A T. HÁZBÓL [dec. 19.]
A T. HÁZBÓL [dec. 19.]
Ma már senki sem számított érdemleges ülésre. Az újév előtti utolsó ülés rendes alkotmányos viszonyok közt leginkább az országházi szolgák kedvéért van, hogy a gratuláció-adót beszedhessék. Szét is ment a mezei hadak nagyobb része. Napirendre kitűzve csak holmi »harmadszori felolvasások« és igénytelen kérvények voltak.
Lehetetlen ezekből valami veszedelemnek kerekedni. Az ülést is 11 órára tűzte ki az elnök, ami annyit jelent: »aki akar, az jöjjön«. Egyszóval minden lehető esély el volt zárva.
De az interpellációs könyv nyitva maradt.
Hát csak egyszer az ülés előtt megindul a nyüzsgés, tolongás e szerencsétlen könyv előtt. Jó Tibád alig győzi nekik nyitogatni. Hasonlít ez a könyv azokhoz a hajdani gyékényekhez, melyeket a piacon kiterítettek, hogy a vásárosok odarakhassák az áruikat.
Jött Hodossy Imre a honti üggyel. Ez az ügy szívósabb a keleti kérdésnél. Próbálták már azt mindenféleképp megoldani. Hol Ivánka Zsigmond hívja ki Majthényi Lászlót, hol Majthényi László Ivánka Zsigmondot. Nem megy; a golyó vagy a levegőbe akad bele, vagy a nadrággombba. Akkor fogják magokat, megverekedtetik a mellékszemélyzetet. Így se megy. Fölszedik butyrostól mindenestül az egész kérdést fölviszik a parlamentbe. Itt se érnek célt. Megint hazaviszik a megyébe. Ott se ér véget. Cipelik ismétlen a rákospalotai erdőbe. Már a fák is sírnak, mikor a daliákat bizonyos időközökben kiállani látják…
Az örök fekély ki-kiújul. Interpellált már benne Horánszky. Nem volt azon áldás. Hátha megpróbálná Jakabfy? Mert vannak dolgok, amik éppen az okos embernek nem sikerülnek. Csalódtak. A Jakabfy interpellációjának se lett foganatja. No hát most már próbáljuk meg egy igazán nagyon okos emberrel, Hodossy Imrével.
Ezért jegyezte be ma Hodossy az interpellációs könyvbe a honti ügyet.
Jött Apponyi gróf és beírta, hogy ő a választási visszaélések meggátlásáról szóló törvényhozási intézkedés érdekében fog interpellálni.
Komlóssy megfogta a kalamust s ezt írta be: »Mayer árvaház ügyében«. A hazáját oly hőn szerető Papp Elek egy kerületebeli ármentesítő társulat adómentessége kérdésével fenyegetőzik.
Ekkor megint odajött a jegyzői pulpitushoz Komlóssy és azt kérdezte:
– Kell-e még több? Mert van ám! (Úgy látszik az Olay Szilárd termékeny fejét tartja most árendában.)
S vastag szilárd betűkkel iktatta be: »egy Budapesten felállítandó zsidó-gimnázium iránt«.
De már erre dühösen csapta be a könyvet a székelyek virága, Tibád.
– Ugyan hagyjatok még az utókornak is valami kérdeznivalót!
Késő volt: az eddigi interpellációk is egész délutáni két óráig tágították ki az utolsó ülést, tarka képekben váltakozván a különféle tárgyak, még a jámbor Berele Hay is belekerült a Komlóssy két antiszemita témájába. (Pedig kár Bereleért, mert abból külön interpellációt is lehetett volna csinálni.)
Vitát azonban csak a Hodossy interpellációja támasztott, aki a belügyminisztert támadta, hogy az még mostanáig sem függesztette fel a bűnvizsgálat alatt levő Hont megyei tisztviselőket.
Tiszának roppant harcolási kedve volt. Meg van pihenve. Régen nem birkózott már senkivel. Alig várta, hogy bevégezze Hodossy.
Péchy baljóslatú szemekkel nézett végig a Ház gömbölyű láthatárán s óva mondá az odalépő Tiszának:
– Reménylem, nem akarsz ma felelni.
– Mindjárt felelek.
– Uram, nézz szét, a tábor igen kicsiny.
– A lándzsám jó vasból van. Az igazság is az én részemen. Megütközöm.
Eközben a »whipper-in«-ek, mint a dervisek a szent koránt, olvasgatták mély figyelemmel, szörnyen izzadva, a benn levő mamelukokat. Ott künn rekedtre kiáltozta magát a telefon. A fiákerek robogtak fel s le a Sándor utcán. Az ellenzéken diadalmorajban hömpölygött a suttogás: »Többségben vagyunk.« Olay Szilárd már el is kezdte a kabinet összekombinálását. (Láttam a névsort, Apponyi Albert még ott se volt benn. )
Úgy a Hodossy indokolását, mint a Tisza válaszát sokszor szakította félbe zaj, tetszés. Az egy idő óta flegmatikus Ház kezdett átmelegedni és zajongni. Ideges, türelmetlen lett. Pezsgett, mint a fölkavart Seidlitz-por.
Tisza higgadtan, csendes hangon válaszolt, hogy úgy emlékszik, már eddig fel is függesztette az illető választási visszaéléssel vádolt tisztviselőket, de ha nem, hát bizonyosan fel fogja függeszteni.
Ennél már nem lehet többet tenni (csak még felakasztani lehetne őket), de Hodossy úgy volt hangolva, hogy ő ma semmivel sem elégszik meg. (Csak az kellene még, hogy ilyenkor elégedjék meg, mikor a tábor kicsiny.)
Bebonyolódván a közigazgatási törvény magyarázatába, kétszer-háromszor csaptak össze, kesztyűsen, illendő finomsággal. Látszik, hogy egy vezér és egy tiszt áll szemtől-szembe.
De Hodossy sehogy sem adta meg magát (pedig lehetett volna), végre is a táboroknak kellett dönteni.
Percekig tartó zaj közt tette fel az elnök a kérdést:
– Akik tudomásul veszik a választ, álljanak fel.
A fele ülve maradt, a fele felállt. A jegyzők izgatottan kezdték megszámlálni (némelyik kezében csak úgy reszketett a ceruza), melyik a nagyobb fele.
Végre is kisült, hogy a felállók vannak többen – de csak tízzel.
…Tíz nadrággombon múlt ez a golyó – fogja mondani otthon Hontban a jó szelíd Ivánka Zsigmond.
