APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jan. 19.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– jan. 19.
– jan. 19.
Az idei budgetvita a mai napig legalább nem volt valami magas röptűnek mondható, de ma már ennek is alálankadt a szárnya. A honatyák kimenekültek a folyosókra és szidták Szilágyi Dezsőt, Apponyit, Bittót, Széll Kálmánt, hogy nem gondoskodnak elevenebb mulatságról, sőt még Mocsáry is hallgat a szélbalon, holott Simonyi Ernő most üdülni van, ahol a narancs virul, Németh Albert pedig nem találja azokat az aktákat, amikkel agyoncsapná ezt az egész kormányt, mint papuccsal a legyet.
No, hogy a jobboldali nagy ágyúk hallgatnak, annak megvan a maga jó oka. Be is vannak szögezve, meg nem is egészen száraz a puskapor. Csütörtök lehetne belőle.
Ilyenkor aztán úgy kell tenni, mint a színpadon. A berekedt nagy primadonnák helyett föl kell léptetni azokat a tagokat, akik nem művészetük fénye, hanem azon tulajdonságuk miatt kapnak fizetést, hogy minden pillanatban készen álljanak betölteni a mutatkozható hézagot. A másodszerelmesek, a primadonnák nr. II. A közönség nem élvez ugyan, de a kitűzött darab nem marad el legalább.
*
Ne higgye Gaál Jenő, hogy őt a hézagpótló tehetségek közé számítjuk. Nem! Őneki már a művészek közt van a helye. Nagy szorgalom, gondos tanulás a jelentékenyebb parlamenti erők közé emelte, s nemcsak az ifjabb nemzedék tagjai közt teszen számot.
Ha beszédet mond, az mindig esszé-szerű, mindig gazdag adatokban, mindig szépen van elmondva – noha sohasem szónokolt, mindig alapos és mindig – hosszú. És a hosszadalmasság fatális közelségben van ám az unalmassággal. Akit a tárgy érdekel, Gaál Jenő beszédeit nem fogja unalmasaknak találni. De hányat érdekel a tárgy? Tízből ha egyet, hát sok. A többi kilenc inkább kimenekül a folyosóra. Mert hát cukrot enni jó – ezt tartja az álmoskönyv; de nem két óra hosszáig ám, folytonosan, szakadatlanul és teli marokkal.
Azonban az elnök csenget. Gaál Jenő beszéde végéhez közeledik. És az csakugyan érdekes volt. Kivált azok az idézetek ma is élő nagy emberek mondásaiból, persze, évek előtti időkből. Érdekes ezeket olvasni országgyűlési tudósításunkban.
Két óráig tartott a beszéd és Jenő nem rekedt bele, pedig még – vizet sem ivott. Szent Isten, ha így halad, hová viszi föl.
*
Utána a jobboldalon állt föl valaki. A haja fejér, az arca vörös, Szathmáry Laci azt fogta rá, hogy aligha szeszfőző gépe nincs. Neve Fekete. Egész beszéde színtelen.
Következett Vidovich György, az egyetlen katolikus páter a szélbalon, boldog emlékezetű Robozy Károly óta. Monoton hangon beszélt, de sok érdekest mondott, hatalmasan megcáfolván a hírlapokban is közölt ama hírt hogy »hitehagyott« kívánna lenni. Olyan szélbal, mint akár Robozy, csakhogy több esze van. Azzal, amit mondott, sok rokonszenvet támasztott maga iránt, de le is mondott vele egyúttal minden püspöksüvegről és kanóniáról. Sohase lesz belőle több plébánosnál.
*
Egy kis házszabály-vita után, melyben Zichy Jenő gróf kerestetett, de nem találtatott, Sárközy Aurél beszélt, s hogy nem üresen, mutatja az, hogy Tisza sietett ellene síkra szállani azonnal.
De bezzeg ne szólj szám, nem fáj fejem. Nyakon öntötte azonnal Helfy egy interpellációval a dél-dalmácia- és hercegovinai zavargások iránt.
Persze nem bírt megfelelni rá. Előbb Bécsbe kell táviratozni, hogy onnan küldjék meg – a magyar miniszterelnök adandó válaszát.
Mert tudni kell, hogy ily lényegesebb természetű ügyekben a magyar miniszterelnök nem egyéb, mint egyszerű – telefon.
