APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 16.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 16.
Két napja foly már Magyarország képviselőházában a délszláv lázadás elnyomására a delegációk által megajánlott 21.7 milliónyi hitel födözése fölött a vita.
Hevesen indult meg, mint a fergeteg, s a háborgó indulatok lecsöndesítésére egyátalában nem volt alkalmas az a hang, mellyel azt a bizottsági előadó, Láng Lajos megnyitá. Annyi cinizmussal, oly szembeszökő bosszantási vággyal, oly kihívó modorral előadói székről még nem ajánlották a magyar képviselőháznak elfogadásra olyan gyűlöletes tárgyban ily nagy áldozat meghozatalát, mint jelen alkalommal.
Szerencsére Eötvös Károly az ellenzék higgadtabb szónokai közé tartozik s beérte azzal, hogy visszautasítá azt a sok inszinuációt és valótlanságot, melytől az előadói beszéd csak úgy hemzsegett. Beszédének ama részére, melyben bebizonyítá, hogy a delegációk ezúttal a beruházásokra kért összegek megajánlásával túllépték törvényes hatáskörüket, s hogy törvény szerint nem minden hadügyi kiadás közösügy, nehéz lesz kádenciát találni, s ezzel szemben a többség bizonnyal nem talál más jogalapot a saját hatalmi »sic volo sie jubeo«-jánál.
*
Hogy kivált a függetlenségi párton mekkora a bosnyák politika miatt az elkeseredés, legjobban jellemzi az, hogy a parlamenti vitatkozásokban szót már csak igen ritkán emelő oly emberek is, mint a ház nesztora, László Imre is, sorompóba szállanak s az indignáció keserű hangján tiltakoznak a nemzet vérének és verejtékének oly célokra való fecsérlésétől, melyek a nemzet szívétől idegenek, s melyek ellen fellázad a nemzet jogérzülete és maga az önfenntartási ösztön is.
De a kormány és pártja mit bánja ezt! Tűri a támadásokat, még válaszra se méltatja; el van határozva, hogy hallgat és szavaz.
Nem csoda, ha Helfy Ignác méltó elkeseredéssel kelt föl helyéből, előadva, hogy ily magatartással szemben nincs alkotmány, nincs parlament, s az ellenzéknek más választása alig marad, mint fölkerekedni a helyéről s itt hagyni azt a termet, melyben Magyarország törvényhozó testületének volna vitatkozó helye, de melyben, egy másik szónok szerint, ugyanazt, amit a többség, éppoly jól elvégezné két század katona is, melyet őfelsége e terembe szavazásra bekommandíroztatna.
*
A komor, viharos lefolyással fenyegető vita tegnap némileg derültebb hangulatot nyert Győrffy Gyula felszólalásával, mely a nevetőket – mert fájdalom, e szomorú kérdésnél is vannak nevetők – a szóló részére hangolá.
»Száraz ágon, hallgató ajakkal, meddig ültök csüggedt madarak?« – így kezdé beszédét Tompa idézetével.
S mi történik? Az elnök, akinek Eötvös ama megjegyzésére, hogy a bosnyák politika becstelen, nem volt szava (talán maga is e véleményen van), – az ártatlan idézetért Győrffyt rendre utasítá.
Az ember alig tudná elképzelni, mi bírhatta rá, hacsak az nem, hogy az idézetből csak a »száraz ág«-at hallotta s per associationem idearum holmi fölmagasztaltatásokra való célzást vélt rejleni alatta.
Egyébiránt magunk is abban a véleményben vagyunk, hogy kedélyes modorú megbeszélésre akármely tárgy is inkább alkalmatos, mint éppen az, mely most a szőnyegen forog.
*
Logikusabb szónok nem sok van a házban, mint Polit, azt meg kell neki adni. A magyar nyelvvel való küzdése dacára oly szoros láncolatban s mégis oly világosan tudja csoportosítani érveit, hogy gondolkozóba ejti hallgatóit. Nincs is egyéb baja fölszólalásainak, mint csak az, hogy ő mondja, kit folyton gyanú alatt tartani oly sokszor szolgált már javára Tisza Kálmánnak nehéz pillanatokban.
Így tegnap is. Amit a szélsőbal kemény, kíméletlen támadásai el nem érhettek, elérte Polit fölszólalása: megszólaltatta Tisza Kálmánt, aki nagyon jól tudja, hogy, mint Sámsonnak a hajában, neki a támadásban van az egyedüli ereje. A védelemben éppolyan tehetetlen, mint a boa constrictor jóllakott korában.
*
A tegnapi nap folyamában a hosszú beszédek mellett, melyeket szó szerint följegyez a gyorsíró s egész terjedelmökben közöl az országgyűlési napló, nem voltak érdektelenek azok a kurta közbeszólások sem, melyek nem mindig részesülnek az utókor számára való följegyeztetés szerencséjében.
Polit beszédében a többi közt azt mondá, hogy a délszlávok, semhogy osztrák rabigába hajtsák fejöket, inkább elpusztulnak az utolsó lábig.
– Jól teszik! – kiáltott közbe Csanády bácsi nagy komolyan.
Tisza Kálmán fölhozá, hogy ő Bécsben a királlyal szemben négy fal között elég erélytelen-e az ország jogainak védelmében s a nemzet kívánságainak hangsúlyozásában, azt senki nem tudhatja. Azt azonban ne várják tőle, hogy ő ott a mások véleményének adjon kifejezést; de ád a magáénak.
– Azt se tudjuk azonban – mondá Eötvös Károly.
*
A mai napom Németh Albertnek volt egy érdekes beszéde. Olyan aplombbal, annyira kihegyezve a poéneket, mint ő, kevés ember tud beszélni. Súlyt fektet minden syllabára s megérteti minden hangját, úgyhogy abból egy jotta se vész el a hallgatóra. Azok közé a masszív szónokok közé tartozik, kik mindig le tudják kötni a figyelmet s az ellenfélre nézve is mulattatók, de rendkívül kellemetlenül mulattatók. Beszédjük egy-egy tarkabarka mozaik mindenféléből; a kép, mely a dirib-darabkákból előáll, ritkán felel meg a festészet törvényeinek, de önmagában minden darabkájában van valami érdekes.
Így ma pl. nemigen vesztegetett sok szót Boszniára. Hogy ő azok közé tartozik, akik igenis óhajtják, hogy addig tartana a lázadás, míg az előadó urat is a csatamezőre hívná patriotizmusa, aki aztán hagyná is ott bosnyák trophaeumnak – a füleit, – körülbelül ennyivel intézte el az egész bosnyák kérdést.
Beszélt azonban sok egyébről. Németh Jánosnak, nagyatyjának a donacionális diplomájáról, Ocskay Lászlóról és Heiszter generálisról, a hódmezővásárhelyi pusztáról, az esztergomi kőbányáról, Schossberger dohányszállításairól, Nagy György viselt dolgairól s végre kiküldetni kívánt egy parlamenti bizottságot, melybe minden párt 2–2 tagot küldene s ez ítélne Tisza Kálmán fölött. – Fifikusan van az kieszelve. A kormánypárt küldene két tagot, a két ellenzék egyet, – hadd jutna Tisza Kálmán egyszer minoritásba.
Az elnök a másfél óráig tartó beszéd alatt közbe is szólt egyszer, hogy mi köze mindezeknek a dolgoknak Boszniához.
– Az, hogy így derül ki, hogyan készül a bosnyák többség –- lett a válasz a baloldalról.
