FEHÉR HÚSVÉT
FEHÉR HÚSVÉT
– Karcolat –
Beszéljünk az időről. Rossz, de pihent téma, melyhez senki sem nyúl már évtizedek óta, nehogy unalmasnak tartassék. A mai generáció, mely mindenről olvas a világon, az időről sohasem olvas semmit. Kivévén a »meteorológiai jegyzetek«-ben és a kalendáriumokban, de az igazán nem szerezhet valami különös élvezetet.
Pedig kár megbüntetni az unokákat, amiért az ősök egy időben, mikor mindenféle társalgási tárgyból kifogytak, a szegény időt csípték mindig nyakon.
Nem olyan rossz téma az, hogy egészen ki kellene küszöbölni a repertoárból.
Iszen igaz, hogy 50 hosszú esztendeig minden novella ezen kezdődött: »Szép idő volt, a nap sugarai fénylettek és ragyogtak« vagy pedig: »Zivataros idő volt, a fölkorbácsolt fergeteg szilaj danája, sat.«
Ami volt, volt, – de ne legyünk egyoldalúak és igazságtalanok, s ne vegyük el a leghatalmasabb elementumtól az őt megillető helyet az annalékban, ha a tulajdonképpeni szereplését úgysem vehetjük el.
Mert hogy az időjárás nagyobb szerepet játszik az emberiség történetében, mint akármi más, azt lehetetlen eltagadni. Mi lenne, én istenem, például az esernyő-gyárosokból, ha ez nem állna?
*
Az idő majd csakhogynem olyan szeszélyes, mint egy asszony.
Tud kedves, szeretetreméltó lenni, haragos, csípős, változékony, mosolygó, enyhe, kemény, homályos és csábító.
Sokszor kedvez, hízeleg, máskor pedig sír, makrancoskodik.
Igazi asszony. Egy olyan asszony, aki most húsvétkor ballábbal kelt föl.
Mikor már jóformán februárban fehér tavaszt varázsolt elő s azóta mindig azzal kacérkodik velünk, most egyszerre valóságos zöld telet produkált.
Mindenki didergett. A legjobban jártak a szegény húsvéti bárányok, hogy nem maradtak elevenen, mert okvetlenül megfagytak volna.
*
De a pesti ember a legszívósabb a világon. A szokás szent. Ilyenkor mindenki kirándul valahova, akinek valami közeli faluja van, oda, a többi aztán a Zugligetbe, a Városerdőbe.
Soha annyi lilaszín arcot és veres orrt mint tegnap a kirándulási helyeken, melyek ennek dacára hemzsegtek az embertömegektől.
Ha a párizsi »Figaro« volnánk, azt írnók, hogy az emberek odafagytak az asztalokhoz amelyeknél uzsonnáltak a kellnerek késsel feszegették le őket előbb, aztán rájuk adták télikabátjaikat.
De ez nem volna igaz. Hiszen az emberiségnek, melyért tegnapelőtt szenvedett halált az Üdvezítő s mely most az Üdvezítő kedvéért szenvedett az ünnepi kirándulásokon, már nemigen vannak télikabátjai.
A zálogcédulák pedig nem tartanak meleget!
*
Régen nem volt már ilyen cudar húsvét. S ha az égieknek van valami beleszólása az időbe, igazán csodálatos, hogy éppen egy ilyen, az egeknek szentelt ünnepnapon hagynak hideget és daraesőt.
Mikor a zeheri templomot felgyújtotta a villám, a göcseji ember akkor először kezdett csodálkozni, hogy »mégis furcsa dolog, hogy az Isten is éppen a saját házát gyújtja fel«.
*
A magyar ember különösen sok súlyt fektet az időjárásra. Ismeretes az az adoma, mikor a magyar parasztnak megmutogatták Bécs városa fényes épületeit, mesés gazdagságát, pompját, s vállvonítva mondá:
»Többet ér ennél nálunk egy májusi eső.«
Mi is nem a locsolgatás kimaradásán búsulunk, mikor az időt szidjuk, a fiatalság majd csak talál magának mulatságot, hanem a káros gazdasági következményekre gondolunk, amikor azt találjuk, hogy rosszabb hangulatot szült az idén a húsvét, mint akár egy új adójavaslat.
*
A piros tojásokat bátran be lehet festetni feketére s felküldeni Szapáry Gyulának »memento mori«-nak.
Mert könnyebb volt a Kolumbus-tojást felállítani, mint az adót lesz beszedni az idén.
Azok a jégvirágok, amik ma virradóra az ország számos részeiben az ablakokra rajzolódtak, igazán olyanok, mintha a Krisztus koporsójáról volnának elhozva – szomorú emléknek.
A resurrexit fölhangzott az idén is. A vallásos hívek átérezték a kétezer esztendős regét, a feltámadott isten-embert ájtatos zsolozsmák üdvözölték – de a természet hideg maradt s gyászolni fogja a föltámadás napját aléltan haldokolva.
