A TISZTELT HÁZBÓL dec. 11. [dec. 12.]
A TISZTELT HÁZBÓL dec. 11. [dec. 12.]
Úgy vagyunk azzal a Tisza szabályozással is, mint a fogfájással: minden ember tud róla valamit. Akinek Bergengóciában egy rongyos fűrészmalma hegedül valami hegyi patakon, amiből ha egy borjú eloltaná a szomját, megállana a malom, aki valaha a városligeti tavon egy szandolénnal fölborult vagy ott horgászott egy félórát az újpesti szigeten: mind azt hiszi, hogy ő már született vízszabályozó s tart épületes oktatásokat a hidraulikából. Soha annyi boldogítót, mint amennyi ennek a mi szegény Alföldünknek kijutott.
Ma a képviselőházban az árvíz kulminált, hogy Fekete Zsigmond szakértő úr kifejezésével éljünk, aki igen érdekes munkácskát írt közelebb Magyarország vizeiről, melyekből őseleink, a hunok és avarok kultúráját így ügyesen sikerült kihalásznia. E könyvében érdekesen mutogatja, milyen jó vízszabályozók voltak a mi ezer év előtt ősapáink, tegnapelőtti beszédében pedig bebizonyítá, hogy milyen kontárok az utódok, mióta ezer évet haladt mindenféle technikai tudomány. »Legyek rossz próféta – mondá –, de félek, hogy a Tiszánál most követett szabályozási rendszer nem egy katasztrófának, de a katasztrófák egész sorozatának lesz a szülőanyja.«
Ma aztán egy hosszú, szikár úriember merült fel a kormánypárt tengeréből, s bemutatván magát mint szintén szakértőt, nagyban erősíté, hogy szakértő kollégája a Tiszánál alkalmazott szabályozási rendszert nem ítélte el, s fogadkozott, hogy ő az ország nyugtalankodó közvéleményét most mindjárt megnyugtatja. (Amire Németh Berci nem engedheté el a megjegyzést: »Vastag fa ez, komám, ily cingár fejszének!«)
És aztán megindult a diszkusszió a völgyzárlati, a medence, a kettős mederrendszer fölött. Csináljunk ott a mármarosi hegyek között a Tiszának vagy tizenöt Lago Maggiore-t, ahová olvadáskor meggyülemlik a vize, völgyek torkolatát a kifolyásnál építsük be várfalakkal, hogy azokkal áradáskor megfoghassuk a vizet, azután úgy ereszgessük alá messzelyenkint; építsünk a Tisza mellett, ott ahol már lomhán hömpölyög, óriási rezervoárokat; vagy – az lesz a legjobb – Vásárosnaménytól ássunk le egy medret, amely a Tisza vizét megossza a Kőrösökig, azoktól a Marosig, ettől a Dunáig, s a Tisza megoszlott vizét, az egész Kőröst és a Marost eresszük le extra úton, mely Debrecen mellett vezetne a Dunába.
Így aztán elérjük azt a kettős célt, hogy nem leszen árvíz, de lesz két paralel futó hajózható Tiszánk, ami igen szép fiziognómiát fog kölcsönözni az országnak a mappákon, s nagyon hasznos is lesz, ha ugyan nem szalad a nyakunkba egyszer egy akkora özönvíz, hogy egy Tisza meder helyett ezentúl kettő telik meg vele, Szeged után Debrecen is elúszik, száraz nyáron pedig mind a kettőnek szántunk-vetünk a fenekén.
E tervekkel egyidejűleg azonban tegyünk eleget a berlini mandátumnak is, tegyük szabaddá a Dunát, és robbantsuk már szét egyszer azt a kellemetlen Vaskaput.
Mind e tervek keresztülvitelére alig lesz több szükségünk két-három nyomorult milliárdnál, amit pedig beszerezhetünk könnyűszerrel, ha mint mindenben, úgy ebben is a német példa után indulunk, s kivetjük a szükséges összeget az ellenségünkre.
Persze ehhez, az szükséges, hogy megverjük előbb. Ebben azonban semmi kétség. Persze hogy megverjük. De hogy megverhessük, ahhoz szükséges, hogy megtámadjuk előbb.
Ergo a Tisza sikeres szabályozásának egyetlen helyes és elengedhetetlen föltétele hadat üzenni a muszkának. Szamár, aki be nem látja, ily világos logikai demonstráció után. Az a kormány pedig, mely ezt belátja, s az első lépést megtenni mégis elmulasztja, nyomorult, gaz és buta.
Ennélfogva indítványoztatik, hogy
tekintve a hazánk alsóbb vidékein gyakorta előforduló veszedelmeket,
tekintve, hogy azok sok kárt, bajt és kellemetlenséget okoznak,
tekintve, hogy elhárításuk kívánatos, de
tekintve, hogy elhárításuk drága is, és
tekintve, hogy nekünk pénzünk nincsen, s ami kevés van, az a boszniai hasznos beruházásokra, fiaink német katonákká neveltetésére, kék hátú vén trotty generálisok illendő úri nyugdíjba helyezésére és szíves hitelerőink rossz szájának bedugására szükséges, mondja ki a képviselőház, hogy
az uralkodó utasíttatik, hogy egy huszonnégy óra lefolyása alatt – mert az árvíz nem vár –, üzenje meg a muszka cárnak a háborút.
Tisza Kálmán, persze, erre is azt fogja mondani, hogy ez a terv kalandos. Ellenezni fogja. De a többség nem fogja elzárhatni magát annak plauzibilis volta elől. Leszavazza. S megtörténik, amit legmerészebb álmainkban is alig mertünk reményleni: az ország egy csapással mind a két Tiszájátul megszabadul.
Ecce! Ajánljuk a határozati javaslatot a tisztelt Ház figyelmébe, ha ugyan komoly szándéka alaposan szabályozni a Tiszákat.
Ni, bizony el is felejtjük jelenteni a világhistóriai eseményt, hogy Tisza Kálmán ma ismételve megmentette Magyarország hivatalnoki karát. Annyira elérzékenyedett megtámadtatásuk fölött, hogy már arra is apellált, ami szerinte éppúgy nem létezik, amint egy druszájának, valami Könyves Kálmánnak nem léteztek a boszorkányok. A közhangulatra. Az tegye lehetetlenné a méltatlan támadásokat.
Sose hittük volna, hogy a miniszterelnök úr ennyire megerőltesse a derekát.
Rohonczy Gida persze válaszolt, hogy ő nem az egész hivatalnoki kart támadta meg. Ő megengedi, hogy vannak kivételek. Majd kisül a végin, hogy kik ellen használta ő azt az inparlamentáris kifejezést, melyért a Háztól bocsánatot kér.
*
Ezzel tehát az afférnek vége szakadt. Azonban meglehet, hogy csak pihen, majd újra kezdi, mint a kifáradt gyerek a vívást, ha megjön a szusza.
*
Eleven kis vita fejlett ki a »vasutak« rovatnál. Pázmándy indítványozta, hogy a magyar vasúti és gőzhajó vállalatok külső és belső szolgálatukban más nyelvet ne használjanak, csak a magyart.
Ivánka Imre opponált ez ellen. Hogy tanulja meg az a szegény német, hogy Fünfkirchen, Eisenstadt, Neuhäusel micsoda? Lám, ő a legmagyarabb vasút direktora, s mégse tudja, hogy Breslau magyarul Boroszló, Leipzig meg Lipcse.
Az ő meggyőző érvelése kapacitálta is a Házat, mely az indítványt szótöbbséggel elvetette. Pedig amellett szavazott még a habarék is, sőt, ami sohasem történt azelőtt, Horvátországnak is a kétharmada.
Göndöcs nem szavazott az indítványra, amire Thaly Kálmán biztosítá is, hogy Árpád apánk megfordul a sírjában, ha ezt meghallja.
Mondott is aztán Göndöcs a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem miniszterének olyan szép kis dikciót, hogy Árpád apánk bizonyosan még egyet fordult, ha meghallotta. És így megint csak rendbe van hozva a dolog.
