A T. HÁZBÓL [jan. 28.]
A T. HÁZBÓL [jan. 28.]
(Fiók karcolat)
[jan. 28.]
Sághy Gyula képviselő úrtól a következő nyilatkozatot vettük:
Becses lapjának 24-ki számában (a »t.Házból« című karcolatban) foglalt közleménnyel szemben, mely csak most jutott kezemhez, egész tisztelettel kérem a következő helyreigazítás szíves közlésére.
1. Nem felel meg a valóságnak az, hogy akár csekélységem, akár bármely más tanára a budapesti t. egyetem jogi karának »csupán szigorlati díjak fejében« akármelyik tanévben is 7 ezer forintot kapna vagy valaha kapott volna; hanem azon 6 és 7 ezer forintos pozíciók, melyeket Herman Ottó t. képviselőtársam a jogi kar egyes tanárainak, s ezek közt csekélységemnek is az 1882/3-ki tanévben volt jövedelmi maximumaként felolvasott, azon évi összes jövedelmeinknek teljes összegét képezték, beleértve a rendes fizetést, lakpénzt és mindennemű tan- és vizsgadíjakat is. Amint ez a különben t. képviselőtársamnak a gyorsírók által a Napló részére feljegyzett beszédéből is kivehető.
2. Nem való az, hogy a rám vonatkozó passzus felolvasásakor arcomat tenyerembe rejtettem volna, mert egyáltalán sem azt, hogy becsületes és tisztességes munkával fáradtsággal keresek valamit, sem azt, ha tetszik ezt éppen valakinek derültséggel tudomásul venni, nincs okom szégyenellni. Amint nincs életemben egyetlen egy tény, egyetlen egy lépés vagy bármiféle oly mozzanat, mely miatt bárhol és bármikor emelt fővel és nyílt homlokkal megjelennem nem lehetne. S e tekintetbon bárminemű támadással szemben tiszta öntudatom mindig megnyugvást szolgáltat nekem. Kiváló tisztelettel maradtam Budapesten. 1885. január 27., kész szolgája Sághy Gyula orsz. képviselő.
Szívesen adunk helyet a t. képviselő úr helyreigazításának, noha ama panaszos hangnak, melyen tartva van, talán nem is volna egészen helye.
Mert igaz ugyan, hogy úgy írtam le Sághy képviselő urat, mintha arcát tenyerébe rejtette volna, de rosszakarat nélkül.
Hozzá is tettem, hogy nem a hétezer forintot szégyenellte, hanem a »derültség«-et.
Megvallom őszintén, én csak képzeltem úgy, hogy szégyenellte a derültséget. (Mert mi skriblerek a képzeletből táplálkozunk, és nem a tandíjakból.)
De ez meglehetősen ártatlan megjegyzés volt, úgyhogy azt gondolom, kettőnk közül én panaszkodhatnám jobban, amiért az én rovatomat, melyet én tréfásnak akarok megírni, azzal igyekszik agyonütni, hogy szörnyű komolyan veszi.
Bocsánatot kérek. De ha a képviselő úr nem szégyenli is a »derültség«-et, én nagyon szégyenlem a »nem derültség«-et.
