A T. HÁZBÓL [dec. 10.]
A T. HÁZBÓL [dec. 10.]
Ma erősebben lüktetett a parlamenti ferbli, s ha aluszékony volt is imitt-amott a Ház, egyszer-másszor föl-fölvillanyozták (nem a beszédek, annyira nem ment, hanem) élesebb közbeszólások, zajosabb jelenetek.
Jobban is kezdődött a mai ülés, mint a tegnapi: legelsőnek Irányi adta a vizit. Irányi beszéde mindig sima, gyűretlen, mint a kivasalt posztó; ma is olyan volt. Az ötéves mandátum nem kell neki.
Azután Andrássy Manó gróf egyengette ki terebélyes termetét, s non chalance-szal kiáltott »besszer«-t, védvén a javaslatot, miközben kacéran csillogtatta, nem a szónoki tehetségét, hanem briliántos gyűrűit a kezén (mintha egyebe se lenne ezenkívül otthon). Miután egy kicsit megtapogatta szokott zűrzavaros modorában az ellenzék vékonyabb testrészeit, pártolja az ötéves mandátumot. Hiszen világos dolog, hogy az a jobb. Eddig minden három évben adott Rozsnyó városának egy megsütni való ökröt, ezentúl csak minden ötödik évben kell adnia egyet. Mi? Hé?…
Mert valahányszor a nemes gróf valamely orációt bevégez, rendesen megáll az odacsapott »punktum« után, s kérdőleg dünnyög : »mi? hé?«
Tóth Ernő, fiatal, szöszke szónok ment be Andrássy után meglehetős rossz blattra – a Komjáthy Béla hangját és népies allűrjeit utánozva.
Nem jött ki neki semmije. Hiába segítettek gusztálni a társai.
Hanem jó játékos a huszárhadnagyképű csornai prépost, Kuncz Adolf, aki ügyesen keverte fel a kártyákat, bár egy kicsit papi elokvenciával, sok igazat mondott a választási kampány izgatásairól, a nép megrontásáról, hogy miként szabadítják rá a választókra presszió gyanánt a nem választók csőcselékét.
Licitált erre báró Andreánszky Gábor, aki hazard firma az ilyenekben, s az egész szélsőbal haragosan mordult fel, amiért csőcseléknek nevezte egy pap az ő nyájának a cenzusból kiesett részét.
Mire megint felkelt Kuncz és visszavágott. A Ház izgatott volt e feleselés alatt. Hullámzott, zajgott, hogy ugyan ki húzza be a »zsinór«-t?
Andreánszky volt az erősebb, kivágta a legjobb ötletét :
– Krisztus urunk egy szegény ácsmester fia lévén, ma ő sem volna választó, hanem Kuncz szerint csőcselék – s dühösen dobta el ceruzáját, s guggolt le a padba.
Krisztus urunk ekképp vonatván bele az ötéves mandátum vitájába, szükségét érzé a lovagias Rácz Géza, hogy egy kicsit bosszút álljon a felfeszítőin. S keresztény szeretettől áthatva festett lándzsájával nekirontott a zsidóságnak.
Eközben belépett a főrendiház jegyzője, báró Rudnyánszky, egy szépen megkefélt atillában, s kardját megcsörrentve, illő meghajlással nyújtott át egy csomó átjátszott kártyát – akarom mondani – törvényjavaslatot, mire felhangzott az elnöki csengettyű újra, és Szalay Imre lett a »vorhand«.
Könnyű Szalay Imrének, mert ő már úgy is volt, hogy maga kérte aláírásával ezelőtt öt évvel az ötéves mandátumot (amire nézve hiába intette akkor Szentiványi Árpád: »Ne okoskodj Imre, hisz úgy aztán csak minden öt évben adhatsz túl a boraidon«), most hát már azt mondja, hogy neki is csak a három év kell, mert ő akkor »blindre« dolgozott. A mai képviselőháznak általában nincs joga, őszerinte, »elcuholni« a három évet, mert nem tartja a nemzet mandatariusának.
– Orbán Balázs ! – olvasta a jegyző, de az óra már fél kettőre járt.
– »Pour les dames«! – gondolta az elnök – még egy tour s aztán bezárom a vitát, aminthogy be is rekeszté, miután előbb Orbán Balázs szokás szerint egy »girigari«-t vágott ki – természetesen az ötéves mandátum ellen.
Most aztán még két »mausz« következett, mely előre be volt jegyezve az interpellációs könyvbe, az egyik az Ugron Gáboré a nagyváradi püspökség vagyoni ügyében, a másik a Herman Ottóé a ferbliről.
Soha még nemzetiesebb húrokat ember nem mozgatott meg, mint ma Herman, s illetőleg tegnap a Csemegi tanácsa a kúrián, mely egy ítéletben kimondá: hogy a ferbli nem szerencsejáték, mert kombináción alapszik, tehát hivatalból nem üldözhető.
A klubokban ünnepeltek tegnap. Én azt hittem Csemegi fáklyászenét fog kapni és szobrot (ami különben ezek után nem lehetetlen), a Ház folyosóin mindenki erről az eseményről beszélt. A képviselők elkapkodták a trafikokból a tegnapi lapokat, s vitték haza a feleségeiknek: »Látod, lelkem, látod, a ferbli nem hazárdjáték«, mindenki szebbnek látta a világot és tisztábbnak magát. Csemegi egy tollvonással megnemesítette az erkölcsöket; bizonyosan benne van ő is az Irányi egyletében. (Íme, milyen üdvös eredmény rövid két nap alatt!)
De a gonosz Herman nem tűrhette sokáig a dzsentri örömét, s ma interpellációt intézett a szegény beteges Paulerhez, hogy adjon számot ezen döntvényről. Miközben élénk színekkel festette a ferblit, hogy mennyire alapul az a vak szerencsén, s mennyire hazárd a blindekkel és a visszavágásokkal.
A nagy ferblisták megrökönyödve könyököltek a padokban, s gyakran csóválták a fejüket tagadólag.
Némelyek Jakabffy üres helyét nézték dühösen, ahol Ivánka Zsigmondnak kellene tulajdonképp ülnie. Denique, jó volna most az öregúr a Házban. Mert most már szakvélemény kellene. De így van az, ha a kormány kitúrja a szakembereket. Ámbár akad itt elég auktoritás ezen a téren.
Nosza a jurista-ferblisták legott kotorászni kezdtek az agyvelejükben a corpus juris és az ócska dietai törvények közt, míg végre kigusztáltak egyet, s villámhíre ment a folyosón, hogy Csemeginek igaza van, mert ott a régi törvény: »De actione Fisci lusum sic dictum färbli nonsolo sorti commissum, locum que actionem Fisci descendi.«
Péchy Tamás maga is mosolyogva hallgatta a ferbli-interpellációt, de az idő előhaladott voltánál fogva, miután egyik pártnak sem sikerült még a másikat svarccá tenni, azzal az ígérettel oszlatta fel a Házat, hogy holnap délelőtt tíz órakor ismét folytatni fogják a játékot.
