A T. HÁZBÓL [márc. 1.]
A T. HÁZBÓL [márc. 1.]
Az elménckedés mindenkor divatos vala a mi országgyűléseinken. Már 1848-ban is midőn a Lloyd-teremben tartotta üléseit a parlament, s midőn egy tavaszi napon egy veréb repült be a nyitott ablakon át a tanácskozási terembe, félig fölemelkedett helyéről a komoly Beöthy Ödön, s így szólt félhangosan:
– Indítványozom, hogy a két Madarász (József és László) küldessenek ki elfogatására.
Nem tudom, elfogták-e akkor azt a verebet a Madarászék, hanem annyi bizonyos, hogy az a veréb mint a sváb regék nyúlja, mindég kísért azóta az igen t. Házban. S kergetik nemcsak a Madarászok, hanem azok is, akiknek nem kellene.
Rábízván, hogy ebből a parabolából kiki vonja le, amennyi őt illeti, átmegyek ma Tiszaeszlárra. Úgyis régen beszéltem erről a hosszú nótáról.
Három-négy nap előtt vidám hangulat volt az antiszemiták közt.
– Van már új Eszter megint!
– Nem ér semmit – felelte Wahrmann Mór – ha nincs hozzá nyíregyházi törvényszék.
S csakugyan úgy is lett a tegnapi vizsgálat és boncolás eredménye kerülvén szóba, Ónody búsan mondá a folyosón.
– A második Eszter nem sikerült.
Mire állítólag azt jegyezte volna meg Verhovay:
– Nem kell csüggedni. Most elővesszük a harmadikat.
– Egy negyedik pedig nekem van – bíztatta Istóczyékat Prileszky.
S ezzel mintegy előre jelezvén a keresztények programját, áttérhetek egész nyugodtan arra a zsidóskodásra, amit Tisza uraimék készültek csinálni, melyet azonban Helfy Ignác észrevett idejekorán.
Hát arról volt szó, hogy a kúriának választási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslatot benyújtják, mert egy másik törvény már megígérte, tehát be kell nyújtani… bármint ódzkodnak is tőle a választási bűnök »szabadoncai«. (Milyen jó nekünk ez a Lonkay bácsi ilyenkor, ha új szó kell.) Azonban a végzetes benyújtási pillanatban támadni fog egy »önálló férfiú« (játszani fogja Éles Henrik), aki kardot rántván, vakmerően azt fogja követelni a javaslatot benyújtó miniszterrel szemben, hogy ez a javaslat vétessék le még most a napirendről.
A miniszter dühös szemeket fog vetni Élesre, de Éles kemény gyerek, ő oda se néz, megmarad indítványa mellett, s végezetül diadalmaskodni fog.
Két napig tanulták a tükör előtt szerepüket úgy Éles, mint Pauler, hanem közbejöttek, mondom, Helfy, Győry Elek, majd Apponyi Albert, Szilágyi Dezső, s olyan furcsa menetet adtak a cselekvénynek, hogy kénytelenek voltak a »súgó«-hoz folyamodni.
S a súgó (Tisza Kálmán) is meg volt akadva kissé. S hagyta folyni a színjátékot a maga sorján. Ha már beláttak a kulisszák mögé, hát ne legyen belőle nagy csata. Jöjjön, aminek jönni kell! Legyen minden ember a saját lénungján!
Éles rettenetesen röstellte, hogy így levakarták róla a festéket; inkább csak rendezzen ő ezentúl is banketteket.
Szilágyi a kezébe vett egy csalánbokrot, s folyvást Hegedüst piszkálta vele, pedig Hegedüs éppen ma kezdett először gondolni a kegyes megtérésre. Denique, akit az isten kecskerágónak rendelt, nem lehet abból rozmaring-virág.
Hanem Hegedüs sem engedte magát, s ha éldelegve suttogták az ellenzéken, mikor a Szilágyi beszéde alatt idegesen izgett-mozgott a széken: »Ni, mintha a piócát sóznák«, mikor aztán ő találta el a Szilágyi beszédének gyenge oldalát, bizony még az ellenzék is kénytelen volt megmosolyogni a daliás kinézésű vezért. De iszen mokány gyerek mégis ez a mi Hegedüs Sándorunk.
Az ellenzék hadiszerencséjének magvát mégsem annyira Helfy, mint inkább Győry Elek vetette el (Parva sapientia regitur…). Ő kényszerítette bele Paulert szerencsés inspirációval a nyilatkozatba, mintha mondta volna neki az Éles indítványa után: »No szólj már te is, more!«
De Paulernek itt nem lett volna szerepe, mert a javaslatot, amit ő benyújtott, nem hagyhatta el, ha szólt, lehetetlen volt tehát szólania. És mégis hallgathatott-e, ha egyszer provokálták?
Megtörtént tehát… megtörtént az a hallatlan eset, hogy kormánypárt kezdte magát nem jól érezni. A cirkumspektus természetűek látván, hogy kritikus szituáció van, hogy alkalmasint szavazás lészen, hol színt kell vallaniok, igyekeztek ott hagyni a tisztelt Házat.
Kármán Lajos »az ünnepélyes férfiú«, kapkodott a kesztyűi és a kalapja után, s elpárolgott a legelső ajtón, még azt se mondva fuvolaszerű hangján a szomszédjának hogy:
»Isten veled, kedves jó barátom, Domahidy István.«
Mint mikor a hajót ingatni kezdi a vihar, recsegtek az árbócok, hajladoztak a rudak, ropogott, hasadozott minden.
Az ellenzék összeszedvén magát, kedvet kapott a viadalhoz, nem volt nyomban se éhség, se szomjúság. A Ház tisztelt órája is hiába futotta át már a II-ik numerust, mindenki a megmérkőzést óhajtotta. Szavazzunk! Szavazzunk! – kiáltottak folyton erősbedve.
– Holnap! Holnap! – hangzott a jobboldalról.
De ezt nem volt szabad engedni, mert egy nap hosszú idő, s ha egyet alusznak a mamelukok, elalszik bennük a fölébresztett kötelességérzet is a parlamenti tanácskozások komolyságának megőrzése iránt.
Nem is engedték. Jött a névszerinti szavazás. Kihúzták az R betűt.
Az R betű a parlamenti konyhanyelvben azt jelenti, amit a hónapokban. Az »r« ti. a rák szimbóluma, s ez rossz omen.
Éles Henrik indítvány a megbukott, s harmincöt szavazattal győzött az ellenzék, mely tárgyalásra kívánta kitűzetni a Pauler javaslatát, hadd valljon vele szint a kormánypárt, akarja-e vajon igazán, vagy csak hitegette a közvéleményt?
Persze a kormánypártról is többen szavaztak »nem«-mel, s ezek között Hegedüs Sándor is.
Mikor a »nem«-et kimondotta, ő maga is megrezzent, idegenül nézett szét a Házban, s mintha a szívébe nyilallott volna az az egy szó, tagjai rángatózni kezdtek, s szemei előtt elborult a világ.
Az ellenzék lelkes éljene harsogott fel.
– Én vagyok-e én? – motyogá, s a plajbász kihullott meredt, élettelen kezeiből, s messze gurult a padok alá.
Bárcsak kedvet kapna ezekhez az »éljen«-ekhez mától kezdve.
Lánczy Gyula és Lukács Béla (mindketten ördöngősen híznak a levegő változtatásban) szomorúan gubbaszkodtak a padjaikban, s talán ugyanegy sötét gondolat festékezett a homlokukon.
– Hát minket ki éljenzett meg? Hiszen mi is ilyenformán csináltuk kezdetben?
Visy Imre pedig az írói karzaton csóválta a fejét tépelődve:
– Hát nincs már hűség, hazaszeretet sehol… sehol…
