A T. HÁZBÓL [dec. 2.]
A T. HÁZBÓL [dec. 2.]
Ma szinte visszatetszett hétköznapi köntösében a tisztelt Ház, s lassan, nehézkesen melegedett bele annak a tudatába, hogy ők a parlament.
Olyannak tűnt fel, mint egy bálterem a bál után, csak az emlékek lebegnek ott szerte… s úgyszólván, bántók a megszokott arcok.
A jó öreg Péchy, mintha csak amolyan fél elnök volna Mailáth nélkül.
No, de az ünnepiességet erősen pótolja a humor. S humoros dolog akad azonnal. Győr és Nyitra megye görög püspököt akar Szatmár megyének. No, hogy mi öröme és haszna lesz ebből Győrnek és Nyitrának?
Különben pedig Gruber János kezdte meg a büdzsé vitát. Azazhogy be is végezte, mert ő volt az utolsó szónok, minélfogva a szélsőbaloldalé lett az utolsó szó.
S már-már lefolyik az egész mai ülés unalmasan, ha a derék Hegedüs nincs jókedvében, s nem mond viccet, persze a »Szentivánéji álom«-ból. De tőle az is sok!
Különben pedig az egész vitából az a tanulság vonható le, amit a híres római konzul vésett fel a palotája kapujára, mikor a hivatalából elcsapták:
»A birodalomnak nincsen pénze, mert a tolvajnak becsülete van«
»Éjjé lett a nap; nincs hát biztos út«.
»Éjjé lett a nap; nincs hát biztos út«.
Ezek után egy kis kakas-harc kerekedik. Helfy Náci kirántotta a gyepre Lánczy Gyulát.
Lánczy Gyula ugyanis a legújabb aposztata. Sehogy se bírta elérni, hogy beszéljenek róla – pedig okos embernek tartja magát, s mivelhogy erdélyi kerületet ül, nagyon sietős neki – hogy emlegessék.
Egy szép reggelen áthurcolkodott… azazhogy csak átsétált (mert nemsok vinni való podgyásza volt) a pártonkívüliek közé. Miért? A pártonkívüliség nálunk olyan, mint a purgatórium: hogy onnan valahova jut az ember. S miután ő oda nem juthat, ahonnan kiment, valószínű, hogy a kormánypárt fog vele nemsokára meggyengülni.
Mivel péntek, bőjt nap vala, Helfy nem feledkezett meg a szegény éhező papokról sem, elmondván, hogy a kalocsai érseket és a szatmári püspököt a lángeszükért és lánglelkükért tiszteli, míg ellenben az egri érseket a tudományáért. Most még megszerzi ezt az utóbbi dicséretet, s kimondja, hogy de iszen Samassa uram nemcsak tudós ember ám (az elég van a németnek is), hanem egyszersmind bátorlelkű és nagy hazafi. Amire ráadta az áment éljenekben a baloldal.
Lánczy természetesen nem hagyta szó nélkül a Helfy csipkelődését, pedig neki csakugyan legjobb már most hallgatni, s idomítani ajkait az »igen«-hez.
Mikor szavait elvégezte, Madarász apó azt dünnyögte magában:
»No, szép öcsém! Te is az ágy alá vágtad immár a képviselői süveget! Beszélhetsz már.«
Felemelkedik Szilágyi Dezső. Jupiter a békák között. A folyosóból mind tódulnak be a képviselők. Mi se fecsegjünk hát tovább, hanem hallgassuk egész terjedelmében.
Pedig Szilágyi tulajdonképpen a legunalmasabb szónok: mert sokat beszél, de sohase mond bolondot.
