A T. HÁZBÓL [febr. 23.]
A T. HÁZBÓL [febr. 23.]
No, már bolond dolgok folynak biz itt, ha úgy jobban szétnéz az ember.
Ma az egyik miniszternek valami dolga volt két külföldi úrral, akik a Házban felkeresték. Meglehet, hogy a pénzügyminiszter volt, nem árulom el, s meglehet, hogy bankárok voltak az idegenek, s meglehet hogy kölcsönről diskuráltak. Egyszóval értekezni akartak együtt.
Benyit tehát őexcellenciája legelőbb is a miniszteri szobába, hol szinte vörös bársonyból van minden, de a miniszteri szoba el van foglalva.
– Pszt! – mondják a bennlévők.
– Bocsánat! – sziszeg be a miniszter, s rácsapja az ajtót a kollégákra.
Ezzel fölmegy az emeletre a pénzügyi bizottság termébe, ott tépi fel a szárnyas ajtót.
– Pszt! – riadnak fel az ott tanácskozók. Urányi és consortes.
– Mit csináltok itt?
– Becsületbíróság vagyunk! – súgja Czirer Ákos.
– Bocsánat! – sziszeg a miniszter, s odább nyargal a németekkel egy másik bizottság termébe.
Ott bukkan csak még valóságos belső titkos tanácskozókra, kik egymáshoz hajolva suttognak valamit.
– Nem adhatnátok ide egy kicsit a termet?
– Nem lehet! Szekundánsok vagyunk!
– Ezer bocsánat! – Nyögi szomorúan a miniszter.
S így vándorol szobáról szobára. Hasztalan! Minden zugban folyik a véres munka. S mint XIV. Lajos alatt egy hajnalon a versailles-i park minden bokrában egy holttestet találtak, itt is gyilkos terveket fed minden szöglet.
Ha valaki bejön a Házba, s kihámozza magát a felsőkabátjából, a legelső dolga persze mindig a folyó ügyeket kérdezni (a folyó ügyek alatt most már a párbajok értendők).
– Hogy van Dini?
– Jobban. Sebe gyógyul.
– Hogy áll a Bak-Herman ügy?
– Rosszabbul.
– Hát a Tóvölgyi-Hentaller affér?
– Jól indul, szépen indul…
– Hát az izé… no, melyiket is kérdezzem?
– Az istenuccse. Ma már úgyszólván betűrendben kell az embernek evidenciában tartani a botrányokat, ha au fait akar lenni.
Hanem szó ide, szó oda, meg kell adni, hogy a képviselőházi párbaj-rendszer is, mint minden fejlődő rendszer, tökéletesbülni kezd.
Mennyivel célszerűbb dolog, ahelyett hogy a képviselőház küldje el a párbaj apparátusát vidékre (lásd Szombathely), ahelyett a vidéki ember (lásd Tóvölgyit) jön ide, ahol az apparátus van. Mert igaz is… az a szokás, hogy aki őrölni akar, nem hozhatja el magának a malmot, hanem ő maga megy a malomba.
Egyébiránt ezeknek az állapotoknak teljesen megfelelő a tárgy is, melyről a tanácskozás folyik. A fegyver és vadászati adójavaslat részletes vitatása. Puska, puskapor, golyó, durranás, lelövés, vadászat, védekezés… e szavak hangzanak a legsűrűbben az elárvult Házban. Mert igazán árvának látszik Tisza Kálmán nélkül.
Bíztatja is Hentaller a fiatalabb mamolukokat: »Gyerekek, ma szabadok vagytok, csináljatok ma valami skandalumot«… Hanem fájdalom, csak olyan simán folyik le minden, mintha itthon lenne Ő is. Csak Gyurgyik ugrik ki a kisafából, de azért fel nem fordítja a szekeret.
Gyurgyikot azért küldte fel Körmöcbánya, hogy az ottani férjek szabaduljanak meg tőle, mert Gyurgyik nagyon szeretett a tilosban vadászni.
S íme most micsoda bolondos galyibát csinál itt azzal, hogy erőnek erejével hat forintot akart kivinni a Szapáry Gyula zsebéből minden vadászati bárca után!
Hát megbolondult ez a Gyurgyik? Hát hogy mer ez itt ülni köztünk?
Szapáryt megrezzentette a jobboldalról jövő támadás, s elővette fiókjából az instrukciókat, amit Tisza Kálmán jegyzett fel neki követendő magatartásul távolléte idejére:
1. § Csendesen viseld magad. Védekezzél, ha senki sem támad meg.
2. § Ha azonban megtámad valaki, hivatkozz önérzetedre.
3. § Sohase arra az emberre nézz, akihez beszélsz.
4. § Ha az egész kormányt támadá valaki, küldd ki Trefortot, hogy ott ne lássák. S lecsillapodnak.
5. § Ha Apponyi-féle ember támad, mosolyogj gúnyosan. Ha azonban Göndöcs-féle alak ront neked, csapj emelkedett beszédet. Ez a hatások titka.
6. § Megtörténhetik, hogy a saját kebeledből mar meg valaki. Kösd le a tárcádat.
7. § Ne félj semmit, ha én hazajövök, azért a tárcád mégis meg fog maradni.
8. § Ne engedd valahogy, míg én odaleszek, szóhoz jutni Móricz Palyát és gróf Hunyady Lászlót – mert azok ki találnák fecsegni az európai politikát –, s vége lenne a dinasztiának.
Szapáry, mondom, megnézte a lajstromot, s úgy találta, hogy a 6-ik kacsban van lerakva a Gyurgyik dolga ellen követendő eljárás. Hopsza! Felugrott s elmondta, hogy vagy tizenkét forint, vagy halál! Nem enged a 12 forintból egy garast sem. Mert az már ki van számítva, hogy éppen annyi pénzre van szüksége mindyájunk édesanyjának, a drága honnak.
A mamelukok érzékenyebb része erre könnyezni kezdett, ellenzéken örvendetes moraj tört ki, az elnök izgatottan rázta meg a csengettyűt. A képviselők nagy része a fórumra rohant. Göndöcs is azt akarta tenni, de a szomszédja véletlenül ráült a kabátja szárnyára, minélfogva kétségbeesve pillantott hátra, midőn látta, hogy nem mozdulhat odább, s ijedelmét pokoli hahota követte.
Pedig Göndöcs papának ma nem volt jókedve. Egész délelőtt a hátát fájlalta. Tudakozódott is mindenfelé, nem akadna-e valaki, aki megropogtassa, hogy a csömör kimenjen belőle, de bizony nem volt olyan legény a horizonton.
– Per amorem dei! Emelő gép kék ahhoz, szentatyám!
Azért hát haza is ment még a szavazás előtt. Pedig a szavazás nem volt érdektelen. De előbb még öt percnyi szünetet arranzsíroztak, hogy akik a folyosón beszélgetnek, ne legyenek kénytelenek pontot csinálni a konstrukció közepén, és hogy akik az osztályokban párbajügyeket intéznek, összejöhessenek nyilatkozni.
S ezen öt perc alatt… míg a vészcsengettyű süvít mindenfelé, éppen elég időm lesz elmondani még a következő esetkét a kibékülési bankettről.
Mezei Ernő éppen szemben ült a lakomán a fiatal báró Prónay Gáborral.
Mikor már javában folyt a pezsgő, s fel voltak villanyozva a kedélyek, a báró egyszer odafordult képviselőtársa felé, s így szólt:
– Te zsidó fiú! Még az én famíliámból senki sem volt pertu zsidóval. Legyen már egy eset erre is. Szervusz!
A kis Mezei éppen nem jött zavarba, s talpraesetten így válaszolt:
– Ha én elfelejthetem tebenned a bárót, bizony te is elfelejtheted bennem a zsidót.
De siessünk. Tódul már mindenki befelé. Kihúzták a »V« betűt. Kezdődik a szavazás. Fuvolaszerű »igen«-ek s bariton »nem«-ek hangzanak fel.
Szegény mamelukok! Ilyenkor nehéz nekik az élet!
Aki bátran mondja ki az »igen«-t, azt híresztelik róla: »Megátalkodott«, aki pedig halkan rebegi el, arra is rázúgnak az ellenzékről: »Sose tessék szégyenkezni!«
Az eredményre természetesen senki sem volt kíváncsi, hiszen hozzá volt kötve a Szapáry tárcája, csupán egyetlen dolog tartotta némi feszültségben a t. épületet, hogy ugyan maguk a Farkasok miképp fognak szavazni?
De miképp is lehetett kételkedni? Hiszen csak van eszük a Farkasoknak, hogy a vadászat nehezítését pártolják?
Van. Farkas Károllyal az élen minden Farkas (pedig van vagy hat darab) a tizenkét forint mellett voksolt.
Így lett huszonkilenc voks többsége Szapárynak. Volt is öröme bennük.
Hogyne, hiszen a bizalomnak még Szalay Imre is örülni tud.
Ma kapta meg Gomáz község lakósaitól számos aláírással, nyomtatásban a köszönőiratot és a ragaszkodás nyilvánítását a zsidó-ügyben tanusított magatartásáért.
Hirdette is fűnek-fának, még Jókainak is a folyosón.
– Nem nagy dolog az, Imre – mondja Jókai.
– Igen, de ti mutassatok hát nekem olyat a filoszemitaságért.
– Ne kívánd azt tőlem, Imre – mert van ám elég –, hanem Tisza kiadta rendeletben, hogy nem szabad velök dicsekedni.
