A MAI ÜLÉS
A MAI ÜLÉS
Ma kezdte meg a Ház a vámszövetségi javaslat tárgyalását, ami meglehetős unalmas téma és nálunk csak az augurok kezelik.
Innen van aztán, hogy aki nálunk laikus (pedig roppant többségben vagyunk) az, ha egy szónokot hall beszélni a vámügyről, kezdi érteni e titkos homályos labirintust.
De aki két szónokot hall, kezdi nem érteni.
Én három szónokot hallottam, tehát fogalmam sincs róla.
Legelőször az előadó Láng Lajos beszélt, az ő nyugodt, erős érvelésével, kimért sima hangján s a napnál világosabban bebizonyította, hogy a vámszövetség Ausztriával szükségképpeni és talán hasznos is.
Erre felállt Enyedi Lukács s az ő nyugtalan, szaggatott hangjával és nagy tájékozottságával szétcsap a számok, nyers és nem nyers termények között és szintén a napnál világosabban bizonyította be, hogy a vámszövetség romlásunkra vezet.
Másmost kinek higgyen az ember? Láng Lajos is okos ember, Enyedi Lukács is. Mind a kettő tekintélyes ember immár a parlamentben. Enyedi pláne most van emelkedőben. Még csak egy híja, hogy egészen naggyá legyen. Kossuth még nem adresszált hozzá levelet.
Mikor így küszködik az ember a lelkiismeretével a felhangzó éljen-harsogás közt, mellyel az Enyedi beszédét kíséri az ellenzék, feláll gróf Apponyi Albert.
No, hát majd eldönti ez most már az igazat vagy ide, vagy oda.
Apponyi azonban sokkal nagyobb és önállóbb talentum, mintsem egy úton járhasson valakivel: ő mindig vagy kijjebb lép, vagy beljebb lép. Ez az ő fátuma.
Neki – úgymond – sem az önálló vámterület nem dogmája, sem a közös vámterület. Mind a kettő lehet jó is, rossz is, aszerint, amint vagy úgy van fundálva, ahogy ő akarja, vagy úgy, ahogy mások akarják.
És most aztán tökéletesen megzavarodik a laikus s nincs más mód a sok nyugatlanul hánykódó lelkiismeret számára, mint hogy mindenki abban hisz, amit az ellenfél mondott, de arra szavaz, amit a saját pártjabelijétől hallott. A legméltányosabb metódus bizonytalan kérdésekben.
A karzat odafönn (egy csomó szép menyecske volt elültetve hosszú sorban) már-már álmosodni kezdett, mikor végre az elnök is megsokallta a Ház tudományos voltát, s a megcsömörlött képviselői fülek és az unatkozó asszonyok fölfrissítése végett beleszabadította Komjáthy Bélát az ő interpellációjába.
És az alkalmas is volt fölizgatni a képviselőket és fölfrissíteni az asszonyokat, mert Komjáthy a katonatisztekről beszélt. Éppen a legjobb téma, bár nem valami nagyon új.
Az asszonyok kíváncsian hajlanak alá, amint a Komjáthy szúrós bajusza mozogni kezd. Hogyne, hogyne… hisz az érdekes, hogy már megint mit csináltak a kópék.
Az írói karzatok egyszerre a zsúfolásig megteltek: »Hátha megint valami Jansky-ügyet lehetne fogni, ami benyúlna az októberi negyedbe.«
Komjáthy Béla a legsötétebb színekbe mártja pemzlijét. Összeszedi az egész ármádiából a Dinsztliket, s haragos mennydörgés kíséretében végigdefilíroztatja őket a tisztelt Házban.
Vérbe borulnak Csanády Sándor szemei, bőszen zúg fel Madarász, viharzik az egész szélsőbal. Tisza csendesen hallgatja.
A Herbert-ügy bizony megint szomorú egy dolog és Komjáthynak alapjában igaza van, de talán mégis túlzott egy kicsit az indokolásban, mert Wesselényi Miklóssal szokott az megesni igen gyakran, hogy mikor egy-egy legyet akart agyonütni és elég lett volna egy legyintés, akkor is a teljes erejével csapott az asztalra.
Hát olyankor aztán rendesen összetört az asztal is.
De az igaz, hogy a legyet is agyoncsapta.
A mai nap egyik főeseménye még a Szilágyi Dezső interpellációja, s annak magas államférfiúi nívón álló indokolása.
Szilágyi Dezső is a bolgár kérdésben interpellált. Tisza ezt is csendesen hallgatta és bánatosan nézett szét az ellenzék padjain, mintha Olay Szilárdot keresné.
Az ám ni, hova lett Olay Szilárd? Hát nem kíváncsi már ő semmire, ilyen nagy kérdezősködések idején?
