SZERELEM AZ ERKÉLYRŐL
SZERELEM AZ ERKÉLYRŐL
(Mai képünkhöz)
Csak rá kell néznünk a szép kivitelű képre s azonnal érezzük, hogy fürdőn vagyunk.
A bájos Eveline kihajol a balkonról s merengő szemekkel nézi az alant járókat. Egymás után bontakoznak elő a messzeségből kocsik és alakok – csak ő nincs köztük. Ő, akit vár, akire már gondolatban is rámosolyog.
A gouvernante már egy negyedóra óta hívja a terembe, mert meg talál neki ártani a hűs lég, pedig a kedves kicsikét úgy őrzik, mint egy nagy darab gyémántot.
De a kicsike azt mondja makacsul, hogy nem megy.
Hogyan? Megtagadja az engedelmességet. Nem megy! De miért nem megy? Mert bizonyosan vár valakit.
Oh, ezek a gyerekek, ezek a gyerekek!
Hanem iszen majd kilesi ő, ki az a gazember, aki ennek a derék lánynak a szívét elhódította.
Őt magát hiába kérdezné, harapófogóval sem lehetne belőle kivenni.
Mégis csak furcsa dolgok történnek a világon.
Fürdőre azért kellene menniök tulajdonképpen az embereknek, hogy meggyógyuljanak, ha betegek; ezek a boldogtalan lányok pedig azért mennek, hogy megbetegedjenek, ha a szerelem betegség. Mert akkor ugyan sohasem egészségesek.
No, de az Eveline még az volt eddig, ami persze nem csoda, mert otthon, mintha kalitkában tartották volna, de itt egy kiröpült madárhoz hasonlít.
– Eveline, Eveline! Jöjjön be, kérem.
– Ugyan engedjen még, miss.
– Lehetetlen, kisasszony. Jöjjön be, ismételjük az angolleckét, s azonfelül hányszor mondjam, hogy megfázik.
– Hiszen olyan melegem van, miss.
– Igen, igen – dörmögi a miss –, a szíve forró.
– Csak még egy percig hagyjon itt, kérem, mert ha nem…
– Nos, ha nem?
– Akkor nagy sajnálattal kénytelen lennék itt maradni.
Eveline egyszerre idegesen megrezzen, többé már nem hallja, nem látja a misst. Alant egy ifjú sétál, mélán fölvetve néha-néha szemeit.
A miss figyel, hogy Eveline mit fog tenni.
Az pedig nem tesz egyebet, mint hogy hol egészen, hol félig kiterjeszti, hol egészen, hol félig behúzza a legyezőjét, egyszerre a levegőbe suhint vele, máskor a feje fölé terjeszti, majd összecsapja, mint a madár a szárnyát.
A gouvernante keresztet vet magára:
– Boldogtalan gyermek! Ez a legyezővel »diskurál« s ezt az angol nyelvnél is jobban szereti. Pedig ez a legtökéletesebb nyelv a világon. Oh, ezek a gyerekek, ezek az éretlen gyerekek!
