APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – febr. 11.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– febr. 11.
– febr. 11.
Az igazságügyi budgetnek azt a kis rezdjét, amelyik a megelőző két napról fölmaradt, ma tárgyalta le a képviselőház, s a vallás- és közoktatásügy tárcája került napirendre.
Előbb azonban Irányi határozati javaslata olvastatott föl, az oly nyilvános előadások ellen, melyek az erkölcsi érzéket sértik s melyek ellen ő a törvények alkalmazását, esetleg törvényjavaslat benyújtását sürgeti. A határozati javaslatot számosan írták alá, éspedig a ház minden oldalán; köztük Jókai Mór, ki egy hosszú s talán nem minden érdem nélküli múlttal mutatta meg, hogy a magyarság s jelesül a magyar irodalom ügyének szolgálni a tisztesség és erkölcs lealacsonyítása nélkül is lehet, s ki mint író bizonyára nem gyanúsítható azzal, hogy – amivel az Irányi javaslatát gyanúsítani akarják azok, kik üzleti érdekeiket látják általa fenyegetve – a sajtó szabadságát akarná megszorítani.
Irányi ezzel beváltá azt az ígéretet, melyet napok előtt tőn, hogy az erkölcsöknek nyilvános előadások útján való mételyezése ellen módokról kíván gondoskodni. A ház a kérdést már legközelebb tárgyalás alá veszi, s akkor nekünk is bővebb alkalmunk nyílik e tárgyhoz hozzászólani.
Venio nunc ad fortissimum virum, ha ugyan Tréfort annyit tesz, hogy »fortissimus«.
Herman Ottó próbálta meg, ha csakugyan az-e? Úgy találta, hogy most az egyszer a név jelentése csak lucus a nom lucendo. A közoktatásügy minisztere, igaz, sokat épít, hanem csak téglából. Szellemileg azonban destruál és destruálni enged.
Herman Ottó nem tagja a tudományos akadémiának. Ez azonban nem az ő, hanem az akadémia baja. Külföldön még jobban ismerik az ő tudományos munkásságát, mint idehaza; mert minden nagyobb munkáját sietnek lefordítani Európa művelt nyelveire. Így már ő régen tekintély volt a külföldön, míg a magyar tudományos körök magas figyelmükre kezdték méltatni. A nagyközönség kisebb része azonban csak azt tudja talán felőle, hogy a tudományok népszerűsítése körül vannak némelyes érdemei, a nagyobb rész inkább csak mint újságírót és politikust ismeri.
Pedig alapos tudós, akinek egy választott szakmája van, amelyet nagy előszeretettel mível, – de amely nem akadályozza abban, hogy mindenfelé kiterjessze látkörét s a szakmája határain kívül eső dolgokhoz is éles belátással, alapos készültséggel szólhasson hozzá.
*
Számos beszédet mondott, mióta tagja a képviselőháznak. De azok között a legjelentékenyebb kétségkívül mai beszéde volt. Szónokilag is szép résznek mondható, ahol a közoktatást gúlához hasonlítja, melynek alapja az elemi oktatás, orma az egyetem; de amely gúlában a mi közoktatásunk mai rendszerében sok középréteg egészen hiányzik, másnak csak fragmentuma van meg, míg az orom, a többivel minden összefüggés nélkül, a levegőben lebeg.
Sorra vette az elemi oktatást, a tanítóképezdéket, a középiskolákat, a tanárképző intézeteket, a tanárképesítés gonosz rendszerét, mellyel annyi szellemi proletárt gyártanak államsegítséggel, a tanfelügyelői intézményt és végül az egyetemet, melynél valóságos rákfenének nevezte a tandíjak olyatén szedését, hogy azok az egyetem pénztára helyett a tanárok zsebébe folyjanak.
Sötét képet rajzolt a mi egyetemi életünkről, megdöbbentően sötétet. Kétséget se szenved, hogy ellenségeink ki fogják azt zsákmányolni ellenünk; de legalább megismerkedünk vele mi magunk is s talán megszáll bennünket is a szentlélek, hogy segíteni igyekezzünk a bajon.
*
Lükő Géza egy szép, egy nagy napot idézett föl a képviselőház emlékezetébe. 1873. jún. 30-át. Deák Ferenc utolsó nagy beszédének napját.
Haj, de ma nem azok vagyunk, akik akkor voltunk. Deák szellemének felidézésétől ma elhúzódott a ház, mint valami gonosz kísértettől.
Vallásegyenlőség, lelkiismereti szabadság, kötelező polgári házasság, – nem kell az a »liberális« pártnak. Minden gondját igénybe veszi a deficit.
Fuinms Troes!
