A T. HÁZBÓL [ápr. 10.]
A T. HÁZBÓL [ápr. 10.]
Ma már én lettem volna az első ember, aki kijön a türelemből (persze csak itt a karcolatban) a vita hosszadalmassága miatt, ha véletlenül maga Tisza Kálmán nem fakad ki, hogy már unja, s meg nem fenyegeti a t. Házat, hogyha ez így tart, behozza az esti üléseket is.
Hüm! Ha Tisza unja, az már más… az már egészen más i Akkor csak csinálni kell a beszédeket erősen. Legyen lúd, ha kövér! – hogy a Csanády stílusával éljek.
Ámbátor ha az esti ülések behozatódnak, akkor vége van a pártéletnek egészen, akkor kivált a függetlenségi pártból nem lesz semmi.
Mert ami a pártot összetartja, az egyedül a tarokk.
A nagyságos klubban van tíz kártyasztal. Minden asztalnál ül négy ember, ez negyven ember. Minden embernek van egy gibice, aki vele érez és vele szenved, ez már összesen nyolcvan ember.
Ez a nyolcvan ember összevéve a klub. Amint a tarokk megszűnik, megszűnt minden. Az a selyemszál, melyre partnerek, gibicek összefűződnek, szét lesz szakadva, s ha az a cérnaszál egyszer szétszakad, még kötéllel sem fog magának embert Mocsáry Lajos, akinek eldiskurálgassa az ideáit, hogy mit nem kellene tenni, mert hogy mit kellene, azt mindig elhallgatja.
Okosan! Hiszen ebben az elhallgatásban van az ereje…
De ne csináljunk magas politikát, hanem térjünk vissza a Házba, melynek már napok óta ijesztő kígyója ez a 22-ik §. A vörös posztó a felekezeti szemeknek.
Meg is vadult Mocsáry megint, s jó Thaly nem különben meghúzta a debreceni nagy harangot. De ki is hólyagosodott a tudománya ebben a sok harangozásban.
Dobránszky ma is sikerülten el tudta titkolni szellemes voltát, Tisza pedig ügyesen el bírta árulni, hogy mégis kálvinista.
Hát persze meg volt elégedve magával mind a kettő.
Hanem legjobban meg lehetett elégedve Baross Gábor, aki itt se volt, pedig ma búcsúztatta el az elnök.
Szegény tót szerecsenkém! Én vesztettem benne legtöbbet!
Nincs, oh, nincs arányban az én veszteségemmel, amennyi keveset benne a kormány nyert!
Hanem azért summa summarium mégiscsak Thaly Kálmán volt a nap hőse.
S amellett valódi hős, aki úgy cselekedett, mint a történelemben Szécsi Dezső, magára vette ugyanis a Mocsáry ruháit, hogy ő haljon meg inkább helyette.
De Mocsáry is hős… ő meg a Thaly ruháit szedte magára, s utána iramodott a zászlóval.
Nem tudom én, melyik volt szebb, melyik dicsőbb, melyik nagyobb…
Csak azt tudom, hogy a jó Göndöcs papa egy mesécskét kezdett elbeszélni az autonómiáról és az államról.
Az autonómia elment az államhoz… vagy mit beszélek, egy szegény ember elment a szomszédjához, s kölcsönkért tőle egy bögrét.
Mikor a bögrét visszavitte, vett még négy-öt kisebb bögrét is, s azt odaadta a bögre-tulajdonosnak.
– Hát ezek mik? – szólt a bögre-tulajdonos.
– Hát megfiadzott nálam a bögréje, kedves szomszéd. Ezek a kis bögrék.
A fösvény ember igen megörült a bögréknek, s ezentúl mindenféle engedményt megtett a szegény szomszédjának.
(Ejnye, Göndöcs papa! Hát hol ebben a mesében a célzás?)
(Hát abban van, fiaim, a historikum, hogy az autonómia azokkal a levegőt lázító pátens dolgokkal többet adott vissza az államnak, mint amennyit kapott, de csak hallgassátok hát még végig a mesémet!)
Mint mondám, a szegény szomszédban nagyban bízott a fösvény ember, s mikor az egyszer eljött hozzája, hogy a drága télikabátját kölcsönkérje, egész készségesen odaadta azt is.
Hanem a kabátot nem hozta vissza többé a szegény ember. Úgyhogy rá kellett menni a nyakára.
– Hol a kabátom?
– A kabátod? – szólt a szegény ember. – Meghalt, eltemettem, odavan.
– Meghalt? Az lehetetlen, ne beszélj bolondokat! Nem hiszem. Gyerünk a bíróhoz.
Elmentek a bíróhoz, és a bíró azt az ítéletet mondta, hogyha a bögre megfiadzhatott, és azt akkor elhitte neki, bizony azt is el lehet hinni ezek után, hogy a kabát pedig megüdvözült.
Ebből pedig az a morál, hogy az autonómia jó szolgálatot tett, nem tagadom, de azért vigyáznunk kell, hogy ezentúl ne tehessen rossz szolgálatokat az államnak. Mert így megy az stb…
*
A derék Göndöcs papa különben ma nagyon el volt keseredve, hiszen az újságban is olvashattuk az okát, hogy névjegyeket hamisítanak a nevére.
Ahogy benne van a vádaskodásban, holnap majd meglehet, rám fogja, hogy én meg ezt a mesét hamisítottam a nevére.
