A FIATALOK
A FIATALOK
[dec. 2.]
Az öregek kezdenek meghökkenni. »Nini, ezek a gyerekek!«
Eddig azon töprengtek:
»Mi lesz a szegény országgal, ha mi elmúlunk?«
Most azon sopánkodnak:
»Mi lesz velünk, ha ezek a szűzbeszédek el nem múlnak?«
Pedig el nem múlnak. Latkóczy után jött Enyedi, Enyedi után jött Beksics, gazdagon szórva fényes talentumának sziporkáit.
Ma fölemelkedett Szentkirályi Albert, s megmutatta nyugodt, higgadt előadásban, hogy lehet a fűzfából aranyat kihozni – azazhogy a közösügyi törvényben benne van a magyar hadsereg.
De elég eredeti módon mégis az Ugron határozati javaslatára szavazott, mert Deák-párti szempontból ez áll hozzá a legközelebb.
– Új pártot csinált – tréfálkozik Helfy. – Ő most az első »szélsőbali habarék.«
Négy új szónok, s mind a négyben más tulajdonság.
Latkóczy konfúzus, de magas látkörrel. Enyedi alapos és mérséklő (egy rakáson tartja az eszét). Beksics merész és tüzes, aki inkább kiereszti az ostort, csak azért, hogy nagyot csattanjon, Szentkirályi sima, nyugodt, mint egy kész diplomata. (Különben hasonlít arcra Odry Lehelhez.)
S még ez sem volt elég. A fiatal erőkből előállt ma Hoitsy Pál is. Ő ugyan már régi képviselő, de valamennyinél fiatalabb, s egyik legrokonszenvesebb tagja a Háznak. Hoitsy az ötödik genre-t képviseli a költségvetési vita fiataljai között. Ő sohasem áll fel anélkül, hogy valami olyat ne mondjon, amire okvetlenül szükség van, hogy elmondassék. Majd minden szónok, aki még be nem telt a parlamenti dicsőséggel (nehéz is azzal betelni), »kirakatot« szeret csinálni a maga ismereteiből. Hoitsy nem, ő többnyire a mások kirakatát igazgatja. S ez teszi őt igazán gyakorlativá, rokonszenvessé és olyan komoly politikussá, aminőnek kevés ígérkezik még a csillogóbb emberekből is.
Pedig még ez sem az egész. Még jönni fognak Neményi Ambrus és Visy Imre sok tanulmánnyal, kiváló tehetséggel. És mert a szegény ember nagyon rosszul tette, mikor odaígérte az ördögnek azt, amiről ő nem tudott otthon, azokat is számba lehet venni, akikről még nem tudunk.
Öt beszéd két nap alatt megváltoztatta a parlament alacsony nívójáról elterjedt hitet.
Az öregek csodálkozva hallgatják őket. Talán bosszankodik is egynémelyik: Ejnye még megérjük, hogy nekünk is tanulni kell, ha szerepelni akarunk!
De a nagyobb rész örül neki: »Legalább nagy néha mi is pihenhetünk!«
(…No, én is örülök, mert látom már, hogy az unokámnak is lesz még módja innen karcolatokat írni, holott attól féltem, ha ez sokáig így megy, anyagot maholnap én is már csak a »rendőri hírek«-hez találok.)
Egyszóval a »fiatal kor« rehabilitálva van.
S ezentúl egyetlen öreg képviselő sem fog megharagudni, ha fiatalnak nézik.
(Az igaz, hogy eddig se nagyon haragudott.)
