FOGY A DIÁK
FOGY A DIÁK
– Karcolat a méltsás házból –
Értem e cím alatt, hogy megfogyott a főrendiház ellenzék derekasan, föl lehet azonban tenni, hogy csak úgy fogyott meg, mint a diák, aki a lábait nagyon aláeresztette az asztal alatt. A diák csak látszott fogyni, de az asztal alatt megvolt egész teljességében.
Az új országház építéséről szóló törvényjavaslatnak a képviselőházban történt elfogadása alkalmából, mind azzal fenyegették privátim a kormánypártot:
– Azért csak meg ne rendeljétek valahogy a téglát és meszet, mert még hátra van a főrendiház!
Rebesgették, hogy újra eljönnek az indigénák, azazhogy már haza sem mennek a lóversenyről.
Mind nem lett igaz. Rendes lefolyású ülés volt. Ami alatt nem azokat a rendes üléseket értem, mikor még tíz-tizenkét ember kongott a sárga terem padjaiban, akiket a jegyző költögetett fel szavazni, amint elszundikálnak, hanem segédcsapatok és külföldi segély nélkül való ülés volt, de a csatára való kilátás mégis több mint kétszáz főrendi tagot hozott össze dacára a melegnek, mely a teremben kiállhatatlanná tette az időzést. A karzatok is megteltek éppúgy, mint sollemnis alkalmaknál szokás. Főrangú hölgyek foglalták el az első sorszékeket, s az alsóház tagjai közül is sokan jelentek meg.
A két történelmi nevezetességű ülés óta nem volt itt ilyen nagy publikum! De hol van amannak az érdekes tarkasága? Hol van a harckész taláros papi tábor, mely zordonan ülte meg a terem másfél szekcióját? Hol vannak a proletár főurak, a kataszter grófok, papír-inggallérjaikkal, kopottas kabátokban? Csupa egyöntetű nagyúr ül egymás mellett, aki Balitzky utódaitól és Brachfeldtől került ki.
A karzati közönség csalódva néz szét az ismerős arcokon. »Nem lesz hecc!«
De még van remény. Ki tudja, hátha?
Kár, hogy az első szónok Ipolyi Arnold, ki mindjárt tönkretesz minden illúziót, mert Ipolyi hévvel pártolja a javaslatot, sőt még a gót stílt is pártfogásába veszi.
– Vége van! – döfködik egymást a karzatokon. – A papok átkeresztelkedtek már Tiszához!
Most már vége a reménynek is!
De nem még… Föláll Sztáray Antal és ellenzi a költséges országház építését, tekintettel az állam zilált pénzügyi viszonyaira, határozati javaslatot adván be, mely utasítsa a kormányt, hogy alkalmasabb időben nyújtson be olcsóbb tervet.
Élénk helyeslés zaja riadózik a jobboldalon és a középen. S e hangok után ítélve nem éppen lehetetlen, hogy az ellenzéké a többség.
A karzat bizalma újra megnövekedik. Ez a helyeslés úgy hangzik, mint forró nyári délben hűs szellő a mezőn, melytől felfrissülnek a füvek.
De a hűs szellőt legott valóságos sirokkó váltja fel. Schlauch Lőrinc prédikál kenetesen a javaslat mellett. Még egy ily szónok és haza lehet menni ebédelni: mert megvan az országház!
Széchenyi Dénes franciásan beszélt. Volt a szónoklatában egypár kedélyes és igazán szellemes fordulat. Ma ő lett volna bizonnyal a nap hőse a karzatok előtt, ha nem ül ott Andrássy Gyula gróf szinte egy beszéddel terhesen. De a jónak is elrontója a jobb!
Legőszintébb volt b. Andreánszky Gábor, a főrendiház Szalay Imréje (akiből nemsokára az alsóház Simonyi Ivánja lesz, ha lesz). Elég ügyesen beszélt s bizonyos szokatlan hangon itt e falak közt, hol az igazság is feszes ruhákba öltözködik.
Keglevich Béla gróf a címzéssel tett nagy szenzációt, eképpen szólítván a főrendiházat: »Nagy méltóságú elnök úr, főpapok és főrendek!« A méltóságos cím kihagyása nyugtalan mozgást idézett elő.
Az ülés legérdekesebb része az Andrássy beszéde. Egyikét hallottuk azoknak a friss, ötletgazdag és ízlésteljes beszédeknek, melyek Andrássyt magyar miniszterelnök korában oly szívesen hallgatott szónokká tették.
Tisza Kálmán szónoklata alatt, mely a déli szieszta után tartott, valamiféle futó forgószél kerekedett odakünn, s homokot, port fölszedvén, a magasba ragadta és odacsapta a tanácskozó terem üveglapjaira, megrázván azokat hatalmasan.
Az öreg méltóságos urak ijedten tekintettek fel.
– Csak a szél zúg künn – mondá Tisza Kálmán egy hirtelen ötlettel –, az rázza a házak fedeleit, mintha segítségünkre jönne bizonyítani, hogy nemsokára nagyon is sürgős szükségünk lehet egy új, erősebb országházra.
Az ülés példátlanul hosszú ideig, öt órán át tartott. A karzati publikum, mely egy ideig szívesen bámulta a Fratricsevics szép testőrruháját, a Bombelles gróf tengerész tiszti uniformisát és a Haynald bíborszín talárját, sokkal előbb oszlott el, látván, hogy a kormány győzelme bizonyos. Lett is hatvan szavazattöbbsége. De hetvennégy ellenzéki szavazat mégis volt. S ez már olyan szám, hogy lehet vele valamit kezdeni.
