APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – jan. 24.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL
– jan. 24.
– jan. 24.
Vége felé jár már a nagy szóáramlat, s a mai nappal csaknem kimerült az általános vita. Már csak egy szónok van hátra: Eötvös Károly, a függetlenségi párt határozati javaslatának beterjesztője. S aztán kezdődik a szavazás, a legfontosabb, legmérvadóbb szavazás, melyben kiki megválasztja álláspontját s szavaz azzal az igennel vagy nemmel, mely színvallásának tekintetik, s mely szerint lesz sorozandó jövendőre a kormány, vagy az ellenzék táborába.
Sok tekintetben érdekes lesz ez a szavazás. Vannak ugyanis parlamentünkben egzisztenciák, akik annyiból kétesek, mert még mai nap se tudjuk, mely oldalra szítanak legújabban.
S ezek között a legérdekesebb szavazat mindenesetre a Széll Kálmáné lesz, ki akció-politikát ez idő szerint nem csinál ugyan, de valami színezetének mégis csak kell lenni, talán.
*
A mai napon hárman osztoztak meg: Hegedüs Sándor, Somssich Pál és a pénzügyminiszter.
Hegedüs, a pénzügyi bizottság előadója, nagy és adatokban gazdag beszédet mondott. Busbach Péter csak nézett, hogy ha már ellenzéki Stadthäuslerból mameluk Landhäusler lett, – miért is nem jutott ez a beszéd őneki eszébe? Mert mégis csak mintha jobb volna valamivel, mint a hazabeszélő Theresien-, pardon! tegnap óta Elisabethstadti kortesértekezés az – enyves kezekről.
De hát Hegedüs is eldobálta a sulykot tiszte és kötelessége szerint. Legjelesebb nagy elszólamlása az vala, mikor ifjú önérzettel veté szemére a vén Somssichnak, hogy ő még ama kornak a politikusai közül való, mikor még »nagy törekvések, nagy eszmék nem háborgatták a kedélyeket«.
Magyarország ébredési korszaka, neked ugyan megadták! Széchenyi, Deák, Kossuth, Batthyány, a nemzet nagy emancipátorai ti az idegen nyűg alól, és ti merész reformerek, a jobbágyváltság, a felelős kormány, a parlamenti rendszer megalkotói: bújjatok el lopott nagyságtok enyésző nimbuszával! Csirizelők voltatok és szűk agyvelők! A történelemi fáklyájának igaz világítása elmos benneteket, mint az árnyékot, másoknak körvonalai bontakoznak ki nagyoknak a félhomályból: Tisza Kálmán, Baross Gábor, Dobránszky Péter és Hegedüs Sándor. Ezek a nagy alkotások emberei.
És Hegedüsnek igaza van! Kossuth például ötven-hatvan rongyos millióból állította ki a szabadságharcot. Mi egy békés évet nagyobb deficittel zárunk be ennél s teremtünk tizennégy csendes év alatt Magyarországnak akkora adósságot, hogy száz évi koplalással sem törleszti le.
Hát ez nem hatalmas, nem óriási alkotás? Tudtak volna ilyet produkálni a Somssich idejebeli törpe lelkek?
*
Somssich Pál záróbeszéde nem volt kisebb hatású, mint az indokoló beszéd.
Többször szakította félbe zajos taps és éljenzés. Az öregúr elemében volt. Rendkívül élénk, elmés fordulatokban gazdag, sujtoló éles argumentációval teljes beszéd volt az. Tisza Kálmán mogorván fordítá el fejét, hiába várván valami túlzásra, valami elszólalásra, amibe ő rendesen kapaszkodni szokott, mikor replikáz. Itt nemigen nyílt alkalma mibe kapaszkodni.
Beszéde elején rektifikálta múltkori beszéde elcsavart értelmét. Aztán kijavította számvetési beszédeit, elismervén, hogy nem neki, ki 50–52, hanem Eötvös Károlynak, ki 60 millióra tette a deficitet, van igaza. Majd fölvetvén a kérdést, hogy 40 milliónyi adóemelkedés s 40 milliónyi kiadási szaporulat mellett, ami évenkint közel 6 milliót jelent – meddig bírunk még evickélni, kivált, ha az államjavakból nyert segély is elmarad, s aztán néhány frappáns adattal járult a pénzügyminiszter és a jobboldali szónokok által fölmagasztalt »jobb lét« illusztrálásához.
Megmagyarázta egyszerű okát, hogy miért nem fogadta a mérsékelt ellenzék a költségvetést most még általánosságban sem el? Azért, mert elfogadni csak azt szokás általánosságban, amit részleteiben elfogadhatóvá tehetni remélünk. De ez nem javítható részleteiben.
Aztán puszta ráfogásnak, alaptalan gyanúsításnak jelentette ki azt az állítást, hogy ő a szélsőbal álláspontjához közeledett. Ezt ő nem is tisztelettel, de ridegen utasítja vissza.
…Utánanéztünk a kalendáriumnak s úgy találtuk, hogy holnap van Pál fordulása. Ez ominózus közelsége e napnak bírhatta rá az öreget a heves tiltakozásra. No, sebaj! Isten éltesse őt azért – ezt kívánjuk neve napján – számos esztendőkig egészségben, s akkor megéri még ő azt a Pál fordulását, melyet ma dezavuált. De nemcsak ő, de Sennyey Pál is. Sőt tán még Mandl Pál is, aki már nagyobb gyakorlatában van.
Somssich szájából, ki sohase volt az udvarnál ingrata persona, megszívlelendő szavak azok, amiket a lojalitásról mondott. Tisza ama mondására is, hogy senki nem érhet el miniszter korában mindent, amit ellenzéki korában elérni remélt, megadta a választ. Nem annak a megtartásáról van szó, amit a miniszterelnök ellenzéki vezérkorában hangoztatott; hanem annak a beváltásáról amit kormányra lépése idején ünnepélyesen és komolyan, conditio sine qua non gyanánt megígért.
Soha, úgymond, Tisza urat nagyobb megtiszteltetés nem érte, mint mikor a korona által fölhívott férfiak nem vállalkoztak annak a végrehajtására, amiért ő visszalépni jónak látta. Nem akadt ember, aki őt dezavuálni akarta volna. Ki tehet arról, hogy végre aztán mégis akadt egy: – ő maga.
*
Szapáry hosszasan felelt Somssichnak és másoknak is. Legérdekesebb része volt beszédének az, amelyben az áruforgalmi statisztika eddig gyűjtött adataiból mutatott be nehányat annak beigazolására, hogy jobb nekünk a közös, mint a külön vámterület.
Hat hónap eredményét hozta föl, mely alatt 140 millió volt a behozatal, ellenben 180 millió a kivitel. Tehát 40 millióval többet bírtunk eladni a külföldnek, mint amennyit tőle vettünk.
Igen ám, csakhogy ebbe a hat hónapba beleesik az aratás utáni idő. A másik hat hónap nem így fest ám. Aztán a hazánkon keresztül szállított román gabona, nem úgy szerepel-e ott, mint a mienk?
