OPERA SZEGEDEN
OPERA SZEGEDEN
Ki van mondva a büszke szó, hogy »Szeged szebb lesz, mint azelőtt volt«, én magam is sokszor leírtam e sallangos mondatot, míg szerencsém volt önök között lehetni, és leírtam azt a másikat is, hogy Szeged az ország második városa.
De vajon igaz-e ez egészen?
Annyiban talán, mert Szegednél különb város aligha van, de azért a »második város« titulus nem kompetens teljes mértékben. Mert Magyarországnak csak egy városa van s az Budapest: ami azontúl van, az mind – falu.
Igen, a várost nem a falak teszik, nem a háztömbök s nem a lakosság száma. Hanem igenis teszik a modern kultúra, azon eszközök és kényelmi módok, melyeket nyújt s melyeket kötelessége a fokozottabb igényeknek nyújtania azon mértékben, aminő rangot kíván elfoglalni.
Szegednek le kell, az én nézetem szerint, vetkőzni eredetiségét immár, mely oly szép nekünk, íróknak és poétáknak, hogy szinte elandalodunk bele, de ha valamire akar menni, föl kell vennie a modern kultúra divatos köntösét s minden azzal járó díszt – mert különben petrezselymet fog árulni s hetykélkedését, hogy ő ilyen meg amolyan város, elhiszik, – de csak odahaza.
Ne essék tőlem zokon az igaz szó; együtt éreztem önökkel évekig, s együtt fájt nekünk a közös baj, melyet hála istennek kiláboltak, szereztem annyi jogot, hogy ne kelljen a dekorum kedvéért cukorral porozni be a keserű mondásokat.
Szegednek kapnia kell minden alkalmon, mely kínálkozik, hogy a többi várost fölülmúlhassa s azoknak elöljárjon. Szerencséje, módja is van hozzá most. Szerencséje, mert csak tavaly is véletlenül kapott egy nagy könyvtárt, módja, mert hiszen ott van háta mögött a királyi biztos, aki, ha fogyatékban van a posztó, bűvös kezével mindég meg tudja toldani egy-két véggel.
Egy ilyen kedvező alkalomnak tekintem én a Balázsné Bognár Vilma asszony, Láng Fülöppel és Bogyó Alajos társaságában beadott ajánlatát a szegedi színügyi választmányhoz, melyben a népszínmű és a többi drámai műfajok kultiválása mellett, még operák előadására is vállalkozik. S hogy ez nem kivihetetlen, kezeskedik róla a három név, melynek mindenike ismeretes a Nemzeti Színház deszkáiról, s különösen a köztiszteletben álló Balázsné-Bognár Vilma asszony neve, mely egész napjainkig fénye volt a magyar operának.
A szegedi lapok indignálódva utasítják vissza azon hírt, mely a fővárosi lapokban tévesen cirkulált, hogy t. i. Szeged város annyi és annyi ezer frttal ígérte volna szubvencionálni az »operatársulatot«. A lapoknak igazuk van, mert Szeged nem szubvencionálhat még most színházat oly jelentékeny összeggel, de ha nem is – a lapok e helyreigazítása korántsem jelentheti azt, hogy a Balázsné asszony szép tervét ne fogadnák az ottani intelligens körök s magok e lapok is pártolólag, mert hiszen a sajtó és az intelligens körök örökös panaszának nyomában, hogy az operettek lascivitása és mételyező hatása kiöli a publikumból a nemesebb ízlést és érzéket, egész váratlanul jön a segítség e társulatban, mely színügy tekintetében igazán hivatva van Szegedet az ország második fővárosává tenni.
Visszaemlékezve a színügyi bizottmány tavalyi eljárására, nem ismeretlen előttem, hogy Szegeden e bizottmány kicsinyes, személyes okokból szokott kiindulni és szavazni (tisztelet a kivételeknek), de nem hiszem, hogy ez esetben a személyes tekintetek háttérbe ne szoruljanak, mert olyan nagy az előny, amit a társulat nyújt, afölött, amit a többiek nyújthatnak, hogy alig lehet habozni.
Az az egy bizonyos, hogy Szegeden a zenei daraboknak nagyobb közönsége van a drámaiaknál (tessék megnézni egy operett- és egy másnemű est pénztári bevételét), s hogy e zenei igények kielégítése szükséges, ha a meztelen erkölcsrontó darabok útján is, égető szükség tehát, hogy a tényleg meglevő zenei igények nemesebb zenei darabokkal – operákkal – elégíttessenek ki, s ezáltal a szegedi színház átadassék természetes hivatásának és céljának, mely az erkölcsök és ízlés finomításában, ápolásában kulminál.
Mert valóban botrányos és elszomorító dolog, midőn az ember azt látja, hogy készpénzen veszi meg a családapa azt az anyagot, mely leánya és neje lelkét, erkölcsét megrontja, s gondolkozásmódját mintegy átgyúrja lassanként frivollá. Sőt még a város is ezer forinttal járul e cél eléréséhez – nem gondolva meg, míg az ő vélelmében úgy él a színészet, mint hazafiságból pártolandó szent, úgy addig azt a direktorok spekulációja a vidéken alig észrevétlenül elváltoztatta: Thalia temploma a bűn csarnokainak előszobája lett lassankint.
Nem örömest avatkozom olyan kérdésekbe, – melyeknek hullámai nem közvetlen közelemben gyűrűznek, mindamellett is fölszólaltam, mert bosszantott a fővárosi lapok ferdítése, azért mert a ferdítés képes volt rossz színbe öltöztetni látszólag Balázs Vilma asszony ajánlatát, mely nem köt ki semmi különös szubvenciót, hanem egyszerűen a kiírt pályázat alapján adatott be a színügyi választmányhoz, mint a többi ajánlkozó folyamodványa.
Mint Podmaniczky Frigyes bárótól hallom, a Nemzeti Színház is pártolni fogja Balázsné asszony vállalkozását, mely fölött, hogy üdvös-e, nyújt-e elég garanciát, véleményem szerint fölösleges vitatkozni, mert az kétségtelen; az egyetlen kérdés csupán az lehet, fönn bírja-e Szeged közönsége tartani az ilyen nagyobb szabású társulatot?
De ez az egyetlenegy kérdés sem önöket illetheti, hanem inkább a vállalkozókat.
Mindamellett könnyű rá a felelet.
Szeged közönsége megérdemel egy jobb társulatot, mert fönn bír tartani egy jobb társulatot – mégpedig saját erejéből, minden városi szubvenció nélkül is.
Adja isten hát, hogy esztendőre ez a nagy kevély szó: »szegedi opera« teljes valósággá nője ki magát.
