APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jan. 21.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– jan. 21.
– jan. 21.
Amióta a budgetvita folyik, még oly magasra nem csapkodtak hullámai, mint a mai napon.
Már Steinacker Ödön elkezdte bosszantani a hazafiasb érzelmeket. Ennek az úrnak kapcsolatunk Ausztriával nem elég szoros. Neki bensőbb, szervesebb kapcsolat kellene s e célból ő elviselné még a diktatúrát is. Schmerling, Lustkandl megtalálta a maga emberét, most már bátran kinyithatják a g’sammt Parlament kapuját, Steinacker lesz bele a zászlóvivő.
És még azt meri mondani, hogy ő csakúgy szereti a hazáját, mint akárki más. Persze a »tágabbikat«. Mert ha Magyarországot értette a haza alatt, úgy az ő szeretete alighanem olyan természetű, aminőnek Shakespeare jellemzi a két tribun által a Coriolánét a nép iránt:
– Kit szeret a farkas?
– A bárányt.
*
Mialatt Steinacker a teremben beolvasztotta Magyarországot Ausztriába, hogy aztán együtt beolvaszthassa Pangermániába, addig egy csoport képviselő künn beszélgetett a folyosón a fiumei kirándulásról.
– Kimentünk a tengerre csolnakázni. Egyszerre szél kerekedik s elkezdi ringatni a ladikokat. Eleinte csak lágyan, szelíden, de majd szilaj kezekkel, mint a bölcsőt a haragvó dajka. Egy-egy friss sós permeteg be is csapott s veszedelmes libbenések bánatták meg velünk a »tengerre magyart!« Ebből még baj is lehet, s kezdtek felvonulni a halálos aggódás fellegei az arcokon. Ha elmerülnénk, ha itt veszne a pénzügyi bizottság!
– Mi haszna volna az országnak? – mondá L. – otthon maradt a nagyobbik fele.
– Elmerülni? ide veszni? olyan nincs! – vigasztalá társait és önmagát E. K. – Sokkal jobb politikusnak tartom Szapáry Gézát, a fiumei kormányzót, semhogy ennyire – kompromittálná magát.
– Kár lenne értünk, az egyszer bizonyos – mondá H. S. – De amint abszolút jó nincs, úgy abszolút rossz sincs a világon. Ebből is hárulna az országra valami haszon, s a nagy szerencsétlenségben megvolna az a szerencse, hogy Steinacker is ide veszne, – nézzétek, az ő csolnaka billeg legjobban.
Hát ha még tudták volna, minő beszédet fog mondani január 21-én!
*
Németh Albert csakhamar elfeledtette a bosszantó benyomást, melyet az előtte szóló okozott.
Volt a beszédének egy szép része, az, ahol »igazságos« összehasonlítást tett Tisza és Szapáry között s ahol kimutatta, hogy annak a lelkesedésnek, mellyel 1867-ben az alkotmányos életnek »nekimentünk« s melynek ma semmi nyoma, – Tisza Kálmán személye volt az oka.
Mert ha nem vette komolyan a közjogi oppoziciót, ment volna mindjárt akkor a Deák-pártba bele: Magyarország független államisága eszméjének elvi fenntartására elég lett volna az a 19 képviselő is, kikből akkor a szélsőbaloldal állt. Ha pedig belement a fúzióba, ne vállalt volna miniszteri tárcát legalább, hanem foglalta volna el Deák Ferenc helyét, visszatartva a pártot a Béccsel szemben való túlnagy engedékenységtől, s megbuktatva az esetleg gyengéknek mutatkozó kormányokat. Azzal, hogy egész pártjával bevonult a közjogi táborba, a szükséges ellensúly nélkül állt a bécsi követelésekkel szemben, s ott bízvást mondhatták neki, hogy »te csak engedj, te vagy ma Magyarország, megbuknod úgyse lehet, mert nincs megbuktatásodra elég veszedelmes ellenzék«.
Egyébiránt, úgymond, a miniszterelnök a pártjában se népszerű. Négyszemközt minden híve azt mondja, hogy szeretni nem szereti, de hát szükség van rá, amért olyan »schlagfertig« debatter. No, hát azt kívánja, hogy mielőbb jöjjön már el az a schlag, mely megadja neki az abfertigungot.
*
Apponyi Albert szólalt föl Németh Albert után, ez után pedig Kiss Albert lett volna szólandó. De már ez az utóbbi Albert kimaradt a szólásból a mai napra, amit mindjárt elmondandók leszünk.
Apponyi csak tegnap jegyeztette föl magát s eddig nem volt bizonyos, felszólal-e? Ma aztán megtudtuk beszédéből, mi indította a szólásra.
Röviden bánt el a budgettel. Elmondta, hogy valamint az asztronómiának megvan a torzképe az asztrológiában, a kémiának az alkímiában, úgy a politikai számtannak is, mely az állami számvevőszék számtana, megvan a torzképe a parlamenti számtanban, mely a megszorult fináncminiszterek számtana. Aztán a zárszámadásokból mutatta ki, hogy 1875-től 77-ig csökken, ettől kezdve a mai napig nő a deficit, s ma ott, vagyunk, ahol voltunk 75-ben. Még ha a fináncminiszter számolási metódusát követi is, arra az eredményre kell jutnia, hogy nem javult a helyzet. Mert a 75 óta számított 40 millió adóemelkedésből 18 milliót vall be a miniszter új tehernek s még azt is mondja, hogy a mérleg csak 10 millióval javult, tehát mintegy felével az új tehernek.
De beszédének legfontosabb és Tiszára legsújtóbb része az volt, ahol Sennyey Pál nevében s úgy látszik megbízásából intézett támadást Tisza ama mondása alkalmából, hogy mikor ama lemondási jelenetek lejátszódtak, »nem őbenne hiányzott a bátorság miniszternek nem lenni, de az uralkodó által kabinet-alkotásra fölhívott államférfiakban, köztük Sennyeyben, hiányzott a bátorság miniszternek lenni«.
A beszéd e része az országház naplóiban a polemikus parlamenti beszédek legkiválóbb példányai közt méltán foglalhat helyet. Sokkal kevésbé az a különben szintén határozott rész, ahol a szélsőbalhoz közeledés ellen tiltakozik.
*
Ez utóbbira nézve Helfy fejezte ki sajnálkozását éspedig – úgymond – éppen az Apponyi érdekében, s megérinté Szilágyi Dezsőt, mire ez is fölállt s erélyesen visszautasítá a vádat, mintha ő választói előtt valaha a Fehérlóban elfogadta volna a külön vámterületet, melyet ő az ország gazdasági viszonyainak Ausztriával szemben való szabályozási módok egyikének tart.
No, majd ad neki ezért Bánhidy, aki csak tegnap tiltakozott az ellen, hogy a vámkérdés egyszerűen gazdasági kérdésnek tekintessék, holott az szerinte elsőrendű politikai kérdés.
*
Tisza Kálmán rekesztette be a vitát egy hatalmas rögtönzéssel. Most tűnt föl egész nagyságában vitatkozó tehetsége. Mert erős poziciót megvédelmezni gyenge támadás ellen, azt akárki megteszi: de oly erős támadás ellen, minő az Apponyié volt, megvédeni, oly átkozottul imbecillis álláspontot megtartani, minő az övé, – az azután bravúr.
Kár, hogy a »parlamenti sikerek« emberének odafönn is nincs hasonló tehetsége és szerencséje. Magyarországra is jobb volna, ha az »add tovább« név alatt ismert játék iránya megfordulna egyszer: ne Bécsben ütnék őt és ő ütne a parlamentben, hanem a parlamentben ütnék őt és ő ütne Bécsben.
No, de így könnyebb – neki.
