A T. HÁZBÓL [febr. 25.]
A T. HÁZBÓL [febr. 25.]
A »Pesti Napló« reggeli lapjában olvasom a következő (adjuk vissza a bókot) szellemes sorokat:
– A Farkasok nyilatkozata. A Pesti Hírlap február 23-iki számában, »a t. Házból« cím alatti Karcolatok szellemes írója azt állítja, hogy a vadászati adóról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál a »Házban minden Farkas a tizenkét forint mellett voksolt. Így lett huszonkilenc voks többsége Szapárynak, stb.« A Farkasok a Házban – igaz –, hogy legtöbbnyire egyöntetűleg szoktak szavazni, így történt ez a jelzett alkalommal is, csakhogy a Farkasok közül az »igen«-nel szavazók sorában egy sem, a »nem«-mel szavazók között pedig mindannyi feltalálható. Egy Farkas.
Kár hogy meghalt a szegény Greguss Ágost. Nem adnám száz forintért, ha ő, az állatmesék utolsó kultiválója, megérhette volna azt a nagy elégtételt, hogy a farkasok immár újságban nyilatkoznak, hogy nem ők ették meg az Aesopi bárányt.
S igazuk van, én tévedtem. Üdv a Farkasoknak!
Tévedtem pedig azért, mert van énnekem a karzaton egy siket újságíró kollegám, az szokott engem informálni a történtekről. Tőle kérdezősködöm mindennap.
– Miért éppen őtőle? – gúnyolódnak velem sokan.
– Hát bizony azért, mert én olyan embert nem használhatok, aki egészen tudja, mit beszélnek a Házban, hanem aki csak úgy félig tudja, s a másik felét maga képzeli hozzá, az a nekem való informátor: az az igazán becses anyag, kivált az a része, amit ő gondol ki.
Hát mondom ez az én kollegám újságolja nekem, hogy; »Nézd csak, nézd, milyen korrupció van már a Farkasok között is. Egytől egyig igennel szavaznak, hogy megnehezítsék önmaguk ellen a vadászatot. Nemcsak a róka ravasz már, barátom, hanem a farkas is!«
Elhittem. Eszembe se jutott, hogy tévedhetett, mert végre az »igen«-ek és »nem«-ek a mostani akusztika mellett jóformán csak gróf Pejacsevichnek vannak elmondva. Az én kollegám nem hallhatta azokat jól, és csak informálta valami elménc, s ha az jól mondta is el neki, annak a fejében – mert valami olyan gépezetnek kell benne lenni – visszájáról fordult meg a dolog, s így lettek kompromittálva a közvélemény előtt a Farkasok.
Mert semmi sem lehet kompromittálóbb Magyarországon, mintha valaki erőnek erejével tizenkét forint adót akar fizetni hat forint helyett.
Hanem hát én nem vagyok kegyetlen ember, jó szívem van, s már a mai lapban visszahelyeztem szánom-bánommal a Farkasokat abba a tisztességbe, amely őket megilleti, mert ezek olyan Farkasok, akik tulajdonképpen Tigrisek.
*
Bocsánat, hogy a »tisztelt Ház« rovására e helyütt végzem privát ügyeimet s nem a rákospalotai erdőcskében.
De hát úgyis olyan nyúlfarkú ülés volt, hogy arról nem érdemes olvasni.
Ha azonban mégis olvasni akarná valaki (mert akad ám mindenféle ember), isten neki, én megírhatom, ha már benne vagyok, nekem mindegy.
Az első tárgynak Tisza Kálmán elmondta, hogy március ötödikén jön a nagy szellemi csetepaté (Mészáros Nándor kidülleszti a mellét, mintha mondaná: Szentlélek isten, segíts engem akkorra!), akkor jön a középtanodai javaslat, addig azonban jó lesz úgy tenni mégis, mintha folytonosan dolgoznánk.
Azután kérvények jöttek. A jegyző eldünnyögte őket az orra alatt. Ezeket úgy hívják, hogy »árvácskák«. Nincsen semmi patrónusuk, egy lélek sem szólal fel mellettük. Isten, ember elfordul tőlük. Valaki beadta őket blindre, ami semmivel se jobb eljárás, mintha fejletlen csecsemőt kitesznek valami idegen küszöbre. A szegény árvácskákat elsiratta Pejacsevich Tivadar.
A derék kis grófnak úgyis olyan siránkozó arca van, mióta kiment belőle az orbánc! Egészen arra született, hogy olyan kérvényeket olvasson fel, amiket eszeágában sincs senkinek meghallgatni és teljesíteni!
Hanem egy kérvény mégis volt, amelynél némi lélegzetet vettek az »országtartó urak«. Lessko Stevo (így nevezik a Felvidéken az Istvánokat) jónak látta haza beszélni (domov kricsat), hogy azt mondja, költözködnek a szegény tótok, és vándorolnak el Sárosból.
Egy debrecenies hang a jobboldalról: Jól teszik!
Jól teszik? Az meglehet. De hogy szedem én aztán össze a voksaimat Amerikában? Így tűnődik magában Lessko István. Mert azok mind az én voksaim voltak, akik elmentek. Mivelhogy éppen azért szavaztak rám, mert pereat mundus… nekik úgyis semmi közük már az országhoz.
Lázár Ádám beható kormányintézkedéseket akar a csángók visszatelepítésére, mire felemelkedik – hogy a csángók stílusában mondjam – »Tisza Kálmán őszentsége«, s elmondja, hogy a kormány kész mindent megtenni a csángókért, de csak köpenyeg alatt.
Csakhogy persze, mikor aztán tettre kerül a dolog, soha sincs rajta köpenyeg, amely alatt tehessen.
Tisza azt akarja, hogy a csángók maguktól jöjjenek, s éppen azért nem kell őket elijeszteni attól a helytől, amit Nagy Gyuri kimért nekik. Hogy meghalnak azon a helyen? Hát, kérem, tessék nekem egy olyat mutatni, ahol nem halnak meg! Mert mindjárt oda megyek magam is.
S ezzel felkelt, és elment a büfébe. Mert ez a hely, ahol a csángó is elél.
S most már be is zárhatnám az ülést (mert engem az éppen nem alterál, hogy ott ül-e még Péchy!), ha Istóczy Győző ki nem tálalná még a szokásos lencsét, mint minden szombaton eddig.
Az interpelláció nem egészen zsidó dolog. A zsidó csak úgy van benne, mint az egyszeri ködmönben, hogy amikor Bakos János uram kiporolta, mindig benne volt Bakos Jánosné asszonyom is.
Hát úgy van az, a zsidók befolyása már annyira ment, hogy a bécsi posta nem akarja a Rettenetes Iván lapját továbbítani. Azt mondja, ő a szentnek se viszi odább a Grenzbotat, s a területén meg nem tűri.
Mármost mit csináljon Iván? Még a leveleit is elkonfiskálják, mert hátha Grenzbote van, úgy gondolják, a boríték alatt.
S ami a legfőbb inzultus, ahol a posta Bécsen keresztül megy magyar részekbe, oda se juthat el a Grenzbote.
Szegény Kemény Gábor meg volt akadva. Nem volt semmi ötlete. Mit feleljen? Legjobb volna talán megígérni Ivánnak, hogy egy külön léghajót csináltat neki, amely széthordja a lapokat.
De végre meggondolta magát, hogy mégis legjobb lesz a miniszteri válaszok sablónjához alkalmazkodni, s azt felelte: majd végére fog járni a dolgoknak, s mihelyt haza ér, megmutatja ő… levelet ír a bécsi miniszternek, hogy ilyen rendetlenség többé elő ne forduljon, mert különben…
