APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – febr. 14.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– febr. 14.
– febr. 14.
Ma végét érte a közoktatásügyi budget általános tárgyalása s a részletes vita is eljutott egész a – bábaképezdékig, ahol egyszerre megállapodott.
De ne higgye ám senki, hogy ily messzire valami könnyű volt az eljutás. De nem ám!
Legelőször is báró Prónay Gábor állott szembe a szélsőbalról, egy átgondolt s meleg hangon előadott beszédben, mely annál nagyobb örömet okozott a pártnak, melyhez a szabad és demokrata gondolkozású ifjú mágnás tartozik s mely szép reményeket csatol politikai pályájához, mivel mai fölszólalása a házban az első, beszéde tehát szűzbeszéd vala.
*
Utána Mocsáry Lajos szólalt fel különösen a magyarországi protestánsok megtámadott autonómiája érdekében, mely nem afféle Csáky-szalmája, hanem hosszú küzdelemmel, vérrel kivívott, békekötésekben biztosított jog s egyáltalán nem teszi lehetetlenné, hogy az egynémely felekezet kebelében fölmerülő államellenes törekvéseknek az állam útját állja s a bűnösökkel éreztesse a törvény sujtoló kezét. Nem kell ezek miatt sújtani azokat is, akik a haza igaz szeretetében nem állanak hátrább senkinél. S midőn »pánszláv lutheránusokról« van szó: nem szabad ám elfelejteni, hogy lutheránusok voltak ám a legmagyarabb magyarok: Kossuth Lajos és Petőfi is.
Móricz Pál biztosította az előtte szólót, hogy Bocskai, Bethlen azért voltak nagy emberek, mert megverve a németet, meg tudtak alkudni a körülményekkel. Amiről jó is volt fölvilágosítani a házat, mert úgy tapasztaltuk, hogy itt még sokan vannak olyanok, akik Bocskai és Bethlen nagyságát abban keresik, hogy harcolni mertek és győzni tudtak, ahelyett, hogy megalkudtak volna a körülményekkel, amit bizony megtehettek volna korábban is, kisebb fáradsággal.
*
Még Hegedüs László mondott egy csinos beszédet az általános vitában, mire következtek a zárbeszédek.
Herman Ottó, noha bocsátott előre egy kis fenyegetést, egészben véve szépen, mérsékelten, sőt a méltóság bizonyos nemével és fölényével kezdte meg beszédét s egész lekötötte a ház figyelmét, mikor egyszerre belebonyolódott abba a szerencsétlen maszkos dominóba, mely bizony jobb, ha örökre ott maradt volna a »Leichanstalt«-ban.
Nekünk csak tegnap volt alkalmunk Herman Ottó elismerését kinyernünk a rokonszenvért, mellyel iránta úgy is mint ember, úgy is mint tudós iránt viseltetünk. De amicus Plato, amicus Aristoteles: az a mai incidens nem volt méltó ahhoz az emberhez, akit mi Herman Ottóban ismerünk. Nem lett volna méltó kevésbé magas értelmi és érzelmi színvonalon álló emberhez sem. S mi, ha nem akarjuk egyenesen kegyetlen és céltalan barbárságnak jelenteni ki, kénytelenek vagyunk azt egy okos ember judiciuma sajnos megtévelyedésének tartani.
Nem is lehet egyéb. Az, aki szánalmat tud érezni még az olyan nyomor, balsors és csapás iránt is, melyet pedig maga vont magára az illető; akinek a szíve igazán megesik a szerencsétlenen, a lesújtotton; akiben meleg rokonszenv él az ember és az ő szent érzelmei iránt s meg tudja szánni még a didergő madárkát is, és fölveszi, és melengeti, és ápolja: arról lehetetlen azt föltennünk, hogy egy ökölcsapással a szívére akart volna sújtani egy embertársának oda, arra a helyre, ahol az anélkül is nagyon, nagyon fájhat. Ütötte volna a minisztert, ok volt és van reá elég, s igazat adott volna neki sok talán azok közül is, akik ellene szavaztak; de hagyott volna békét az apa fájdalmának, mely a gyöngédtelen érintésre újra sajoghatott ugyan: de az is bizonyos, hogy nem kárára, de javára vált a miniszternek és ártalmára megtámadójának, mert nem volt sem szép, sem igazságos, sem emberies, sem okos a sarokba szorított miniszter iránt annak fölhozásával tenni enyhébbé a hangulatot, hogy mint apát olyan csapás érte, melyet meg nem érdemelt, s mely csak részvétet kelthet az emberben, ha mindjárt pártember is az.
*
Hát bizony kínos hatást keltett a beszéde e része a ház minden oldalán, s idő kellett, míg a szóló ismét beszéde többi részéhez csatolhatta a ház figyelmét.
Lükő Géza szólt végül, felelvén Trefortnak a »vadházasságban« élőkről mondott állítására, mint akik nemcsak őt, a minisztert, de magát Lükőt is reakcionáriusnak mondanák.
– De azért – viszonzá Lükő – mégis csak a miniszter úr pártján volnának inkább, mert hiszen tudvalevőleg az olyan vadházasok létszámához a fekete sereg szolgáltatja a legtöbb kontingenst.
*
A részletes vitában érdekes epizód történt a bábaképző intézet címénél. Arról lett szó, a szász-e a kevésbé szapora vagy a magyar? Steinacker Ödön visszautasította a szászok szaporátlanságáról szóló vádat. Örülhetnének a magyarok, ha ők is oly arányban szaporodnának, mint a szászok, mert az évenkint fél percent.
Fölállt erre Tisza s kijelentette, hogy óhajtaná, ha Steinacker úr e statisztikai adata mentől tágabb körökben jutna tudomására a külföldi köröknek, mint az erdélyi szászok égbekiáltó elnyomatásának kézzel fogható illusztrációja.
E szellemes csattanós véggel oszlott fel az ülés.
