A T. HÁZBÓL [febr. 17.]
A T. HÁZBÓL [febr. 17.]
Közeledem a büfé felé, hát hallok onnan valami rettenetes rossz magyarságot, valami kivehetetlen akcentust, roppant siránkozó-panaszkodó árnyalatban.
Ki lehet az? Ki más, ha nem gróf Hunyady László. Az az egy ember van itt csak, aki még nem tud magyarul.
De nem Hunyady Laci volt – mert ő csakugyan Hunyady Laci –, hanem egy szegény lengyel főnemes, aki a Báthory István lengyel király szépmívű kardját állította itt ki, hogy talán vevője akad.
Ott állt a szegény lengyel a régi karddal, mely visszakerült háromszáz esztendő múlva a nagy király szülőföldjére. De a kardok renoméja lejárt már az unokák előtt. Nagyon kevés embert érdekelt. Egy csinosabb lábacska vagy boka, előtt sokkal tágabbra nyílnak a mi főuraink erszényei.
A megyék háztartásáról folyt a részletes vita. Menyasszonyt öltöztetnek úgy, ahogy ezt a szerény javaslatot. Ez egy máslit tett hozzá, az egy csokrot igazított meg rajta, ez a fátyolból kívánt lenyíratni egy darabot, s amaz a fodrot találta kevésnek, egyszóval minden ember okos lett ennél a javaslatnál olyan nagyon, annyira, hogy még gróf Andrássy Manónak is eszméje támadt, ami annyira lelkesedésbe hozta Móricz Palit, hogy fölvackalódott helyéről, s átment meleg kézszorítással üdvözölni a nemes grófot, akin az a csoda történt, hogy öt valóságosan megérthető szót kimakogott.
Maga a gróf is szörnyen bámulta ezt a dolgot, s arcán le volt olvasható az öntelt gondolat: »Ez már sok egy embertől!«
Mivelhogy a karzatról néha semmit sem lehet hallani, az egész vita úgy tűnt fel, mint egy Beranger-féle költemény a szokásos refrénekkel a végén, ilyenformán:
Felugrott N., beszélt egy keveset ki tudja mit,
Ekkor felkelt Z., az is beszélt, ki tudja mit,
Majd következett B., az is mondott valamit.
Akkor felállt Tisza Kálmán, s eldöntött egy §-t.
Ekkor új strófa kezdődék, A. volt szóláson,
Utána jött D., s bús hangon énekelt egy darabig,
F. vágott közbe, tudós ábrázatot csinálva,
Ekkor felállt Tisza Kálmán, s megint eldöntött egy §-t.
Ekkor felkelt Z., az is beszélt, ki tudja mit,
Majd következett B., az is mondott valamit.
Akkor felállt Tisza Kálmán, s eldöntött egy §-t.
Ekkor új strófa kezdődék, A. volt szóláson,
Utána jött D., s bús hangon énekelt egy darabig,
F. vágott közbe, tudós ábrázatot csinálva,
Ekkor felállt Tisza Kálmán, s megint eldöntött egy §-t.
S ez így ment végtől végig; a strófák között szavaztak is, a Tisza felállása szerint, mert senki sem ügyelt ma sem a tárgyalásra, csak a miniszterelnökre, ki bámulatos éberségben vagdalkozott, riposztírozott, szóval mindég egy csomóban tartotta az eszét, s ha kifáradott, csak annyit tett, hogy friss pápaszemet váltott.
Mert mindég két pápaszem vagyon őexcellenciája előtt, s az ő luxusa abból áll, hogy minden tíz percben leteszi az orráról az egyiket, s felveszi a másikat. Ha néha otthon felejti a szemüveget, bizonyos zavar látszik rajta, s akkor azt a viccet szokták rá mondani ellenfelei, hogy a másik pápaszeme mosásban van.
A szavazatok olvasásánál ma is az a taktika volt, hogy a szélsőbaloldalon kezdték, s azalatt rajként tódultak be az ajtókon a mamelukok. De hát ezen már nem lehet segíteni. Hacsak egyszer el nem határozza Ugron Gábor, hogy ki kell őket egyenkint lövöldözni.
A folyosókon a Csanád megyei deputáció nyüzsgött-mozgott Ponciustól Pilátushoz folyamodva pártfogásért, segélyért.
Mert hát nagy baj van odahaza.
A szegedi hétfejű sárkány (értsd Tisza Lajost) meg akarja enni a tekintetes vármegyét. Márpedig ha a tekintetes vármegye nem lesz meg, akkor ők sem lehetnek se főjegyzők, se vicispánok benne.
Az pedig nagy baj, nagy veszedelem Európára nézve!
Nem lehet tudni még, hogy lesz, mint lesz, de a közvélemény csak helyeslőleg veheti és veszi is, ha Tisza Lajos nem kockáztatja azon nagy műnek sikerét, melyet Szegeden végzett azzal, hogy megvonná a Szegednek szükséges életföltételeket csak azért, hogy néhány nemzetes úrnak a szilvafája el ne fagyjon.
A megbolygatott kaptárok közül különben ez csak az egyik, nemsokára itt fog kuncsorogni Csongrád is, melynek megint Szentesre tervezik a székhelyét a Balogh uram alispánságával.
Németh Berci azzal vigasztalta a Csanád megyebelieket: Örüljenek, hogy az Úr által lészen szép kimulásuk (Ézsaiás könyve X-ik rész XVI. vers. ).
Andrássy Manóval barátjai közül az ülés után többen tréfálóztak.
– Látod, hogy elsül neked minden!
– Hiába, no… az Andrássy vér!
– Manó, te még miniszter is lehetsz, ha így folytatod.
Manó úrnak tetszett ez a sok hízelgő szó, s olyan jó feleletet mondott, hogy akár Wahrmann se tudna különbet.
– Nem akarok én miniszter lenni, mert én meg vagyok szokva a magam esze után élni.
