A T. HÁZBÓL [dec. 2.]
A T. HÁZBÓL [dec. 2.]
Ma vízi ügyek tárgyaltattak, de nem olyan vizi ügyek, mint aminők a klubban folynak, minélfogva nem is volt olyan érdeklődés, mint a klubban.
Hanem azért partnerek, keverők és osztók itt is voltak. Hegedüs mint vorhand, előadta a szegény Temes-Bégavölgyi társulat pénzügyi nyavolyáit, hogy jutott zilált anyagi viszonyok közé. A régi történet, mely örökké új marad.
A magánember zilált anyagi viszonyokba jutván, rendesen főbelövi magát, de miután egy társulat, erkölcsi személy lévén, ilyesmit nem tehet, nincs más mód, mint hogy az állam rendezze ügyeit.
Falat hasogató éljen viharzott fel e pillanatban, mely megindult az elnöki szék jobboldalától, s végighullámzott a Ház félívén, túl a középig, hogy onnan újra visszahömpölyögjön harsányabban.
Hegedüs elhalványodék, s meghökkenve halt el ajkán a szó. »Mit mondtam ? Mit jelent ez a ”Moriamur”? Én valami különöset mondhattam ! Mert az lehetetlen, hogy a Ház ilyen fizető kedvében legyen ! A tizenkét millió garancia elvállalását éljenezik? Lehetetlen !«
Nagy zavar festekezett arcán, míg végre megpillantotta, hogy a generális lépett be, de a nagy éljenzés elöl először az elnöki drapéria mögé bújt, míg végre kénytelen volt összehúzott vállakkal a helyére hatolni, ahol letelepedve, megkezdé a – második tízesztendőt.
Csillapodván az ovációk, a két ellenzék kezdé meg kedélyes ingerkedését (mert a javaslatot ők is pártolták), de oldalvást mégis tépázták és csipkedték a kormányt, különösen a daliás Lipthay Béla báró fejezett ki rosszallást a kormány ellen, mire a pénzügyminiszter érezte magát találva, és visszavágott:
»A rosszallás csak a társulat vezetését érheti.«
Erre meg aztán Lipthay érezte magát találva, de már vissza nem vágott.
Legjobb volt azonban a Darányi beszédéből kiszögellő dialóg.
Darányi egy igen élénk szónoklatban fejtegette, hogy hova lett a hatmilliónyi kölcsönből, melyet a társulat fölvett, az elkallódott kétmillió. Kifejti, hogy az a kölcsön folyóvá tételével ott veszett. Ha tehát a veszteséget keressük, ezen kétmilliót ott megtaláljuk.
– Dehogy találjuk ! – szól közbe Wahrmann.
– Igen-igen, az a baj, hogy nem találjuk – folytatá Darányi, s úgy ő, mint az egész Ház hatalmas kacajjal siratta el a kétmilliót.
Fent a karzaton roppant gyönyörködtek ebben a vidorságban a tegnapról való maradék Haluska Jánosok. Tudom, mondogatták egymásnak:
– Van itt még pénz szépen !
Egyébiránt a folyosó is tele volt a miniszterelnök tegnapi vendégeivel. Általában népes Ház és népes folyosó volt, mert a mamelukok összejöttek a tegnapi ünnepélyre a világ minden részéről, s ennek az élményei képezték a mai diskurzust.
Hogy milyen szép válaszokat adott a generális. Megfoghatatlan, mennyire győzte szóval.
Még bámulatosabb, mondák mások, mennyire győzte lábbal ! Mert öt-hat óra hosszat hallgatni ünnepi beszédeket rettenetes lehet ülve is, de még iszonyatosabb állva.
Egy küldöttségvezető kedélyesen mesélte el, hogy éppen négyféle küldöttséget vezetett, kiment, meg bejött új emberekkel és új dikcióval. Még egy ötödik deputáció is várta az udvaron, de azt nem merte bevezetni, mert már a negyediknél is gyanús szemekkel nézett rá Stesser osztálytanácsos.
A kocsik méregdrágasága nemcsak hogy tetőpontra emelkedett a tegnapi estélyre, de az elbizakodott kocsisok még azonfelül fumigatíve is viselték magokat.
A folyosón panaszkodott valaki, hogy csupán egy helyet akart bérelni a maga számára a bérkocsiban, s kérdé, mit fizet.
– Miféle az úr? – veté oda hetykén a kocsis.
– Képviselő.
– Nos, ide akkor azzal az öt forint huszonöt krajcárral !
Minthogy azonban Csernátony, aki sok okosat mond, nem mutatkozott a folyosón, Pulszky, aki sok szellemest összecseveg, morózus volt, Szontagh pedig, aki sok mulatságos dolgot elszór egy-egy délelőtt, hamar hazament, a folyosón meglehetős köznapi és unalmas hangulat uralkodott.
Végre délután egy óra táján híre terjedt, hogy Horváth Gyulának egy vicce van.
Legott egész karavánok indulának Horváth Gyula keresésére a Ház labirintjeiben.
Kutatták, mint a tűt. Talán a teremben van ? Talán a büfében ? Ott sincs ! Hátha a karzatra ment fel ?
Végre megtalálták a ruhatárban. De már akkor éppen a télikabátját húzta, s siető léptekkel vitte haza az egyetlen viccet, mely ma a Házban termett.
