mozdulatokban, az ostor kezelésében, az öltözködésben annyi gráciát, annyi bájt tud a kisasszony kifejteni, hogy midőn végigporoszkál, majd végignyargal szép fekete lován (kár, hogy hályog van az egyik szemén), nincs férfiszív, amelyik hangosabban ne dobogna, s nincs grófnői szem, mely ne irigyelné a férfihódító művészetben oly nagy mértékben kifejlett tökélyt. A kisasszony sohasem is lép föl jelmezben, ő a lovaglónők sztereotíp toalettjében jelenik meg, többnyire fekete uszály-ruhában fekete cilinderrel à la Arcos fésülve. Csak némelykor változik a cilinder fátyola vagy a fekete szoknya frakk-szabású deréka veressé.
A veres frakkjai különösen pompásan illenek neki.
A kisasszony még arról is nevezetes, hogy nagy vagyont szerzett már össze (jó parti, János!), s hogy Erzsébet királynénkat is ő tanította lovagolni.
– Őfelsége nagyon tanulékony volt – beszéli a kisasszony –, s olyan tökélyre is vihette volna, mint én; ha nincsen hibája.
– Vajon mi?
– Az, hogy négy-öt hátaslovát egyformán szereti.
– No, és aztán?
– Ez mindent elront. Önök azt persze nem értik és kinevetnek engem, ha azt állítom, hogy egy ló éppen olyan szerelmes a maga asszonyába, mint egy férfi. Pedig éppen olyan. Ha megsimítom lovamat, a vér nyargal annak erein keresztül éppen úgy, mintha egy belém szerelmes férfit simogatnék meg. Az arabs ló okos, higgyék meg, urak. Az tud mindent! Tudja, ha két lovat szeretünk, tudja, ha hármat, és akkor elhidegül irántunk. Csak a ló odaadó szerelmével vagyunk képesek e művészetre. No, ne kacagjanak hát olyan nagyon…
De hagyjuk itt Elizt a Louise kedviért. Az is úrlovarnő és nagy ugrató.
Gömbölyű arc s a legszebb kék szemek, aminőket csak képzelni lehet.
Louise kisasszony a legjobb ugrató Európában, nálánál tán csak a királyné ugrat még jobban, de nem annyi kellemmel.
Egy hosszú, magas, széles asztalt, mely tele van rakva edényekkel, könnyedén ugrat át.
De azért mindennél többet érnek a »néma játékok«, melyeket nagy fénnyel állítanak ki Renzék. Az operettek pompája messze marad el e mellett, kivált mert az illúziót neveli a nagy személyzet s az, hogy robogó fogatokat láthatni a porondon s valóságos csatákat lóháton.
A pazar pompa, melyet a balettszemélyzet kifejt, még a párizsiakat is elragadná.
Hát mi, igénytelen budapestiek?
Nekünk az eszünket veszi el.
A szép Renz Katinka – fájdalom – nincs többé, s Oceánia sem került vissza.
Pedig szép napokat élt itt valaha.
B. E. gróf húszezer forintos ékszert küldött neki egy mosolyáért. S mondják, a mosolynál maradt a dolog.
A gróf kevés volt neki. Hercegre várt. Megkapta a herceget is. Természetesen orosz herceg volt.
Elhagyta. Ilyenek az orosz hercegek.
Szegény Oceánia. Most valami szegény kereskedőnek a szeretője Amerikában s talmi karpereceket visel.
Hanem azért mégis szép élet az – az emlékei miatt.
