APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jan. 14.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– jan. 14.
– jan. 14.
A mai országos ülésre nem a rendes referenst, hanem a báli tudósítót kellett volna elküldeni. Soha még így nem virított az a karzat, amióta kerek. Annyi szép hölgy, asszony, leány és éppen a »magasabb körökből«, hogy ha ezek egy elitbálon jelennek meg – hát azt a farsang egyik legsikerültebb mulatságává emelik. A báli tudósító följegyezhetné a díszes hölgykoszorú rendében Katinka grófnőt, leányával, a bájos Ilonával, Pejacsevich grófnőt, Vecsera bárónőt, Inkey bárónőt leányával, Péchy Vilma kisasszonyt, a ház elnökének leányát, és még egy egész nagy kosár virágot, csupa konteszekből, baroneszekből, ifjabb honatyák élete párjaiból, idősb honatyák leányaiból.
S e fényes nőtársaság nagy számának megfelelő arányban telének meg a diplomaták és főrendiek karzatai is. Jelen volt az egész kaszinó, no meg a jockey-klub, a fővárosban időző jeunesse dorée és a főrendek táblája. A mágnások közül, aki kezét-lábát bírja, tán egy sem maradt el. Akárcsak valami futtatáson, melyre a király is megígérte magas jelenlétét.
A karzatok többi része szorongásig megtelt kevésbé magas rangú publikummal. Komolyan figyelmeztetjük Kovács Lacit, hogy jövőre gondoskodjék hasonló alkalmakkor megnyugtató tűzvédelemről – s magának is kössön hátára egy matafuegost, de Tisza Kálmánnak is, mert ha például az ülésen ki talál gyulladni a tisztelt Ház, nincs olyan ugróponyva, mely megmentené kíváncsiságuk szegény áldozatait egy második Ring-színházi katasztrófa szomorú következményeitől.
Zsúfolt ház s annyi tűzveszedelem! Minden szép szempár két lobogó fáklya, s azonfelül még híre jár, hogy ma fogja fölgyújtani a házat – Rohonczy Gida.
Ah, de hiszen éppen ez az, ami a karzatokat ennyire megtöltötte. Két nap óta van alarmírozva a város, hogy Gida beszélni fog, ki fog lépni a porondra a morál lovagias védelmében s ostorozni fogja a korrupciót. Nem mutatna jó ízlésre elmulasztani azt a ritka látványt.
Minden lorgnon és operngucker a nap leendő hősét keresi. És csakugyan, ő jelen vagyon s epedve várja a nagy pillanatot, mikor a bélyeget a bűn homlokára sütheti.
*
Előbb azonban Szapáry beszél.
Bosszantó a miniszterek e privilégiuma, ma, a jogegyenlőség korában! Akkor és annyiszor kotyoghatnak, amikor és ahányszor akarnak. Meg kellene változtatni a házszabályokat, ne ülne itt az ember a kíváncsiság tüzes színpadán.
Aztán micsoda unalmas dolgokat beszél össze! Csupa szám, mint valami könyvvivő. Hogy miért nincs igaza se Somssichnak, se Eötvösnek. Hát bánj a is azt most valaki, hogy 26 millió-e a deficit, vagy 56, mikor olyan isteni színjáték van kitűzve a repertoárra.
De hát Szapáry elég indiszkrét nem venni számba a publikum hangulatát, és kegyetlenül él igazságtalan jogával.
*
Keresztülgázol a milliomokon s ádáz diadalt készül ülni ellenfelei fölött, bebizonyítván, hogy különb ország ma Magyarország, mint volt 30 esztendő előtt.
Lehet is, hogy igaza van. Csakhogy miután Tisza Kálmán csak hét éve, hogy miniszterelnök, és csak három éve, hogy Szapáry pénzügyminiszter, úgy hozná talán magával az osztó igazság, hogy Magyarország 30 év alatt tanúsított emelkedésének érdeméből kiadná rá eső igazságos osztályt a – Bach-időnek is, meg a provizóriumoknak is s ne írná mind a jelen kormány javára.
Több Magyarország ma, mint 30 év előtt. »Mert íme, mennyivel szaporodott a népesség!«
Hát mennyivel? Dacára, hogy 30 év előtt a nemzet virága elveszett, legjobb fiai kibujdostak, mások lappangtak s nemigen jelentkeztek a császári biztos összeírásánál, a mai szaporulat tizedrészét is alig teszi ki más országok szaporulatának ugyanannyi idő alatt. Márpedig ha halad is valaki, de nem úgy, mint a többi: az bizony elmarad. To jeszt egyszer faktum!
»A városokban terjedt a magyarság.« Hát az természetes, hogy mindig voltak és vannak félénk emberek. A Bach-időben is sok derék polgártárs félt a kormánytól, ma is ugyanazt cselekszi. Akkor azzal vélt hízeleghetni a kormánynak, ha Knotelblühnek jegyeztethette be magát, ma azzal, hogy magyarabb neve van Balambérnél. De hát a vidék? Pedig az is csak számít valamit talán.
»Ne éljen az új nemzedék apja birtokából, de képezze magát.« Hiszen már eddig se tudnak mit csinálni a sok diplomás proletárral, aki kenyér után eseng. Mikor a városnál egy diurnista állás betöltésére hirdetnek pályázatot s jelentkezik 60 folyamodó közte 25 doctor juris.
»Árvizes vidéken mennyit keres a napszámos!« Az ám! A más ember szerencsétlensége adja meg kenyeréhez a sót; – csakhogy ahhoz, hogy egy napszámos kenyerének sava kerüljén, tíz gazda kenyerét kell elvinni a víznek. Ami pedig desperátus egy bizonyíték a – jólét mellett.
»Mennyi ma az ingó vagyon!« Kivált mióta az ingatlan is ingóvá lett s minden ötöd évben gazdát cserél.
No, de ha csakugyan emelkedett volna is a jólét harminc év alatt: hát hiszen az csak természetes processzus lenne, mert a mívelt világon mindenütt emelkedett. S érdeme a kormánynak már az is, hogy a világ természetes fejlődését nem bírta megakasztani teljesen?
Emelkedett-e a jólét nálunk abban az arányban, mint emelkedett másutt; ezt mutassa ki a pénzügyminiszter, ne pedig azt, hogy ma valamivel jobb a dolgunk, mint egy levert szabadságharc után, a legsötétebb abszolutizmus idejében volt. Mert ez nem vigasztalás.
*
A Szapáry szájában is elfogytak végre a milliomok, amiként elfogynak a kezében, s megérkezett a várva várt pillanat, mikor a jegyző szólásra hívta fel Rohonczy Gedeont.
Hej, lett erre mozgadalom! Karzat, földszint mint hullámzott, mintha hirtelen betóduló szél mozgatta volna meg.
Mindenki oda akart ülni közelébe, nehogy egy is elvesszen a hallandó szavakból. Mert hatalmas szavak lesznek azok, melytől csak úgy recseg-ropog a közlekedésügyi minisztérium!
És fölállt az ifjú Titán, hogy Ossákat és Pelionokat dobáljon az Olympusra. Tisza behúzta magát a vörös székbe s minden ember fül lett.
Rohonczy eddigelé nem volt elismerve »szolnok«-nak. De mindjárt kezdetben meglátszott rajta, hogy mióta utolszor volt hozzá szerencsénk, feltűnően haladt. Szépen, érthető hangon s itt-ott melegen és emelkedetten beszélt. És rendkívüli határozottsággal, meg kell adni.
Biztosítá Tiszát és Szapáryt, hogy személyüket tiszteli. Sőt az őket támogató párt egy nagy részében is elismeri a jóakaratot. Igaz, hogy a közöshadsereg is baj nekünk, az a nagylelkűség is, mellyel anyagi szerződéseinkben Ausztria jóindulatát honoráljuk. De az igazi nagy baj a társadalom enyhesége, mellyel a visszaéléseket megítéli, s ennek folytán a meglazult erkölcs.
Ebből a tenorból beszélt aztán hosszan. Elmondta hogy bajainkból csak a földmívelés emelésével menekülhetünk, s ezért kíván külön földmívelési minisztériumot. Mert most a földmívelés érdeke három minisztérium között oszlik meg: a pénz, a földmívelési és közlekedésügyi között.
S ekkor aztán ez utóbbi ellen fordult. Felhozta az ellene emelkedő sok panaszt, suttogást, gyanúsítást, kihozva belőle, hogy ott egy oly rendszernek kell lenni, mely elősegíti a visszaéléseket, a korrupciót. Ő föl is hozná a konkrét vádakat – zárt ülésben.
»De csak halljuk itt, itt a helye!« – kiálták több felől.
Ő aztán elkezdte és végezte annál, hogy vizsgáló bizottság kiküldését kérte.
Általános meglepetés követte szavait. S mentől tovább beszélt, annál nagyobb. Mindenki többet várt a nagy nekikészülés után s elégedetlen lőn az eredménnyel. Az általános vélemény az lőn, hogy – egeret szültek a vajúdó hegyek.
*
A különösen megtámadott Hieronymi röviden felelt személyes kérdésben. Ordódyn meglátszott, mennyire zokon vette a támadást, elfogult hangon, a méltatlankodás izgatottságával felelt.
Tisza hasonlóképp nagyobb hangon szólalt föl, mint rendesen szokott. Fölhítta a Ház minden tagját, hogy ha panasza van, azt konkrét tények előadásával, személyek megnevezésével terjessze be, hogy a kormány vizsgálja meg, a bűnösöket fenyítse meg, a bűnteleneket mentse föl. De a vizsgálatot kivenni akarni a kormány részéről a legnagyobb bizalmatlansági szavazatnak veszi.
S ezzel Rohonczy pártállása el van döntve. A vizsgáló bizottság kiküldetésétől tette függővé, ha vajon híve marad-e a kormánynak továbbra is. Most tehát nincs mit tennie, mint kiválnia a pártból. Diplomatikus körülírással ezt mondta neki a miniszterelnök.
