A T. HÁZBÓL [febr. 22.]
A T. HÁZBÓL [febr. 22.]
A derék Ráday miniszter az egyedüli ember a kopaszok között, aki nem hajnövesztő, hanem hajirtó szereket használ azon indokolással, hogy egyetlen veres haj se legyen a Házban.
Mert a szín nem közömbös egy parlamentben. S ma én úgy elelmélkedve mindenfélén, a színek szempontjából is néztem tisztelt Házunkat. Hát biz az túlnyomóan barna. Az ősz hajra nemigen lehet már itt nagyon sokat apellálni.
S ha a 60-iki országgyűlést elnevezhette valaki »fehér Ház«-nak, a mostani bízvást megjárja »barna Ház«-nak, maradván állandóan szőkének a büfé.
S nemcsak ez a színe van meg a Háznak, hanem egy másik is: az, amit nem a színek adnak az embereknek, hanem amit az emberek adnak a színeknek.
Ha például egy ismeretlen ember nézné végig a parlament termét, s elmondanók neki, hogy a kormánypárton ülnek a nagyobb urak, a szélső ellenzéken a szegényebbek, bárhova ültetnők is az ellenzéket, nyomban észre vehetné, hogy hol ül.
A gyűrött, színehagyott kabátok itt, a jól táplált arcok ott; bizonyos választékosság, csín, ízlés ott, itt pedig egy kis elmaradás a divattól; a mozdulatok ruganyossága, a fejtartás, a járás, nézés, mindez elüt, szörnyen elüt egymástól.
Valóban, egy tenger fekszik a szélsőbal és a kormánypárt között!
És ez a tenger nem Maszák Hugó vagy Günther avagy Szathmáry Károly bácsi, akik a két párt közé állított gyorsírói padon virrasztanak már évek óta a meglábolhatlan mélység fölött! Nem, nem, ez a tenger a ruhaszabás!
Mert tessék elképzelni, hogy a bársonyos Gromon Dezső hogyan lehetne jó barátságban az elhagyott Herman Ottóval.
Herman ott, ahol van, elvan, de mihelyt Gromon mellé ülne, azonnal botrányossá válik a toalettje. Tisza Lajos Madarász Józseffel az utcán karonfogva szembetűnő látványt képezne. Vizsolyi mellett borbélyának nézné minden ember Nagy Ferencet. Ez az a rettenetes válaszfal.
Egyszóval a ruha teszi a pártokat. Akin a ruha gyermekkorában jól áll, arról már akkor bizonyos, hogy mameluk lesz, akin nem jól áll, kénytelen ellenzéki lenni. Lélekemelő példa erre a két Odescalchy testvér. Gyula herceg a hetyke blúzaival, Artúr herceg a patkós csizmáival. Sőt maga a mennyei gondviselés is ebben a véleményben vagyon. Mert itt van, teszem azt Pázmándy Dénes. Szélsőbali ő, s mégis oly finom, oly elegáns, mint egy párizsi. Igaz! De ő a habarékpártból jött, és a habarékpárt fest a legjobban, mióta a Paczolay mészáros alakja nem magyarítja. Nyilvánvaló volt, hogy a szélsőbalon elpusztul, elvész gonoszul. Mert az olyan nadrágoknak, az olyan nyakkendőknek, aminőket ő visel, nem lehetséges a maradásuk ezen a párton, azoknak egyebütt van a talaja.
Tárgyaltatott pedig ma a fegyveradó.
Az emberek mind a folyosókon voltak, és nem törődtek vele, hogy mit csinálnak azok, akik odabent vannak.
De egyszer mégis megkérdezte valaki Urányitól:
– Mi történik odabent?
– Semmi – felelte Urányi. – Azazhogy Vidovich informál valami szép barna kisasszonyt a karzaton!
– Hát az is csak valami.
Szalay Imre sugárzó arccal járt-kelt mindenfelé. Tetszik neki, hogy a háborgó hullámok elcsendesültek. Megtörtént tegnap a kibékülési bankett. Még Mezei is tósztot ivott rá azt kiáltván:
»Legyen minden zsidó olyan magyar, mint én, s legyen minden magyar olyan zsidó, mint Szalay Imre.«
A fegyver és vadászati adóhoz különben – ha valaki kíváncsi rá – hozzászólottak Lázár Lajos (Ugyan mihez nem szól hozzá már Lázár Lajos?), Orbán Balázs, Irányi Dániel. S Irányinak volt a legtöbb igaza. Ő ugyanis azt tartja, hogy tilos, tilos, tilos, háromszor is tilos az asszony és a vadászat, legyen tehát megadóztatva, de a fegyvernek békesség. De hát a nagy Harkányi, kinek úgy néz ki az álla, mintha egy róka farka lenne alákötve, lángelméjének fényével, szónoklatának erejével eltéríté a tisztelt Ház többségét az igazságtól, s az megszavazta általánosságban a javaslatot.
Hála istennek! Az aprózása úgyis mindig érdekesebb szokott lenni.
S lett is.
Már magában az se bolondság olyan négy szűz nevet hallani a jegyzőtől, melyek nem adnak ugyan ki egy egész hexameter sort:
Győrffy Pető, Vidovich, Gyurgyik…
de azt a jótékony impressziót mégis megteszik, hogy istenem, mégiscsak szép dolog váci siketnémának lenni!
Bezzeg, egészen más, ha Csanády bácsi dördül belé. Ebbe aztán megreng Budavára is.
Sándor bácsi sem többet, sem kevesebbet nem kíván, mint hogy brennoltassék a negyedik szakasz, mely azt mondja, hogy a király és az uralkodó család kivétetik ez adók alul. A királyt kiveszi Sándor bácsi is, hanem a többi hadd fizessen!
Valaki a leghátulsó padban belekiált, hogy ő József főherceget is kiveszi.
Mire vérszemet kap Péchy Tamás, s látván, hogy egyedül az Albrecht főherceg tizenkét forintjára utalnak itt, hirtelen kimondja a felállásnál a többséget a nem fizetés mellett.
