A T. HÁZBÓL [okt. 17.]
A T. HÁZBÓL [okt. 17.]
A mi közpénztárunknak az a baja, hogy mindig kevesebb van benne, mint amennyit ki akarnak belőle venni.
Ha ezt az embert belátja, mindent tud, ami Magyarország helyzetének teljes ismeréséhez szükséges.
A parlamenti vitáinknak pedig éppen megfordítva, az a bajok, hogy mindig többet beszélnek e vitákon, mint amennyi szükséges.
Ma is volt sok ilyen szükségtelen szóbeszéd.
Zichy Antallal kezdődött és Mocsáry Lajossal végződött az ülés.
Minélfogva a Ház úgy érezte magát mindjárt az ülés elején, mintha már az ülés vége lenne, s az ülés végén újra beleesett abba a hangulatba, amiben az elején volt.
A Zichy beszédje alatt érkezett a folyosóra Ráth Károly főpolgármester, aki a miniszterekkel akart beszélni.
– Nem lehet – mondá neki Rakovszky –, mert egy pártunkbeli ember beszél. Azt most illedelemből végig kell hallgatniok.
– Hát akkor én mit csináljak addig?
– Mit? Hát elhozom én ide a »Függetlenség«-et. El lehet azzal addig mulatni.
Rakovszky beszaladt az újonnan készült üveg fülkébe (mert a Ház üveg alatt tartja azokat, akik annyira vitték, hogy olvasnak), s elhozta onnan a »Függetlenség«-et.
Mire eljutott a hírekig, akkorra már Szalay Imre emelkedett föl. Az egész folyosó néptelenné vált. Nem maradt künn senki, csak Berger Ignác.
Berger Ignác egyike a legérdekesebb alakoknak, neve zsidós, de ő maga lutheránus pap, hosszú, vállára lelógó gesztenyeszín haja van, s az arca szakasztott olyan, mint a Mátyás királyé, az ember szinte várja, hogy valami cédula pottyan ki a zsebéből: »Hic fuit Mathias rex comedit ova sex.«
Ráth Károly megszólítja a teremből kijövő Bergert, hogy mikor lehetne a miniszterekkel beszélni?
– Nem lehet, mert egy ellenzéki ember beszél. Végig kell hallgatniok, mivel vádolja őket.
Nincs ez ellen más segítség, mint elhozni az »Egyetértés«-t és elmélyedni annak a tartalmában. Az csak kitart, míg Szalay végez.
Elhozatta a szolgával és belemélyedt. Elég nagy lepedő, de a bajusza mégis kilátszott, amint eltakarta magát vele.
Hagyjuk olvasni a méltóságos urat, és menjünk be a terembe.
Szalay az ő megválasztása viszontagságait beszéli el.
Nagy figyelemmel hallgatják. Általában az most a legdivatosabb, de egyszersmind a legfájósabb téma, kinek mibe került a kerülete.
Szalayé csak nyolcszáz forintot nyelt el.
– Bizony elég jutányos! – kiáltotta közbe keserűen egy kormánypárti.
A kormánypárton és a habarék-közben rögtön ború ül ki az arcokra, mihelyt ez a téma előjön. Csak az antiszemiták mosolyognak. Nekik többnyire semmibe sem került a mandátum. Ők nem panaszkodnak. Ahol ingyen eszik az ember, ott mindig jól főznek.
Szalay megszurkálván Tiszát, a zsidókat, azzal a meglepetéssel zárja le szavait, hogy még egy fölirati javaslatot nyújt be a Szalay-párt részéről.
Ekkor már dél felé járt az idő.
Az éhesebb képviselők, mint a sneffek kezdtek a büfé felé húzódni. Ráth Károly elhozatta magának a »Nemzet«-et, s újra kérdezősködni kezdett:
– Mikor jönnek ki a miniszterek?
– Nem lehet, mert mindjárt Tisza fog beszélni.
Hangzott is a villanyos csöngettyű hívogatóan.
Zsúfolásig megtelt minden hely. A mediumon fej fej mellett. A karzaton útfutó moraj és zsongás, aminő a csöndet megelőzi.
Mindenki fut, mindenki helyet keres. Még Dobránszky is megjelenik régi helyén, mint valami rém. A mamelukok lélegzetüket fojtják el. Az új képviselők hanyagul dőlnek el könyökükre, mintha csak félfüllel akarnák hallgatni. Olyan nekik ez, mint mikor a falusi ember először eszik kaviárt, vigyáz, hogy észre ne vegyék rajta a hatását. Szilágyi Dezső arcán kiüt a gúnyos, fumigatív mosoly, Beksics beteszi könyvét (melyet a gyöngébb beszédek alatt olvas) a fiókjába, az öreg Szitányi (klubnevén: Urunk) egy árkus papirosból csinál a füléhez tölcsért, a gyorsírók felemelt ceruzái olyanok az asztalon, mint egy banda kezében a nekiemelt vonók: no, ezekkel mindjárt muzsikálni fognak!
Mindenen meglátszik, hogy a »generális« állt fel szólni készen.
Tiszát talán senki sem tartja nagy szónoknak. Monoton hangon beszél, beszédjének szerkezete pongyola, a nyelvezete nyikorgós, mint a kenetlen talyigakerék, de azért tagadni nem lehet: e beszédek alaki tartalmukban is bizonyos egyéni kinyomattal bírnak, ami pedig csak a nagy szónokok sajátja. Egy Tisza-féle beszédet meg lehetne ösmerni, ha más ember mondaná is el a magáé helyett. Más államférfiaink beszédéről ezt nem igen lehetne ez idő szerint elmondani.
És azonfelül az ő laza szerkezetű modorában van valami rejtett kellem, olyanforma, mint aminő néha abban, ha az asztalokon bizonyos rendetlenséggel van összevissza hányva minden.
Szokott ügyességével és harcmodorával vagdalkozott jobbra, balra, hol kifordította, hol befordította az ellene szórt nyilakat, s azután belement a nagy politikába, a skierniewicei találkozásról fedvén fel a fátyolt. De már ezt papirosról olvasta – mert ez Európának szólt.
Egy kicsit olyan szagú volt a leleplezés, mint a lőcsei kalendárium jövendölése:
Aki nem lesz betegségben,
Az marad jó egészségben.
Az marad jó egészségben.
De azért mindegy; Komlóssy Ferenc, Krajtsik Ferenc és Berger Ignác föl lettek világosítva az európai konstellációk minéműsége iránt.
Aki azt akarja tudni, hogy milyen viszonyban állunk Oroszországgal, annak Németországhoz való viszonyunkat kell tudni.
A Németországhoz való viszonyunkat pedig mindenki tudhatja, aki be van avatva, aki pedig avatatlan, hát az hagyjon annak a viszonynak békét, mert éppen a béke az alapja a Németországhoz való viszonyunknak.
Ha nem lett is okos a Ház a nagy politikával, bezzeg okos lett odakünn Ráth Károly a sok újságolvasásból. Már akkor éppen a »Magyar Föld«-et olvasta, s elméje megvilágosodván, elkezdett szörnyen türelmetlenkedni.
– Mégiscsak fárasztó dolog ez a városkormányzás! Hát soha nem jönnek már ki a miniszterek?
Bizony nem vállalkozott senki, hogy kihívja őket.
– Utoljára is ki kell nyittatnom az egész könyvtárt, ha nem jönnek. Hát abszolúte nincs rá semmi mód?
– Dehogy nincs – mondá Orbán Balázs, ki végre megsajnálta a szegény polgármestert –, majd megmutatom én mindjárt, hogy kijönnek!
S amit a székely megígér, azt meg is tartja.
Bement, s rá nyomban rohant kifelé ember ember hátán; Pauler elöl, utána Tisza, mellettük futva poroszkált Orczy, s méltóságosan lépkedett Széchenyi.
– Ördöge van annak az Orbánnak! Mit csinált velök?
– Semmit. Beszélni kezdett nekik!
