A T. HÁZBÓL [jan. 29.]
A T. HÁZBÓL [jan. 29.]
Erősen folyik a munka, hétfőn, kedden zsidót. üldöznek, szerdán, csütörtökön, pénteken uzsorát üldöznek, szombaton megint zsidót üldöznek. Hát vasárnap?
A vasárnapot pihenésre rendelte a keresztények istene. De még vasárnap sem hagyják pihenni a szegény országot.
Összejöttek, a papok kivételével (azok mégis megtartják a vasárnapot) ma is a »hon atyái«, akiknek már az lesz a nevök maholnap, hogy a »hon gyerekei«. Az ünnep nem látszik meg semmin, csak az Orbán Balázs fekete kazincziján és a Tisza Kálmán szalon rokkján. Olyan ismerős nekem valahonnan ez a kabát!… Alighanem Tisza Lajos viselte valamikor új korában. Csakhogy őrajta jobban állott!
Kár, hogy nem lesz ma politika, hanem csak hecc, mert határozottan kisebbségben van a kormánypárt, le lehetne szavazni. A szélsőbal berukkolt egészen, de a Szapáry Gyula háta mögötti mameluksor teljesen üres.
A folyosókon, mint mindig, Németh Berci beszél. Németh Berci kezdi kinőni magát a Ház legkomolyabb alakjának, mégpedig egyszerűen azért, mert sohasem beszél semmit komolyan.
Ma a latinizáló napja van. Elmeséli, hogy a rivulust, a kis folyócskát, milyen különböző módon verselte meg a német és magyar diák:
Svimulat ecce fusis, fresculat rupaceis.
Ez volt a német verse; amire aztán így duplikázott a magyar:
Musculat ecce labis bekulat görbiceis.
Kevesen nevetik már a Berci bácsi élcét, mert bizony már kevesen tudnak diákul. Maholnap nemigen lesz, aki meghallgassa, s holt tudomány maradnak a Berci bácsi adomái.
De jó, hogy előfordult egyszerre az ő neve az Orbán Balázséval. Legalább felemlíthetem a legújabb kópéságát.
Tisza Kálmán tudvalevőleg nagyon szereti a tudós Orbánt, aki mellesleg legyen mondva, egyik legszeretetreméltóbb tagja az alsóháznak.
Németh Berci felmegy Budára e napokban valamelyik választója ügyében a miniszterelnökhöz. Kérdi tőle az ajtónálló:
– Kit jelentsek be?
– Orbán Balázs képviselőt.
Tisza érdeklődéssel kel fel helyéről, ahogy bejelentik:
– Ugyan mit akarhat az én székelyem? Nagy dolog lehet, hogy idejött.
Megnyílik az ajtó, s íme csakugyan Orbán Balázs Lép be, de roppant megváltozva, kopaszon, megőszülve… Tisza bámészkodva nézi.
Hát úgy volt biz az, hogy Berci a szájába vette nagy szakállát, s onnan lógatta ki kétfelül két szélben bajusznak, olyatén formán, mint ahogy a góbé híres bajsza fest első pillanatra.
De tartsuk magunkat ahhoz, amiből élünk, gyerünk vissza a zsidó vitához.
Széll Gyurka beszél bent, azt mondják. P. Szathmáry Károly kifut a Házból, s idegesen szaladgálja be a könyvtár-helyiségeket, vizsla szemekkel kutatva az örök érintetlenségre kárhoztatott könyvek címeit.
– Mi lelt bátyám? Mit keresel olyan lázasan, az isten szerelméért?
– A Széll György műveit.
– Tud is az írni!
– Ne beszélj, kérlek. Hiszen éppen most hivatkozik odabent az irodalmai működésére.
– Nem értem. Vagy hogy talán összetévesztette saját magát Ónody Gézával.
Széll után Kiss Albert szólalt fel. Látszik az arcáról, minden mozdulatáról, hogy nem mestersége az ékesszólás és a hivalkodó tudás, hanem azért mégis pórázon tartja az eszét, s ámbátor ő is mérget forral a zsidóknak, de a cserépedény, amelyben forralja, az józanságból van gyúrva.
Majd Ugron Gábor állt ki a sorompóba leventés magatartással. Mezei Ernő most merészen dugja ki fejét Eötvös Károly széles háta mögül. Ugrontól már nincs mit megijedni. Ez az ő emberük, tele is van mind a két zsebe seréttel, hogy kilövöldözze az ellenségeket.
Ugron lehet nagy szónok, de varázsa csak a Királyhágón túl van. Itt bizony kiszökdöstek lassankint az emberek. Egyszerre csak azon vettük magunkat észre, hogy üresen tátong mind a tíz miniszteri szék, s hiába intézi Ugron szavait a mélyen tisztelt kormányhoz, a mélyen tisztelt kormány nem hallja meg azokat. Az utolsó Szapáry Gyula volt, aki ott ült búsan, mint egy gólya, s aztán ő is foszfor lett.
…Itt úgyse szavaznak le – így monologizált. – Nincs rá eset, hogy leszavazzanak. Bátran mehetek. Istenuccse nem lesz több három voksuknál. Ezt Kemény jósolta meg így. De ha leszavazzák is… Tyhű! Az volna még csak édes bosszúság nekünk. Nem adnám ezer forintért!
Ugron beszéde után kezdetüket vették a személyes felszólalások. Mint mikor a békák ugrálnak ki a tóból, meg vissza egymás után… úgy csapódtak fel Szalay Imre, Simonyi Iván, Herman Ottó, Ugron Gábor.
A Rettenetes Ivánban sok naivság van. S ez a mai világban a leghatásosabb eszköz a szónoklatnál. Előhozakodott biz ő a házi dolgokkal is.
Mire aztán a többiek is előszedegették a kulcsaikat, s kinyitogatták a fiókokat, hogy megmutogassák az alsó ruháikat, mennyi a szennyes köztük.
Ez volt a zsidó vita története.
S ez a vita olyan volt körülbelül, mint a mitológiai asszony (a mulier formosa). Hegyi Aranka arcával kezdődött, s halfarkkal végződött.
»Halljuk« volt az ajkakon az eleje felé, s »eláll«-ok zúgtak a vége felé.
