A T. HÁZAK [dec. 1.]

Teljes szövegű keresés

A T. HÁZAK [dec. 1.]
Az összes képviselőházi helyiségek a zsúfolásig teltek meg, boldog volt, aki helyet kaphatott a nagyszámú tömeg közül, mely a Sándor utcai palota előtt ácsorgott, könyökével szorítva utat magának, ha jegye volt, s irigykedve nézve a bemenőket, ha jegye nem volt.
Hanem iszen künn se volt éppen nagyon unalmas. A magyarokat még mindig gyönyörködteti, ha a robogó kocsiból egy-egy »történelmi fizionómia« száll ki, s kivált ha még színes, magyar dísz van rajta. A kócsagos kalpagoknak, aranyos mentéknek megvan a publikuma, hanem a reális törekvéseknek még mindig nincs.
Bent a Házban a karzatokon fej fej mellett, ember ember hátán ült, s a fórum a lehető legtarkább képet nyújtotta, melyhez hasonlót igen kevés alkalommal láthatnak azok, akiknek az ilyesmi tetszik.
Zagyva tarkaságban kerültek össze s néztek egymással farkasszemet, főrend, szélsőbali képviselők, Mokány Bercik és Vöröshegyi Dávidok a díszbe öltözött püspökökkel. Az érsekek is mind ott voltak, nemcsak Simor, de Haynald és Samassa is.
Mind a kettővel történt valami figyelemreméltó. Ami Samassával történt, az tulajdonképpen Szilágyival történt. Szilágyival pedig az történt, hogy míg minden főpap és jóformán minden főrend kikereste magának a legkonokabb jobboldali helyeket, addig Samassa egyet perdült, s odaült a háta mögé a habarékpártra.
Hajdan képviselő korában éppen azon a helyen üldögélt. Hanem akkor még vékonyabb ember volt minden tekintetben. Ma már, ha szólni kezdene, nem írná róla istenben boldogult Tóth Kálmánunk:
 
Vigyázzon Páter Samassa.
Hogy a Házat meg ne szalassza!
 
Ma már legfelebb csak Trefortot szalasztaná meg. Azért meg nem volna kár!
De most már lássuk, hol ül hát Haynald? Mert ma nem a beszélés, hanem az ülés képezte a politikai kombinációk anyagát.
Haynald bíbor ruhában a Deák hajdani helyére ült, s tiszteletből üresen hagyták meg körülötte a helyeket, pedig helyszűke volt azon az oldalon. Ő képviselte a legnagyobb méltóságot.
Háta mögött ültek Pejacsevich, Horvátország bánja, Cziráky János, Szőgyény László és Zichy Ferenc mint zászlósurak.
Tisza háta mögött is dignitáriusok könyököltek, Szlávy József, a nap hőse, Fratricsevics gyönyörű testőr ruhában, magas, daliás alak, minden szem rajta függött; Andrássy Gyulából sokat levont, mert az mellette ült, huszártábornoki egyenruhában s távolabb gr. Szapáry Géza fiumei kormányzó.
Furcsán nézett ki az elnöki emelvény is. Vörös posztóval vonták be ma. A jó Péchy Tamás jobbján ott piroslott Mailáth György kevély arca, s mindenik mellett a saját külön jegyzője; kopasz Baross Gábor itt, Rudnyánszky báró jobbról, mindnyájan díszruhában, s felosztván az elnöki és jegyzői teendőket atyafiságosan, hogy senki se panaszkodhassék mellőzésről. Valóban szép és hangulatos volt e középkori ceremónia, habár némileg komikus is.
Természetes, hogy mivel a kormánypárti helyek olyan felette kapósak valának (különösen a főispánok előtt), a vérmes mamelukok közül is vagy húsz-harminc ember a szélső padokba szorult.
– Fojtó szagot érzek – mondogatta váltig Németh Berci. – Több levegőt!
A képviselőház papjai is dísz egyházi ruhában jelentek meg, de ezek között a legszebben nézett ki a mi jó Göndöcs Benedekünk, kin hosszú fekete bársony, magyar felöltő lógott.
– Szervusz, Kapisztrán! – üdvözlé valaki, s valóban a régi magyar papokat juttatta eszünkbe.
A képviselők közül csak kevesen jelentek meg díszben a délelőtti ülésre; hanem délután aztán annál többen, úgyhogy valóban festői látványt nyújtott a keleti pompa. Némelyek, mint Meszlényi Lajos, Sárközy Aurél szélsőbaloldali létükre is nem sajnálták fölvenni a mentét nagy bosszúságára Csanády bátyánknak, ki azt mondta, hogy:
– Ugyan, ugyan kinek a kedvéért öltözködtetek így ki? A Szlávy Szepi kedvéért? Hanem ha a király maga is eljött volna, akkor bezzeg én is magamra szedem a szebbik gúnyámat.
Kell-e ennél nagyobb lojalitás s nagyobb bók a királynak? Ej, ej Csanády bácsi!
Még egy érdekes dolgot kell felemlítenünk. Az ülésre megjelent báró Edelsheim-Gyulay is ezredének egyenruhájában.
Ő a legújabb magyar mágnás, s ma gyakorolta jogát először. Sokan gratuláltak neki, s egyik legszívesebben látott alakja volt az elegyes gyűlésnek, hol egész élénken és otthonosan viselte magát; fürkésző szeme talán azt kereste, hol ül vajon Falk Miksa? S nem-e, játszik már többé ajka körül a tavalyi gúnymosoly:
Machen Sie lieb’ Hemeter!
Nem, a báró »jó akvizíció«, s ha így halad, ilyen szépen simul hozzánk, mint eddig, ki tudja mire viheti?
Ülhet még ő valamikor Mocsáry Lajos mellett is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem