A T. HÁZBÓL [jan. 19.]
A T. HÁZBÓL [jan. 19.]
A hadmentességi adó van szőnyegen, s mivel adó, megint Hegedüs Sándor van a ketrecben, akiről azt a rágalmat híreszteli Pázmándy Dénes, hogy Párizsban létekor ekképpen szólította meg Gambettát az utcán:
– Polgártárs! Nem tudná ön nekem megmondani, merre van a Louvre?
– Magam is arrafelé tartok. (Pedig a temetőbe ért szegény.) Szívesen elvezetem. Ön tehát ismeretlen ember itt?
– Igen, én magyar vagyok.
– Ah, magyar! Ön tehát eredetiben olvashatja a Hegedüs Sándor cikkeit?
Különben Hegedüs Sándor egyszer sem adta annyi jelét dialektikájának, hadi képességének és macskaszívósságának, mint ezen három-négy napon át. A tegnapi sikerült napja után még az öreg Halász Géza bácsi is azt mondta:
– De iszen. Meg van ez kenekedve mindenféle zsírral a világon. Ezt ugyan agyon nem ütitek.
Az pedig nagy dolog, ha Halász bácsi nyilatkozik, ki ritkán dicsér és bámul meg valakit, meg lévén teljesen elégedve a világrenddel s azzal, hogy a csáját a Kammonban »Halász-lének« keresztelték el őróla. Tovább fennmarad ez unokáról unokára.
Apró-cseprő ügyek végeztettek. Tegnapi dolgoknak a farka. A takarékpénztár-javaslat részletes tárgyalása, sat. Az ülés azok közé tartozott, mikor még Péchy Manó is unja magát, s azt mondja, hogy de ez már nem sikk, s megy a sikk után.
Apponyi Albert Csávolszky Lajossal súg össze. Nagyitalú Kállay János nagyokat ásít, s visszagondol azokra a jó időkre, mikor még otthon Szabolcs megyében Ujhelyi káptalannak a prédikációjára, ki így kezdé azt karácsonykor: »Nagy dolgot mondok nektek keresztény atyámfiai«; vi coacta azt énekeltette rá a kántorral orgonaszó kíséretében »olyan nincs!«
Ami kevés élet van, az mind a folyosóra gyűlt. A szegény Mezei Ernőt kínozza ott egy csoport, melyből kimosolyog a Teleszky jóízű arca, a Szerb Gyuri mosolygó feje. Még Kaas Ivor is idevetődött. Szívesen látott alak itt: ismerősen üdvözlik mindenfelől.
– Meg vannak-e már a körmök, Ernő? – Mezei Ernőnek a körmök a vörös posztója. Valaki ráfogta tréfából, hogy az Eszter körmei őnála vannak elrejtve, s Ernőt most világra lehet szekírozni a körmökkel.
– No, majd szombaton… akkor lesz, ami lesz – dühösíti Hentaller.
– Láttad-e már a Kada zsuzsuját, Ernő? Egy felakasztott zsidó karneolból – enyeleg vele Verhovay.
A szegény Mezei azt se tudja, kinek válaszoljon előbb, kinek mit feleljen. Egészen tűzbe jön, s ha már lecsillapodik is, megint csak előveszik.
– Fel kell már megint húzni Ernőt, mint az órát.
És senki se szánja meg, e pajkos csoport közepette hagyják bosszankodni szeretetreméltó kegyetlenkedéssel, csak Kaas Ivor szánja. Az ő szíve olyan, mint a jó falat kenyér. Ha annak fáj az egész zsidóság sérelme, amit érzékenysége tízszer nagyobbá nevel, emennek meg az fáj, hogy van egy ember, akinek fáj valami. Siet felvilágosítani Mezeit.
– Ne adj rájok semmit. Hiszen ezek csak bolondoznak. Szeretnek azok téged...
– Hiszen nem is magam miatt –, de a pártom szolídságának megőrzéséről van szó.
– Azt hagyd rám – mondja büszkén Szalay Imre.
– Az bánt engem, hogy éppen a függetlenségi párt…
– Ej, te a függetlenségi párt ellen panaszkodol – szól Teleszky. – Pedig látod nincs okod rá. Hát nem az szülte nektek Eötvöst? Mi?
– De bizony, van abban valami – okoskodik Szerb György – Ha neked volnék, egy percig se maradnék köztük. Gyere át mihozzánk!
…Ilyen épületes diskurzus folyik a folyosókon. Egész galéria alakul a balfolyosó legszélső csücskében. Mint a hangyák a napfényre, kijön a székely krónikás Orbán Balázs is, eredeti székely szövetű ruhában, odagurul a kis »skiz« Meszlényi, a »pagát« Bausznern. – Csak még a XXI-es hiányzik.
Az ülés komoly ügyei közül csak az bír némi érdekkel, amelyben Ugron Gábor szólalt fel. Hogy ti. egy képviselőtársukat száz forint bírságra ítéltek, s ennek megfelelő fogságra. S bizony még végre is hajtják az ítéletet, ha a Ház közbe nem szól.
S mindez Erdélyben történik. Kár, hogy Kemény Gábornak nyaka nincsen! Hadd csóválná most!
S most még igen érdekes epizódot a tegnapi udvari ebédről. Mint egészen hiteles keringett a Házban.
B. Majthényi László honti főispánt az ebéd után a cercle alkalmával következőképp szólítá meg őfelsége.
– Úgy hallom, igen kevesen látogatják a főrendiházat.
– Nagyon kevesen, fölséges uram!
– És miért van az? Remélem másképp lesz ezután.
– Én is azt hiszem, felséges uram, kivált a reform után – mondá Majthényi.
– És ön olyan sokat várna a főrendiház reformjától?
– Igen sokat. Mert bizonyos vagyok róla, hogy például Heves megye Németh Albertet fogja megválasztani főrendi tagnak, s maga Németh Albert elégséges lenne, hogy érdeklődést támasszon a tanácskozások iránt.
Őfelsége kegyesen mosolygott:
– Oh, igen – szólt a bárót elbocsátva –, Németh Albert kitűnő ember.
Bosszantották is ma Németh Albertet mindenfelé.
– No Berci! Belekerülsz a múzeumba!
– Nem bánom én. Csak azt az egyet kötöm ki, hogy spirituszba tegyenek. Mert jó lehet ott, ha az ember alaposan meggondolja.
