NEMES VÉR
NEMES VÉR
(Tolnai Lajos új könyve)
Tolnai Lajos e cím alatt egy két-kötetes regényt írt, mely a Révai testvérek regényfolyóiratában, most pedig önálló kötetben is megjelent ugyancsak a Révai testvéreknél, kik egy idő óta dicséretes lendületet kezdenek adni az eredeti regényirodalomnak. Tolnai Lajosnak ez az első terjedelmesebb műve, de korántsem oly jó, mint kisebb elbeszélő művei s mint főleg »Somvári Fényes Ádám úr«.
Az érdemes szerző, ki nemcsak mint költő foglalja el az első helyek egyikét az irodalomban, hanem mint prózaíró is, jelen művében egy elzüllött mágnás családot rajzol az ő túlságosan sötét világnézletének színeivel, anélkül hogy e szürkeségbe legalább ide-oda iparkodnék vetni egy-egy kis sugárt is. Mert azt elhisszük, hogy Erdélyben vannak elzüllött, elkorcsosult mágnás családok, mint a Benedek grófok, de ilyen családot, hol együttesen s olyan praeponderative jelentkezzék a durva haszonlesés a legsivárabb alakjában, a szélsőségig vitt könnyűvérűséggel és tékozlással, nem tudunk képzelni, s ha van, másképp kell rajzolni. A behorpadt ablaknak is van napfénye: besüt az, ha másutt nem, a repedéseken.
A Benedek grófok szegénységben, adósságtól terhesen élnek. Almáshegyi kidőlt-bedűlt kastélyukban balekot várva a házhoz. Ezzel nyílik meg a regény. A balek egy alföldi nagybirtokos, a szép Dernyői fiú, aki a Benedek grófokat jön látogatni, s akit Olga, a grófok már nem fiatal, de még mindig nagyon szép nővére számára szeretnének megfogni férjnek.
A tapasztalatlan ifjú, kinek imponál a grófi név és címer, belemegy a hálóba, megkéri Olga kezét, s hogy aztán nőül vehesse, elszakad bátyjától, a nyers, parasztos de minden ízében nemes és okos Dernyői Lászlótól, s megosztják a vagyont. Lászlónak nagyon fáj öccse eljárása, de hallgat és gazdálkodik, mialatt a másik Dernyői az ő grófnéjával éli világát. De jó napok virradtak a többi Benedekekre is! A grófi familia ismét grasszálni kezd. Szipolyozzák, mint a piócák, sógorukat. Mindenik nagy lábon él, s költ, kártyázik, bacchanáliázik bőségesen. Olga grófnő nőegyletez, mulatságról mulatságra jár, – mígnem elpusztul a dernyői négyezer hold is egészen, s megint ott vannak, ahol voltak.
Legszerencsésebb azonban a fiatal Dernyői, aki, mikor már semmije sincs, az Erdélybe látogatóba jött László bátyja karjai közt hal meg, arra hagyván három kiskorú fiát.
A szívtelen anya és a grófok most azon dolgoznak, hogy most már az idős és rút Dernyői Lászlót kerítsék meg, de az nem áll kötélnek, s magával viszi a kis árvákat Dernyőre, az Alföldre. Az anya beleegyezik, mert még mindig remél. László úr azonban (aki különben is a regény legjobban rajzolt alakja) mást gondol magában. Öreg szívében valami gerjedelem-féle kezd támadni Sandrin iránt. Sandrin comtesse húga Olgának, de amolyan hamupipőke a családnál, akit rongyban járatnak aki bűnbak mindenért, akit később szolgálatba hajtanak, nevelőnő lesz, mert egészen másképp gondolkozik, mint a grófok. Szerző csak sejteni hagyja a Sandrin költői kedélyét és nemes jellemét, de nem állítja elénk sehol, és a kölcsönösen támadó érdeklődést sem igyekszik indokolni.
Dernyőiben folyton növekedik ez a vonzalom, később megkéri Sandrint levélben, de az elutasítólag válaszol, kivált azon indokolással, hogy nem akar bátyái boldogsága elé lépni azzal, hogy László bácsi nemes szívét egyedül magának szerezze meg.
A Benedek grófok mindinkább elzüllődve lejönnek Magyarországra Olga grófnővel, s ott Dernyőn tesznek még egy végső kísérletet Lászlót Olgának megkeríteni. De László kijelenti, hogy őneki már más választottja van.
Itt a tulajdonképpeni regény, mely tele van érdekes mellék-epizódokkal, megszakad. A befejezés csak úgy vasvillával van odavetve az utolsó három fejezetben.
A haraggal távozó grófnő elveszi fiait a László keze alul s mind mélyebben-mélyebben süllyed, a szegény nőegyletek pénzét elsikkasztja, hamisít, bankót csinál s fogságba jut. Az egyik Benedek ügyesebb, kiszökik Londonba. Dernyői László pedig elveszi Sandrint.
Az írói igazságszolgáltatás tehát megvolna valahogyan; de más kérdés, hogy sikerült-e a regény? Mondjuk ki, hogy nem, legalább nem annyira, mint Tolnaitól várni lehetne, megszoktuk tőle inkább, mint bárki mástól a kerek gonddal kidolgozott műveket. A tendencia, hogy hova viszi az embereket a munkakerülés és az úrhatnámság, nincs az olvasó elé állítva, szemlélhetőleg egyes fázisaiban kellett volna kimutatni a süllyedést; egy csomó léha gazemberrel ismerkedik meg az olvasó, s azok is maradnak véges-végig, úgy tesszük le a könyvet, hogy nem érezzük a katasztrófát, mely őket érte, nem tudjuk elhinni, hogy ezek az emberek másformák is lehettek volna.
A feldolgozott mese inkább novella-tárgy, regény-szövetnek igen vékony. De szerző mindenáron két kötetet akart abból kihozni, sok fölösleges toldást tett hozzá. Igaz, hogy ezek a fölösleges toldások sokszor többet érnek, mint maga a nélkülözhetlen anyag. Ilyen például mindjárt a regény elején a kocsisok közti jelenet, melyet csak Tolnai tud oly művészileg megrajzolni.
Az alakok bágyadtak, színtelenek, nem úgy azonban az epizód-alakok, itt sok kitűnő van. Ellenben a grófok olyan egyformák, dacára annak, hogy a szerző folyton ismétli külsőleg elütő tulajdonaikat, mintha egyetlen ember volna. De a legvisszataszítóbb karakter Olga grófnő, azaz hogy nem is karakter, mert az nincs megfestve semmilyennek. Olyan anya és olyan feleség nem képzelhető. Vagy rosszabb, vagy jobb; mert indulatok és szenvedélyek nélkül egy életpálya le nem futhat, ez a semmirevalóskodás nem elegendő, hogy regényhősnővé tegye. Szerző egy morális prédikációt tartott regényével, de nem a regényírás eszközeivel, eleven húsból és vérből való alakok közvetítésével.
A regény még így is könyvpiacunk ez idei legjobb termékei közé tartozik, egyes szépen írt fejezetei, gyönyörű és jellemző stílje, a legvonzóbb olvasmányok közé emelik. Kiállítása igen díszes, ára a két harminc ívre terjedő kötetnek 3 frt.
