A TÓT ATYAFIAK
A TÓT ATYAFIAK
(Medvetáncoltatók egy kárpáti faluban)
(Mai képünkhöz)
Bizony csendesen élnek ők odahaza kis falujokban, s nagy ritkán történik nálok valami nevezetes eset. A legnagyobb látványosságok közé a korcsmai verekedések tartoznak, de hát mióta megadóztatták a pálinka-katlanokat, azóta olyan drága a szeszesital, hogy a szegény ember kénytelen józan maradni s még csak nem is verekedhetik.
Különösen a nyári szezon unalmas végtelenül. A férfiak szét vannak széledve a világ minden részében, ki drótos, ki üveges, ki cséplő, arató vagy nyomtató, csak az öregek, az asszonyok és a gyerekek maradtak otthon.
De télen sincsenek soha otthon, hisz éppen azért hirdeti a közmondás, hogy akkor lesz a világ vége, ha a tótok mind otthon lesznek – amiből az következik, hogy a világ örökkévaló.
Egy nagy potentát van a tótok között, mely uralkodik közöttük. Ez a krumpli.
Ettől a nagy úrtól függ minden évben, hogy miképpen érezzék magukat a tót atyafiak.
Ha a krumpli megköti magát s nem terem meg, siralomvölgyévé változik át a Kárpátok alja, ha ellenben a krumpli nekigyürkőzik a szaporodásnak, nincs a földkerekségnek megelégedettebb népe ennél.
Nem hall itten panaszt senki, olyan az egész vidék, mint a pihenő víz, melynek hullámzó vizét nem zavarja semmi.
A legnagyobb események közé tartozik, ha a Gyuró drótos, akiről tíz év óta hiszik, hogy meghalt, egyszerre váratlanul otthon terem, vagy ha valami hír érkezik a falu valamelyik legényéről, ki a »král«-t szolgálja.
De igazi riadalom, az egész falut talpraállító dolog is eshetik, ha ugyanis medvetáncoltató oláhcigányok érkeznek a faluba. No, ilyen tán még soha nem is történt. Az akkor élő generáció holta napjáig beszélni fog erről. Ezt osztán érdemes megnézni mindenkinek.
Egy valóságos eleven mackó, akit gazdája, a nagy, erős, fekete oláhcigány, úgy vezet láncon, mintha egy szelíd, engedelmes kutya volna.
Az egész falu összeszalad, gyerekek, asszonyok, öregek, mind aki csak otthon van, még a helység intelligenciája is ott látható: a tiszteletes uram, meg az Éliás zsidó; amott állnak ni, a félszer mellett, egymással beszélgetve. Egyik a szellemi spirituszt méri, másik pedig a valóságosat.
»Vigyitye medvegy!« kiáltások hallatszanak. Az apró-cseprő nép félve bújik a kút mögé a rettenetes állat láttára. Csak a vakmerőbbek tolakodnak előre.
A Rüffke zsidóasszony a hijjuról nézi a borzadalmas jelenetet folytonosan kiabálva:
– Éliás, ne menj közel, ne menj közel.
Az oláhcigányasszony, kinek rajkója nagyúri flegmával pipázik az öszvér hátán, általános irigykedés tárgyát képezve a tót gyerekek előtt, jósolni ígérkezik az embereknek a tenyeréből.
Az Ancsura a felső végből oda is vezette kislánykáját s két icce lencsébe alkudta meg a jóslást.
A cigányasszony el is mond azért sok jót, sok szépet a piciny Apolkának, kinek nagy szerencse áll a tenyerében. Kastélyban fog lakni, ha megnő, s mézes pálinkában fog fürödni.
Persze, hogy a többi asszonyok is kíváncsiak a jövendőre, s az oláhcigányoknak jó aratása lészen vagy két napig.
A medvetáncoltató cigány megfoltozza az üstöket, a cigányné pedig elmondja a jövendőt.
S ez mind hoz valamit a konyhára. Hát még az előre nem látható dolgok? Egy-egy eltévedt malac vagy szárnyas állat, amelyeknek a pártját fogják, ha ugyan nem akadna néha nagyobb fogás is az együgyű nép között, mely hisz a babonában s mely olyan jó, hogy szinte gyámoltalan.
