RÖPIRAT A KÁNIKULÁBAN
RÖPIRAT A KÁNIKULÁBAN
(»Őszinte szó Tisza Kálmán kormányelnökhöz«)
Székelyudvarhelyen »egy vidéki mameluk« ilyen rendkívüli cím alatt bocsátott világgá egy rendkívüli időben megjelent rendkívüli röpiratot. Nálunk a kutya-napok alatt olvasni sem szoktak, hát még írni! Különösen ilyet.
Az őszintesége, mint azt másképpen nem is lehet képzelni, mindjárt azzal kezdődik, hogy »kegyelmes uram, te providenciális férfiú vagy…« (A miniszterelnököt nagyobb őszinteség okáért per te szólítja mindenütt.) Azután szól a muszkáról, porosz–francia háborúról, balközépről, Csernátonyról, Ghyczyről, Andrássyról s az udvari lakájokról, akik Tiszáról, mikor eleintén Bécsbe járt, ilyenformán beszéltek:
– Kommt wiederum der ungarischer Rebell.
Azután sorra veszi az agrár-feudális mérs. ellenzék viselt dolgait s párttaktikáját. »Ez az ellenzék, úgymond oda vitte dolgát, hogy utánad csak a vízözönt lehet képzelni.«
A röpirat további részében a társadalom forrongásával foglalkozik, megállapítja, hogy Tisza csakugyan »nagy taktikus«, de a szó államférfiúi és hadvezéri értelemében, hogy továbbá az »üsd a zsidót« jelszóval bíró visszamenő mozgalom eddig nem volt képes szervezkedni, ellenben igenis félni lehet, hogy politikai és társadalmi viszonyaink, nem ugyan erőszakosan és rögtön, de lassan dekomponálódnak.
És itt következik nehány igazán őszinte és leplezetlen szó, amilyet már rég nem hallottunk. Közöljük belőle a következőket, melyek nem pártbeli, hanem határozottan általános panaszokat és kívánságokat foglalnak magukban.
*
»Igazságügyi, azaz igazságügyminiszteri reformra szintén sürgősen szükség van.
Tapasztalhattad, kegyelmes úr, mily debandade-ba jutott Magyarországon a iustitia. Ennek erélytelensége szintén közrehat a veszedelem terjedésére.
Lázadások voltak széles Magyarországon. – Nevetségesen enyhe büntetésekre el is ítéltek néhány szegény parasztot. De vajon elvette-e büntetését csak egyetlen egy izgató is? Pedig izgatók voltak. Nyílt titkot képezett, hogy a lázítás a központról intéztetett, s intelligens vidéki emberek is részt vettek abban. De kézre csak a félrevezetettek kerültek, nem a félrevezetőek.
Még hatósági közegeidet sem védik mindenkor és kellő erővel a bíróságok. Emlékezhetel a Szeyffert-ügyre, melyben a kir. tábla kimondta, hogy Szeyffert fenyegetve volt ugyan, de mert hivatali kötelességét mégis elvégezte, a vádbeli cselekmény nem képez hatóság elleni erőszakot.
A politika és a társadalmi harag itt-ott kétségtelenül behatolt a bíróságok közé is.
Az ellenzék arról vádolt, kegyelmes úr, hogy a bíróságok kortes-szolgálatokat tettek neked. Én, ki szemtanúja voltam egy sereg választási küzdelemnek, mondhatom, hogyha a bírák korteskedtek, úgy ellened korteskedtek. Az erdélyi részekben legalább ez történt több helyen.
Pedig a bírónak nem szabad sem a kormány ellen, sem mellette korteskednie. A bíró helyét kijelöli az 1869. IV. és az 1871. VIII. t. c. A bírói függetlenségről és a fegyelemről szóló törvény. De uram istenem, hova fajultak el e szép alaptörvényeink, e legszebb vívmányaink?
Nincs intézmény, nincs törvény, ami degenerációnak nem indult volna az igazságügy jelenlegi vezetőjének uralma alatt.
Ez a nagy tudósnak kihíresztelt tudatlan, de különben jó öregúr, mindent pusztulni hagyott maga körül azon ürügy alatt, hogy a kormány az igazságszolgáltatásba nem avatkozhatik.
Hát az igazságügyi adminisztráció micsoda?
E becsületes aggastyánnak nincs helyes fogalma a legegyszerűbb kérdések felől sem.
Így pl. annak idején elhitette veled is, hogy neki nincs hatalma Barytól elvenni a vizsgálatot, s így egy tudatlan fiatalember kezében maradt a világraszóló ügy. Pedig az igazságügyi kormánynak csak a judiciumba nincs beleszólása, egyebekbe pedig igen. S hozzá a törvény a jegyzőkre csak kisebb vizsgálatokat enged bízni, nem pedig főbenjárókat, melyektől egy ország nyugalma függ.
Így köszönd te a hírhedt s annyi bajt okozott nyíregyházi pert igazságügyminiszterednek.
A magyarországi főügyész és az igazságügyminiszter folytonos antagonizmusa lehetséges volt éveken át anélkül, hogy egyik vagy másik kénytelen leendett távozni helyéről.
Pedig ez antagonizmus kiszámíthatlan sokat ártott úgy a társadalomban, mint a judikatúrában.
Kozma Sándor filoszemita, Pauler Tivadar antiszemita hírbe került.«
*
Azután így folytatja és végzi:
»Kivételes represszióra az igazságszolgáltatás terén nincs szükség. Csak a létező törvényeket kell végrehajtani.
A büntető kódex lehetségessé teszi a legszigorúbb megtorlást a rendzavarókkal szemben. Csak alkalmazni kell paragrafusait, melyekből tőr és szurony villámlik ki.
De előbb rendre és fegyelemre, emelkedettebb és tudományosabb szellemre van szükség az igazságügyminiszteri bársonyszéktől kezdve le egész az albíró fapadjáig.
Ez azonban Pauler Tivadartól nem várható.
Ha még soká lesz igazságügyünk élén, oda jutunk, hogy revízió alá kell vennünk a bírói organizmusra vonatkozó törvényeinket.
Ezt a minisztert az ellenzék tartotta eddig is inkább, mint a szabadelvű párt. Az új parlamentben pedig legbuzgóbb hívei az antiszemiták lesznek.
A bizalmi kérdések alkalmával mind a húsz fel fog kelni Pauler mellett.
S ez lesz Paulernek túl szigorú büntetése.
De arról is szól a fáma, hogy kabinetedet nagyobb mérvben rekonstruálni akarod. Ez csak államférfiúi éleslátásodat mutatná; de nem feltétlenül szükséges. Igaz, hogy csak egy magasabb szellem ül melletted a miniszteri székeken: Trefort Ágoston. Többi minisztered középszerű, de komoly és becsületes törekvést képvisel. Akaratodnak jó végrehajtói lesznek ők.
Csak te akarj, kegyelmes úr! És neked akarnod kell.
Két út van előtted, melyen haladhatol az eszmei és anyagi anarchiával szemben, mely fenyeget:
egyik a kivételes törvényeken alapuló ostromállapot, másik a rendszeres reformok útja.
Az előbbi csak pillanatig hat, a hatása ekkor is kérdéses. Ha nem lesz elég hatályos, kíméletlen, esetleg ronthat is.
Az utóbbi megfelel a célnak, s egyszersmind állandóan biztosítja úgy a rendet, mint a szabadságot.«
