APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 9.
APRÓSÁGOK A HÁZBÓL – május 9.
Fontosabb előterjesztés még nem került a képviselőház elé, mint az, amelynek tárgyalásába ma fogott.
Új vámszerződésről, illetőleg új vámtételek megállapításáról van szó. Vámtételekről, melyek iránt a két kormány már megegyezett, de amelyeket az osztrák képviselők háza el nem fogadott. Különösen az alkotmányhű párt matadorjai debattáltak ellene, mint oly megállapodás ellen, mely Ausztria érdekeinek kárával illetéktelen előnyökben részesíti Magyarországot.
No, ilyet is most hall először a világ. Egy szerződés Ausztria kárával, Magyarország előnyére.
Jó volna, ha így volna, noha isten látja lelkünket, hogy nem kívánjuk kárát az osztrák sógornak.
De nincs így. Egyáltalán nincs. Az osztrák doktorok, ritterek és baronok azonban még ma is a Széchenyi által oly fényesen megcáfolt álláspontján vannak a nemzetgazdasági tudománynak, hogy minden kétoldalú ügylet mellett amennyi haszna az egyik félnek van, ugyanannyi kára kell hogy legyen, a másik félnek. Olyan szerződésről, mely mind a két félnek hasznára volna, ők mit se tudnak, nem akarnak tudni; ők Magyarországot csak úgy szeretik ebédre hívni, hogy Magyarország legyen – az étel. Mihelyt nem lakmározhatnak belőlünk kedvük szerint, – no, van sírás és fogak csikorgatása, hogy így meg amúgy meg vannak károsítva.
*
Az új vámtarifa is olyan ebéd, amelyen a magyar érdek az, ami föl van tálalva.
Hanem az osztrák centralisták lármája mégis javára fog szolgálni a magyar képviselőház előtti sorsa tekintetében. Mit? az osztrákok nem fogadták el? nekik nem kell? – Hát Hisz akkor lehetetlen, hogy jó ne legyen! Akkor eo ipso, előnyös mireánk! Hogy ne fogadnók hát el?! Persze, hogy elfogadjuk! Ide vele!
És ez a mameluk-okoskodás el fogja fogadtatni a magyar képviselőház többségével az új egyezményt, mint valami rendkívül előnyöst. Arra a mameluk-ész már nem gondol, hogy hiszen taktika is lehet a dologban. Az osztrák képviselőházban az új vámtarifa megbukott. Jól van. Fölmegy a kormány előterjesztésre az urak házába. Az elfogadja. Akkor ismét visszakerül az osztrák képviselőházba s ekkor aztán – mialatt időközben a magyarok úgy kaptak rajta, mint valami nagy előnyön, – az osztrák képviselők is elfogadják, s nagyot nevetnek a markukba a magyar turpisságon.
*
Mert nem kell ám azt hinni, hogy ez az új tarifarendezés kárára volna Ausztriának, előnyére Magyarországnak. Megfordítva van. Umgekehrt ist auch gefahren, Herr Vetter.
Hogy némi mérsékelt fináncvámokra szükség van, azt a jelen állapot hívei, kik kétségbeesve nézik, hogyan növekedik évről évre a deficit, – mind elismerik. Anglia kincstárának ebből van a legnagyobb jövedelme. Csakhogy azt a csekély hasznot, mely az új vámtarifa tételeiből a magyar kincstárra háramlik, messze fölülmúlja az, mely az osztrák kincstárra háramlik, – holott a magyar adózó polgár sokszorta érzékenyebben veszi a teheremelést, mint veszi az osztrák, aki vagyonosabb is, nincs is annyira megterhelve.
Az agrárvámoknak is aránylag több hasznát veszi Ausztria, mely belterjesebb gazdaságot űzvén, drágább földön, drágább munkával, drágábban termel s nehezebben bírja a külföldi nyerstermelő államok versenyét, mint a magyar.
Hogy pedig a külföldről behozott iparcikkekre vetett vámemelés inkább használ az osztrák iparnak, mint a magyarnak, azt csak nem szükség bizonyítani annak, hogy osztrák ipar, az van, magyar ipar meg nincs.
*
Magyarországnak semmi oka nincs örülni az új tarifának, akármit mond is Baross Gábor és Hegedüs Sándor. Mert hogy ezentúl még drágábban élünk, azt csak senki se tekintheti előnynek.
De hát az aeráriumnak van-e?
Azt mondják van. Kisebb lesz vele a deficit.
Ha azt mondhatnók, hogy elenyészteti a deficitet: az volna valami. De, hogy kisebb lesz! Mennyivel? Tegyük – ami pedig abszurdum –, hogy tíz millióval. Hiszen még mindig 20–30 millió deficit marad, éppen elég, hogy megöljön.
De még az se bizonyos, hogy kisebb lesz a deficit.
Ott volt a rente-konverzió. Két és fél millió haszonnal dicsekedett belőle a pénzügyminiszter.
S mi lett az erdedmény? Az, hogy azonnyomban két és fél millióval követelt többet a – hadügyminiszter.
Úgy lesz ez mindig. Ami kis haszon valahonnan mutatkoznék is: jön a hadügyi moloch és elnyeli.
Ez így van elcsinálva odafönn.
Avagy hiába fedezték volna föl Boszniát?
