AHOL A SZELLEMI TOALETTET CSINÁLJÁK
AHOL A SZELLEMI TOALETTET CSINÁLJÁK
Mielőtt betérnénk a büfébe, ahol arról lesz szó, ami a szájba bemegy, nézzünk be a Háznak abba az apparátusába is, ahol azzal foglalkoznak, ami a szájon kijött, tudniillik, ahol a beszédeket fésülik, helyrerángatják, mielőtt a közönség elé kerülnének. Ez a gyorsírói iroda.
Különbözőképp születik minden beszéd s akármilyen takarosnak születik, még mindig sok vele a baj, míg teljes toalettjében léphet elénk.
Jókai rendesen a folyosókon készíti beszédeit. Mielőtt szónokolna, egy félóráig jár egyedül, kezeit hátrakulcsolva. Beszéde mindig szerkesztve van: sokszor kiérzik a finom összhangzat eleje és vége között. Ha olyankor szólítja meg valaki, midőn az elmondandókon gondolkozik, a fejét rázza tagadólag: »Nem vagyok otthon«.
Tisza sohasem szerkeszti beszédeit és nem gondolja át előre. Ő csak az egyes pontokat jegyzi fel magának egy előtte álló ívre nagy betűkke1 slágvortokban. Azért laza minden beszédje s legtöbbször hasonlít egy epigramsorozathoz. A részletekben a tömérdek »hogy «-ok és közbevetett mondatok közül kibontakozik a találó vágás és elcsattan, de az összefüggés a részletek közt erőszakolt.
Tisza csak ritkán nézi át beszédeit a gyorsirodákban, ha fontos, külügyre vonatkozó kormánynyilatkozatokat tesz, amelyek nálunk körülbelöl mindig így hangzanak:
Aki nem lesz betegségben
Az marad jó egészségben.
Az marad jó egészségben.
Jókai mindig átnézi.
Igen kevesen vannak, akik nem nézik. Ezek közé tartozik Bánffy Béla, Falk, Mocsáry, Pulszky Ágost, aki arról nevezetes, hogy sem az »sz«, sem a »cs« betűt nem tudja kimondani.
Istóczy mindig leírva adja oda mondókáját a gyorsírónak.
Szenvedélyesen kontrollírozza utólag a közbeszólásokat, amit idegenek tettek az ő beszédébe s még nagyobb fontossággal vigyázza amaz antiszemita megjegyzéseket és felkiáltásokat, melyek idegen beszédek alatt mondatnak innen-onnan. Jaj a gyorsírónak, ha valamelyik kimarad.
Lázár, Dobránszky, Orbán Balázs és a kapacitások közül is nem egy leírva adják oda elmeszülötteiket az iroda számára. Dobránszky előre rakja bele még a »helyes«, »igaz«, »úgy van« közbeszólásokat is, a saját akarata szerint; Orbán Balázs pedig ama helyeket, amelyeket szerinte emeltebb hangon kell majd előadni, aláhúzogatja ceruzával, a lágyan elmondandó helyeket ellenben kék irónnal jelzi. (E kéziratban meg volna tehát bizonyos fokig hangja is örökítve, ha a beszédek maguk kiállnák az örökkévalóságot.)
Göndöcs szintén leírva adja át mondókáját az »Országgyűlési Napló« részére * de sohasem lehet hasznát venni mert a közbeszólások s kitörő derültségek szónoklás közben rendesen elterelik attól, amit leírt s egészen más beszédeket mond el.
* Szépen leírt beszédei fölött ez áll: »Göndöcs Benedek apátkanonok és orsz. képviselő rögtönzött beszéde«.
A legpontosabb beszéd-átnézők Kőrösi Sándor, Irányi Dániel, Szilágyi Dezső, Simonyi Iván. Szilágyi, ha nagyobb beszédet tart, rendesen ott marad ülés után is. Odahozatja ebédjét s órákig korrigál, egész lapokat kihúzgálva, mint olyakat, melyeket kétszer is elmondott az ő sajátosan terjengő lapitásai közben.
(Zárjelben legyen itt mondva, hogy a Szilágyi beszédei vagy egy óráig tartanak, vagy két óráig. Rövidebb beszédet nem tud tartani. Hogy félóráig vagy másfél óráig beszéljen, az lehetetlen. Az öreg Pulszky ezt úgy magyarázza: – »Dezsőnek, mint professzornak, óraszámra van az esze elindulva, vagy megáll pont egy óra múlva, vagy meg nem áll és akkor az már bizonyosan pont két óra.«
Hogy a rögtönzés némelykor mily öntudatlanul történik, arra nézve egy érdekes epizód maradt fenn a gyorsiroda annaléiban.
Egyszer – régen volt már – egy napon ugyanazon egy kérdésben tartottak beszédeket Deáky Lajos és Deák Ferenc. Deáky Lajos a megtartott beszéd után, melyben ellenezte a fennforgó javaslatot, beballag a sztenográf-irodába s kéri a beszédét.
Az irodafőnök rendelkezik.
– Kérem a Deáky beszédét !
Az illető gyorsíró, kinél nem a Deáky, de a Deák beszéde volt, rosszul hallja a nevet s átnyújtja gépiesen a Deák Ferenc beszédét a főnöknek, ki azt viszont látatlanul Deákynak adja át.
Olvassa, betűzgeti az öreg Deáky figyelmesen pontról-pontra, tetszik neki, hellyel-hellyel bólint a nagy fejével és a megelégedettség sugárzik kövér arcán, mígnem az oráció végén egyszerre megütközve kiált fel:
– De kérem mi ez itt ? Hiszen én nem fogadtam el a javaslatot.
Ez jellemzi azt a csodálatos lelkiállapotot, melynek kivált a rögtönző szónok van kitéve, ha a Ház színe előtt beszél. Hasonlíható ez a csata hevéhez. Mikor a vagdalkozó katonát úgyszólván az öntudatlanság láza veszi hatalma alá úgy, hogy talán a saját vére folyását sem érzi.
