APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – ápril 29.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – ápril 29.
E hónapban a képviselőháznak csak két ülése volt: elsején és utolsóján (már t.i. hétköznapot értve, mert 30-án vasárnap van). A két nap közé eső egész idő az ünnepeké volt, no, meg a delegációké.
Amíg a törvényhozás procul volt a negotiis, – azalatt a delegációk csinálták a világhistóriát. No, meg is csinálták!
Ha az országgyűlés világos tudatára ébred annak, hogy mi történt azalatt! Hogy talán egy fordulópontot aludt át, ahol – úgy lehet – országok, népek sorsa válik el, talán alkotmányok, talán koronák hullanak, s a kard a törvénykönyvre üt…
Mert ez mind nem lehetetlen azok után, amik Bécsben történtek. Nem kell hozzá egyéb, csak hogy úgy folyjon tovább a dolog, amint megindult.
Ha ezt egyszer belátja a törvényhozás!
Bizony nem jó dolog most delegátusviselt embernek lenni…
*
Csendes, zajtalan volt az első ülés. Hiszen csak nem kezdjük mindjárt az »adjon isten«-t, »fogadj isten«-t hajba-kapáson.
Jámbor keresztény ember nagy munkát végezni is, kezdeni is istenhez fohászkodással szokott.
Hogy pedig a delegáció nagy munkát végezett, s hogy az országgyűlés most nagy munkához kezd: az már csak egyszer tiszta dolog.
Kezdtük tehát az országgyűlés ez évi utolsó szakaszát isteni tiszteleten: csendes misén.
Eltartott jó fertály óráig, amíg Rakovszky a jegyzőkönyvet elolvasta olyan hangon, hogy a szúnyogdöngés mennydörgés amellett.
Azalatt kiki beszélgethetett a szomszédjával, s leshette a Bécsben jártak arcáról, – hogyan is fest tehát?
A delegátus urak jó színben vannak. Kutyabajuk. Nem látni rajtuk, hogy szerecsenek, olyan mórok, akiket hazaeresztettek, miután megtették kötelességüket.
Tisza Kálmán különben nem volt jelen. Talán őt még nem eresztették haza. Pedig ő lett volna a legérdekesebb egyéniség.
No, meg a pénzügyminiszter. Az se volt jelen. Szegénynek, most nagyon kell, hogy főjön a feje. Nem elég, hogy 40–50 milliónyi hézag van a számvetésében, most még tovább repesztették a lyukat huszonkét millióval. Hol talál rá foltot?
Ez most a kérdések kérdésének a kérdése.
*
Az ülés nem tartott soká.
Madarász bátyánk szólalt föl egy – sajtóhiba tárgyában. Valami dokumentumra azt írták rá, hogy bizottságot legközelebb »Fiume közjogi állásának tisztába hozatalára« küldött ki az országgyűlés.
Ennek örültek volna még drága testvéreink, a horvátok. Kisütötték volna belőle, hogy Fiume közjogi állását tisztázatlannak ismeri el a magyar törvényhozás s e druckfehler alapján rátették volna a talpukat Fiuméra, mint res nulliusra.
Hát azt ki kellett korrigálni. Ki is korrigálta az elnök készségesen, mert az mégis csak erősebb sajtóhiba lett volna, mint mikor a »félistenek« helyett azt szedték, hogy »filisterek«.
*
Herman Ottó a német ajkú magyar honpolgárok nemes, méltóságos módon nyilatkozó hazafiassága fölött fejezte ki nemcsak a maga, de bizonyára az egész ház örömét a nemzet törvényhozása előtt, melynek a patriotikus tüntetést örvendetes tudomásul kell vennie.
Úgy is vette. Hiába peszterkedett Czáj Adolf az elnöki szék háta mögött, hogy majd ő felszólal: egy udvarias kézszorításon kívül Baross Gábortól nem bírt a groszdeutschthum számára kivívni egyebet.
Végül még Lánczy Gyula interpellált, s az elnök kitűzte a legközelebbi napokra a törvényhozási menüt.
