A T. HÁZBÓL [dec. 17.]
A T. HÁZBÓL [dec. 17.]
Szalay Imre ma reggel ballábbal kelt fel, s kigondolta, hogy le kellene magyarra fordíttatni a talmudot. Aztán kinyomatni és szétosztani a képviselők között, hogy keresse ki abból minden ember külön: »Wo ist die Katze?«
A reggelinél Imre elkezdte a gombjain kivetegetni, csakhogy nem úgy, mint más ember szokta »pap… katona… kutyapecér…«, hanem így: »Elmondjam? El ne mondjam?«
Azaz elmondja-e, vagy ne mondja el az ország színe előtt ötletét, rávarrva azt kötelességnek a Trefort toldott-fódott köpenyegére.
Az jött ki neki, hogy elmondja.
Már miért is ne mondanám? Nem lehessen tudni, mitől lesz az ember naggyá! A kassai ember meghal a töltött káposztától, a kolozsvári meggyógyul. Ha Podmaniczky Frigyes híressé tudott lenni a nadrágjairól, Odescalchy Gyula a Váci utcai sétáiról, miért nem állíthatnék én magamnak monumentumot a talmud lefordításának megpendítésével? Imre, beszélni fogsz, s ötleteid jachtján nekivitorlázol a kultuszköltségvetésnek!
S úgy tett, amint kigondolta. A Herman beszédje alatt kicirkalmazta szépen a mondatokat.
A Házban kevesen voltak ma. Kit érdekelne ma Trefort. Akármi történik is vele? Lesz-e botrány, goromba szcéna, vagy nem lesz? Nincsen ingere. Annyi sok gorombaságot nyelt már el őexcellenciája, hogy egy-két vékával több vagy kevesebb, nem számít.
Az ellenzék ravaszul használ fel mindenféle taktikát ellenében. Tegnap Németh Albert fogta magát, s elkezdte magasztalni. De még erre sem jött zavarba, még ez se hozta ki sodrából. Nagyobb ember ez még Tisza Kálmánnál is.
Herman beszédje alatt még mindig a csángó szövetkezet alakítása folyt a folyosókon különböző gruppokban.
– Ne okoskodjatok annyit – mondja Móricz Pál –, hiszen már nem akarnak idetelepedni.
– Vajon?
– Pedig úgy áll a sor. Mikor most Nagy Gyuri komám elvitte őket Pancsovára, hát meghagyta neki Tisza Kálmán, hogy valahogy bele ne szeressenek a vidékbe.
– No, és mit tett velök Gyuri?
– Hát azt tette, hogy elvitte őket a Dunához, ahol a Duna-partot cölöpözik a munkások. Csobot uram, az egyik csángó meg is kérdezte:
»Osztég mit művelnek ezek az emberek? Mért verik ezeket a derék hasábfákat a fődbe?«
Azt hitte a derék csángó, hogy reciprocitásból történik: a földből nőnek a fák, s most megint visszaverik őket a földbe, hadd nőjenek ki megint. Már csak furcsa módja az erdőültetésnek… De hát ahány ház, annyi szokás!
Nagy Gyuri megmagyarázta:
»Ezekkel a cölöpökkel fogják meg a vizet.«
»Megfogják? Hajszen nem nyúl az vagy ürge, hogy megfognák? Ne tréfáljék már országtartó uram ilyen csúfondáros módra.«
»Pedig hát azt meg kell fogni, mert ha meg nem fogják, az a víz tavaszkor mind kijön a földekre. Olyan bolond egy víz az, atyafiak.«
»Kijön? Aztán minek jönne ki?« – tűnődik rajta Kántor uram.
»Hát az bizony kijön, mert oszt' egész kánikuláig rajta szeret sétálgatni a földeken.«
»Azokon a földeken, amiket mi kapnánk meg őszentségétől?«
»Éppen azokon.«
Erre aztán kezték a csángók döfködni egymást, s lassankint leesett az álluk. Csobot uram gondolatokba mélyedve dünnyögte a papnak: »Nagyon meggondolandó dolog ez, tiszteletes uram, meggondolandó… Velünk akarják megfogatni a Dunát.«
Ezalatt bent a Házban Herman a múzeumról kezdett beszélni.
– Nem a múzeum van a napirenden – kiálták –, hanem a gimnáziumok!
Herman hangtölcsért csinált a tenyeréből, s fölfogván a »gimnázium« szót, zavartalanul folytatá:
– Jó! Tehát a gimnáziumokról fogok beszélni –, s beszélt a gimnáziumokról.
– Ez az ember egy egész arzenális! – szólt nyelvével csettentve Széll Kálmán, ki bizonytalan színű kabátjában, tarkás fölgyűrt rövid nadrágjában úgy néz ki, mint egy meggazdagodott csutoragyáros.
A türelmetlen Szalay Imre, aki különben is a Ház »enfant terrible«-je, eközben odasúg Hermannak:
– Ne hidd, hiszen a képzőművészetekről van szó!
– Nekem az is mindegy – súgta vissza, s elkezdett a képzőművészetekről beszélni.
Majd Mocsáry következett utána. Neki a hittérítő jezsuitákkal van dolga a kassai konviktusban. – Micsoda hajmeresztő botrány ez!
Komjáthy erre elbeszéli a szép szőke arcú Zichy Ágostnak, aki az előadói szék mellett gubbaszkodik, hogy valamennyi szerzet között legtöbbet érnek a szécsényi barátok.
Ezeknél az a szokás, hogy az egyes frátereknek mindennapra ki van mérve ebédre az ital adagjuk: egy fél liter bor.
Ha azonban vendég van, akkor ad libitum. Ez is szabály.
A barátok tehát gondoskodtak, hogy vendég mindig legyen. Ha pedig csúnya, zimankós idő van, úgyhogy nem akad éppen senki, összetesznek egy pár garast, s pénzért fogadnak vendéget, az odavaló proletariátus közül. Hej, szép potya ez, akárki mit mondjon!
De immár Imrére kerül a sor, Németh Berci édesen hunyorítgat szemeivel.
– Az én tanítványom – dünnyögi –, de még gyenge, gyenge… mint Madách barátom mondja.
Imre elmondja hiba nélkül, amit akar, s a végire odaragasztja a palackjai vignettáját, s azt a hitvallást teszi, hogy ezentúl a borászatra is több gondot fordítson a vallásügyi miniszter.
Míg Szalay imigyen kalimpázza a cégért, azalatt két pogány képviselő szépen körülfogja Göndöcs Benedeket.
– Láttam az arcképedet a Vasárnapi Újságban.
– Csinos, átkozottul csinos volt – mondja a másik.
– Hát az életrajzot olvastad-e? – kérdi szerénykedve Göndöcs.
– Nem biz én, elszedték előlem az asszonyok. Ej, Benedek, Benedek… nagy kópé vagy te, Benedek!
Göndöcsnek jól esik ez a fekete gyanú, s szemérmesen lesüti a szemeit.
– Te nem is annyira méhész vagy atyám – hajtja a másik kópé –, mint inkább méh, aki virágról virágra száll… Hanem iszen minden ki fog most sülni.
– Hogy érted ezt? – kérdi Göndöcs meghökkenve.
– Hát úgy, hogy Irányi Dániel föl fog szólalni a papok ellen. Tudod, én szeretem a papok pajkosságát, mert én nem vagyok erényes ember, de az öreg puritán, és hajthatatlan. Beszédre készül ellenetek, s hallom, rád egyenes célzás lesz benne…
– Lehetetlen az!
– No, ha lehetetlen, hát ne hidd el – mondja ez vállat vonva.
– Utique… honnan tudod?
– Honnan? Olvastam a beszéd elejét. Csupa békési pikantériák. Mondhatom, nagyon tapintatlan dolog lesz.
– De hát mit akar már ez az Irányi? Szőrcsuhát öltsünk, hamut hintsünk a fejünkre, és mezítláb járjunk?
– Tudod mit, engeszteld ki. Szavazz a polgári házasság behozatala mellett az ő indítványára.
– De mit mond a prímás?
– Ej, mi közöd a prímáshoz? Hiszen Irányi tán még a pápánál is erényesebb: vele bízvást járhatsz egy nyomon.
Göndöcs gondolkozóba esik, szórakozottan hallgatja Trefortot, pedig föltette magában odahaza, hogy az egész beszéd alatt ébren lesz, lelkes arcot fog vágni és sztentori helyeseket kiáltani, s ez most mind olyan félszegül üt ki neki.
Trefort elmondja: »A katolikusok szidnak engem, hogy protestánsokká teszem őket.« Göndöcs belekiált »helyes!« Trefort folytatja: »a protestánsok ellenben azért szidnak, mert katolikusokká teszem őket.« Göndöcs megint belekiált: »Nagyon helyes!« Trefort dühösen ránéz. Péchy Manó a fülébe súg: »Vigyázz, boldogtalan! Sohasem leszel püspök.«
Göndöcs most már vigyázni kezd, de valaki odakiált Trefortnak:
Hát a zsidók?
– Azokkal is elég bajom van – panaszkodik Trefort, s még dühösebb szemeket vág Göndöcsre.
Göndöcs elkeseredik, s mérgesen motyogja:
– Most már azért is Irányi javaslatára szavazok.
Ilyenformán születik a meggyőződés. S az újságírók aztán patyolat pelenkát varrnak neki.
Hanem szó, ami szó, ez a Trefort mégis tehetséges ember. Ma egészen jól beszélt, s megjegyzései gyakran sikerültek, sőt meg is nevettették a Házat.
Úgy néz ki, mintha viaszból lenne, élénk gesztusai rontják beszéde hatását, még a homlokráncai is folytonos mozgásban vannak, dialektusa németes, de nem kellemetlen, kontradikciói pongyolák, de mindig mond valamit, még akkor is, amikor semmit se mond.
Annyira vitte a népszerűtlenségben, hogy emiatt kezd már némi tekintélyre szert tenni. Mert olyan népszerűtlennek lenni, mint ő, s mégis meg tudni maradni miniszternek, nem tréfadolog. Ezt nehezen csinálja még utána valaki.
Trefort után azután apró felszólalások következnek csak. De már ezekről nem érdemes beszélni.
Göndöcs hű maradt föltevéséhez, s Irányi javaslatára szavazott.
Móricz Palya hátba ütötte:
– Álmodba beszélsz, Benedek? Az isten szerelmeért.
Nagy éljen hangzott fel.
– Kit éljeneznek odabent? – kérdi a folyosón Prónay Dezső.
– Göndöcsöt.
– Mi történt vele? – rebegi csodálkozva. – Lemondott a képviselőségről?
– Nem biz az! Hanem lutheránussá lett.
