A »SZÉP LEÁNYOK«
A »SZÉP LEÁNYOK«
(Fővárosi népszínmű 3 felv., írta Csiky G.)
Csiky darabjai sohasem jöttek oly sűrűn egymás után, mint az idén. Már maga e ritka termékenység is mutatja, hogy egy gazdag erű színműíróval van dolgunk, ki később, miután kielégítette a nagyközönség napifogyasztását, termelni fog a jövőnek is. Minden más írónak, ha elért bizonyos megállapodást, csak hanyatlani lehet, kivévén a színműírót, ki folyton és folyton javulhat. Hogy ellenséges vélemények támadnak Csiky működésével szemben, az éppen e sikerek nagyságának a következménye. Minél terebélyesebb a fa, annál feketébb az árnyéka. Annyi bizonyos, hogy a közönség, noha rövid félév óta már a negyedik Csiky-darabot mutatják be előtte, még mindig nem unta meg kedvenc íróját a színpadon s ma is csakolyan kíváncsisággal töltötte meg a színház minden zig-zugát, mint aminővel elmegy a következő darabjába.
S ez az igazi mértéke a sikernek. Mert hogy aztán mit beszélnek maguk közt a hallgatók, az lehet rossz szokás dolga is. Nálunk például úgy van rászoktatva a közönség, hogy mindenféleképpen elrontsa a maga élvezetét. Ebben találja passzióját. Mikor már nevetett, tapsolt és élvezett, a néző behunyja szemeit s így okoskosik: »Gyönyörű darab, – hanem mármost nézzük csak meg figyelmesen, hátha ki tudnók sütni, hol vannak benne a hibák?
…S aki keres, az bizonyosan talál is hibát mindenben a világon.
A »Szép leányok« első műve Csikynek, mely nem a Nemzeti Színházban kerül elő, vagy amint ellenzéke mondaná: melyet nem az ő »darabmentő« művészei adnak elő.
Egy bár nem aktuális, de egykor bizonyosan napirendre kerülő társadalmi kérdést mozgat a szerző, ki ritkán vesz magvasabb ok nélkül tollat kezébe.
Az a szomorú helyzet képezi a ma látott darab alapeszméjét, hogy mi lehet a szegényen, gyámoltalanul magokra maradt leányokból a mai társadalomban. Lehetséges-e nekik a küzdelem, a tisztességes létel megteremtése? Vagy pedig olyan-e a társadalom, hogy az nekik minden viszonyok között csak koporsó.
Mit bizonyított Csiky a mai darabjában? Azt, hogy erényes a lány vagy nem, el kell buknia. Égbekiáltó társadalmi fonákság. Kár, hogy rá nem mutat Csiky még élesebben, ahelyett, hogy a becsületes Jancsó jótette által mintegy kibékít a társadalom kegyetlenségével.
Erős, tán kissé túlerős realizmussal festé az életet (ami különben nagy érdeme a darabnak). A két leány, Bihari Terka és Lina, egy néptanító árvaságra maradt leányai, elütő természettel lépnek az életbe. Lina (Nagy Ibolyka) könnyelmű és léhavérű, egyik viszonyt a másik után köti, ellenben Terka (Blaháné asszony) komolyan szerelmes Lajosba, egy budapesti gazdagnak hitt polgár fiába, miután eddigi udvarlójának, Csengőnek (Vidor) kereken kimondta, hogy nem szereti.
A két leány egy nénjüknél tartózkodik hol éppen mulatságot rendeznek; a könnyűvérű Lina az első felvonás végén megszökik egy fiatalemberrel, kit Szabó Bandi esetlenül személyesített, Terka pedig elhagyja a házat, mert kedvese, Lajos, hűtlenségéről bizonyosodik meg, ki őt megtagadja s a legcsúfosabb jeleneteknek teszi ki.
Lajosnak egy polgárleányt, Jancsó (Tihanyi) kocsmárosnak, a színmű pompásan rajzolt alakjának, leányát kell elvennie. A második felvonás Jancsó korcsmájában folyik, hol újra megjelennek személyeink. Lina már egy öreg szerető karján, s itt is egy másik asztalnál ülő boltoslegénnyel kacérkodik. Az erényes Terka is a színre kerül, ki kasszírnőnek szegődött be a jó öreg korcsmároshoz (ezzel a szereppel Tihanyi remekelt). Jancsó, ki mindig azt beszéli magáról, hogy olyan keményszívű, dühös, mint egy vadállat, olyan olvadékony, mint a vaj, szeretettel fogadja a leányt magához ki már előbb találkozik testvérével: az hívja őt fényes lakába, hol pompa közt él, emez pedig egyszerű pincelakását ajánlja fel. Ez nem enged a csábnak, amaz pedig nem tud megválni a megkezdett frivol élettől, újra jobbra és balra térnek a testvérek. Lina vén szeretőjével megy, Terka pedig marad a háznál, s már-már boldoggá lesz, midőn egyszerre megjelenik a Jancsó lányának vőlegénye, az egykori Lajos, násznépestől. Csalárd szeretőjére ráismer a leány s kényszerítve elmondja annak turpisságát, hogy házasságot ígért neki, de rászedte. Jancsó nem hiszi a dolgot s elkergeti házától Terkát, restellvén a botrányt, mely csak nagyobbodik azzal, hogy a Terka eldobott udvarlója, az emiatti bánatában korhelynek felcsapott Csengő is ott terem s a gyáva nyárspolgárfiút, ki a Terkát akarja meggyalázni, nyakon csípi s a földre teperi.
A harmadik felvonásban a dunaparti korzón vagyunk este. Lina már a boltoslegény szeretője, kivel nyomorúságos élete van, durván bánik vele, s le akarja rázni nyakáról. Jancsó is ott van, aki nem magyar ember, de kettőt tanult Magyarországon: a nyelvet és az őszinteséget; feleségét, leányát s a vőlegényt és annak családját várja Budáról a propelleren. Terka, kit a sok szenvedés megtört, szinte megjelenik, most jött ki s kórházból s a Duna habjaiban akarja találni halálát. Már éppen beugrani készül, midőn vidám muzsikaszó, víg kurjongatás üti meg fülét egy szomszéd korcsmából. Egyszerre fölkiált: »Ej, nem halok meg, élni akarok. Az erény úgysem ér semmit. Igaza volt a testvéremnek, ki mindig az ellenkezőt vallotta. Élni akarok a gyönyörnek« – s a korcsma felé rohant, de amint, odaér, az ajtó egyszerre szemben nyílik s azon kilép testvére, Lina.
Megrázkódik az örömleány sorsától, ki halaványan, elgémberedve, szegényes ruhában áll előtte. Hát a bűnnek se fényesebb a sorsa.
Párbeszédüket kihallgatja a jószívű Jancsó, ki előtt Smeksz Gyula, a népszínmű egy másik nagybecsű epizód-alakja, kit szinte nagyon jól személyesített Solymosi, minthogy a saláta és nem a bor a fejébe ment, igen jól festett jelenetben elárulja, hogy Lajos úrfi csak a hozományáért veszi el Jancsó leányát. Most már meggyőződvén az öreg a Terka ártatlanságáról és a Lajos úrfi bűnösségéről, midőn a familia megjön Budáról, a vőlegény úrfit eltaszítja s szeretettel öleli magához az erényes Terkát, akit különben az azóta rendes életre tért Csengő kér meg nőül, sat.
A »Szép leányok« egyik legügyesebben bonyolított darabja Csikynek, melyben nagy drámai erő is van. Az első felvonásban kissé nehezen indul meg a cselekmény. Itt törülni lehetne némely dolgokat, de a két utolsó felvonás oly kerek és gördülékeny, hogy kivált technikai tekintétben alig hagy fenn kívánni valót. Ami történik, minden természetes (s ez nagy szó Csikynél, mert eddigi darabjainál nem volt az); s minden erőteljesen van indokolva.
Az epizódszerepek közül kettő pompás; egyik, a Jancsóé, pláne megragadó melegséggel van írva; vannak aztán gyengébbek is s néhány burleszk-alak, mely nem illik a darab alaphangjához.
Egypár apró hiba csúszott be az erősen realisztikus műbe; hogy Károly úrfi Terkát kéri meg, azt senki sem hiheti el, erre az elégtételre nem volt szükség a darab végén. Ha a sablonszerű Köcsög Muki alakját, mely a rossz színdarabokban divó szokás szerint a gondviselést van hivatva játszani, szerző mellőzni tudta volna, a mű nyert volna értékében. Az első felvonásnak több mint fele elmaradhatott volna.
De így is teljes, Csikyhez méltó sikert konstatálhatunk. Szerzőt sokszor hítták, s darabja állandó lesz nagyon sokáig a Népszínház repertoárján. A női közönség telesírja a zsebkendőit az érzékenyebb helyeken. A dalok és a zene, melyet Aggházy szerzett, nyomorúságosak, s még Blaháné sem bírt velük effektust csinálni.
Blaháné gyönyörű játéka mellett ki kell emelnünk Nagy Ibolyát, akinek ez volt az első nagyobb szerepe s emberül felelt meg neki.
Az egyik páholyból végignézte az előadást gróf Karátsonyi Guidó is, s azon tűnődött, hogy ez a Terka érdemelte volna meg csak igazán – az erdénydíjat.
