A T. HÁZBÓL [ápr. 29.]
A T. HÁZBÓL [ápr. 29.]
Kezdjük már egyetlenegyszer szellemesen: az időjáráson.
Lucskos, pocsétás idő van; a honatyák nadrágja fel van gyűrve. Csak Széll Kálmán ereszti le lomposan, mert ő a száraz napokon szokta fölhajtani.
A ruhatár megtelik esernyőkkel, melyek úgy feketednek ott, mint valami denevértábor.
A folyosókon, a büfében mindenütt aggodalmas arcokat lát az ember, s föl-fölhangzik különböző alakban a zokszó a fertelmes idő ellen:
– Hogy menjek én le most a kerületbe? Hogy járjak én most faluról falura, nyakig érő sárban? Minden jó gondolatom kicsírázik.
– Bizony rossz mulatság – feleli Ferenczy Miklós –, de ha a mezei munkák beállnak, még rosszabb. Én egyszer két hétig szónokoltam mindig sötétben: hajnal-szürkületkor, míg a nép szét nem széledt a mezőre és esti szürkületkor, mikor már haza szállingózott.
Egy másik csoportban az Orbán Balázs korteskedési szokásait dicsérik, aki három évig jár egyszerű székely posztóban idefent a fényes városban, hanem a választásokra, mikor a falvakba rándul, beleöltözik a virágos selyem atillájába, nyakába kanyarítja a színes aranyos mentét is.
»Hát ez mire való?« – kérdezi tőle egy mameluk egyszer.
»Hiszen te is felveszed a mentét, ha a királyhoz mégysz – felelé Orbán Balázs –, nekem is úgy illik, ha a másik szuverént, a felséges népet látogatom.«
A balfolyosó egyik kis csücskében meglapulva, Tisza Kálmán suttog Csernátonnyal.
Akik arra mennek, tiszteletteljesen, hangtalanul lépegetnek el a pokrócon, nehogy csacsogással megzavarják a két politikust, akik most az országot igazgatják itt.
Pedig meglehet, hogy csak csevegnek, s hogy Tisza megjővén birtokairól, a hetényi kalandját beszéli, ahol kocsija az »Egyetértés« mai híre szerint annyira megfeneklett a hínárban, hogy őt magát is egy paraszt kapta föl s vitte ki a szörnyű sárból a partra, a kocsiját pedig vontatóökrök szabadították aztán meg.
Ha csakugyan megtörtént, ügyes dolog. Mert most már bízvást megírhatja a »Nemzet«, hogy Tiszát tenyerén hordja a nép, és bízvást megírhatják az ellenzéki lapok: hogy Tisza kormányzása alatt sokat szerepelnek az ökrök.
Hanem nagyobb dolog ennél a Csanády Sándor esete.
Ugyan mi történt vele? Talán tudomásul vette a miniszterelnök valami válaszát? Nem. Csanády Sándorral az történt, hogy Nadányi Miklós kihítta duellumra, amiért Csanády a nevezett képviselő kerületében olyan kifejezéseket használt némely dolgokra, aminőket Nadányi nem akar eltűrni:
– Hát én csak úgy beszéltem, mint a Házban szoktam – felelte Csanády ártatlanul.
– Hiszen éppen ez a baj, Sándor bácsi – mondá nagy őszintén az egyik szekundáns.
*
Mindezekből a dolgokból látható, hogy ma nem volt a Házban belső élet, hanem csak külső.
Göndöcsnek ugyan sikerült, hogy ma is tele volt a beszéde »derültséggel«, csakhogy ma nem az ő rovására nevettek, de a Herman Ottóéra. Az ipartörvényjavaslat paragrafusai gyorsan leperegtek. Mindössze egy kis vita volt a zajos tivornyák meggátlásáról az istentiszteletek alatt, de ez is békésen ért véget, s magában a tanácskozóteremben is megindult az élénkebb, könnyebb diskurálgatás; csak a megrögzött módosítványozók éldegéltek a csontokon.
A nap hőse Zichy Jenő volt.
Már reggel az utcán feltűntek mindenkinek a piros plakátok: »Puttonyba az ipargróffal«. A folyosón is felkapták ezt a tréfás jelszót, mely még a pozsonyi diétákból maradt ránk mint kádencia a Pozsonyra. Az egyik jelölt ti. Pozsonyba, a másik puttonyba megy…
Sokan a nászutazásról megérkezett Hentallerrel pajkoskodtak.
– Én nem is tudtam – pirongatta Helfy –, mi dolog az, hogy be sem jelented előlegesen a pártnak, hogy megházasodol, s hogy kit veszel el.
– Nem bolond – dörmögte zuhatagos hangján az öreg Prileszky –, amilyen párt ti vagytok, bizony még ellenjelöltet állítottatok volna ellenébe!
———————————————————
Idáig érve e karcolat megírásánál, szégyenkezve veszem észre, hogy csupán triccs-traccsot írtam: csupa pletykát, léhaságot.
Kedvem volna a papírkosárba dobni.
De hát elvégre is, mit szégyenkezzem?… Miért legyek erővel komolyabb magánál a t. Háznál?
