A T. HÁZBÓL [dec. 3.]
A T. HÁZBÓL [dec. 3.]
Miután Tisza Lajos gróf bezárta a delegációkat (nem ugyanazokkal a szavakkal, amiket Wahrmann javasolt, hogy »Mindent megadtunk amivel tartoztunk – s mindennek tartozunk, amit megadtunk«) ma végre megtért kiki a saját kebelébe.
A Ház meglehetősen benépesült. A régi habituék elfoglalták helyeiket a folyosói padokon. Éppen ott ültek valamennyien, ahol másfél hónap előtt elhagytuk őket.
Megjöttek az őszi ködökre a téli politikusok (mert téli és nyári államférfiaink vannak) megjöttek azok is, akiket a »fekete asszony«-tól való félelem tartott eddig otthon Zalay István vezérlete alatt.
Sőt kisült, hogy »János fejedelem« (Kemény János báró) is csak a kolera miatt maradt otthon annyi ideig, s a hír, hogy egészséges, hogy a lapok híre alaptalan, mint derült sugár élénkíté a mai ülés szürkeségét.
»Nincs semmi baja az öregúrnak« – mondák örvendezve. Csak most tűnt ki, mennyire szeretik. (Hiába, mégiscsak ér az valamit, ha még valaki nem volt miniszter.)
Bent a teremben unalmas jelentéseket olvastak az előadók. Künn türelmetlen deputációk és kérelmezők leselkedének a miniszterekre. Egy csoport képviselő azzal mulat, hogy az orcáikról találgatja: »vasút, dohány-engedély, patikajog«.
A jelentések után Porubszky Jenő lép az előadói székre. Jó hegyi levegő csapja meg a fülüket.
A lélekharang megcsendül a Péchy kezében. Csend. Ave Mária! Négy szélsőbali képviselőt visznek most akasztani.
Az első Szemnecz Emil, akinek az immunitását felfüggeszteni kérik a ceglédi eset miatt, ahol in no illo tempore ököllel fenyegetőzött és tojással dobált. Felfüggesztetik.
Azután Verhovay Gyula jön (de minthogy elég egy redakcióból egy ember) fel nem függesztetik.
Vadnay Andort nem adják ki, hanem inkább kiadják ahelyett a Herman-eset miatt még egyszer Szemnecz Emilt (annak már úgyis mindegy) és Győrffy Gyulát (az most úgyse veszi szívére, mert vőlegény).
A rövid ülésnek nem is volt aztán más tárgya, csak még az Ábrányi Kornél interpellációja, ki merész ajakkal az operaügy szellőztetését kéri.
Kár. Mert olyan már ez a mi Operánk, mint az a Basiliscus nevű szent kígyó, amelyről gróf Haller emlékezik a »Hármas históriá«-ban.
Ugyanis olyan ijesztő rút volt a Basiliscus kígyó, hogy amint egyszer egy tükröt vittek eléje s meglátta magát benne, önnönmagától pukkadt szét.
