A T. HÁZBÓL [jan. 20.]
A T. HÁZBÓL [jan. 20.]
Az ősz hajhoz rosszul áll az antiszemitizmus. Az antiszemitizmushoz pedig a pénzügyi szakma áll rosszul. »Zsidó virtus az!« – a hazai közvélemény szerint.
Azért hát az egész Ház kitódult volna a folyosóra, mikor a jegyző a Szalay Károly nevét kiáltotta, de szerencsére nem tette, mert még be sem jött a folyosórul, csak az elnök gubbaszkodott benn a reggeli álmot dörzsölgetvén ki szemeiből és nehány korán érkező öreg képviselő, akik összebújva az éjjeli álmaikat magyarázták.
Szalay Károly okos ember és szerepet visz az antiszemita párton. Istóczyt »mester«-nek hívják, mert ő az alapító, Andreánszkyt vezérnek hagyják, mert báró, de a párt Démoszthenésze Szalay Károly.
Ma hosszan beszélt és elég szépen, kár, hogy ugrált, mint a mókus egyik faágról a másikra.
Utána Horváth Gyula következett, s erre egyszerre megteltek a padok.
Hogyne, mikor a Ház legrokonszenvesebb embere beszél.
Mindenki szereti, ő is mindenkit szeret, kivévén a saját körmondatait, amelyeket, mikor a legnagyobb szükségük volna rá, hűtlenül otthagy be nem fejezve, és új körmondatokkal bonyolódik viszonyba. De neki még ez is jól áll.
Horváth Gyula olyan, mint a föld, mely a sok mag miatt, ami benne van, nem képes meghozni a plántákat. Egyik a másikat öli el. Csak úgy bugyog belőle a sok eszme és gondolat, de az egyik sem domborodik ki, és nem borul össze teljes egésszé… Ha úgy odaadná a fele eszét valakinek, sokra vihetné a másik felével.
Különben mindig eredeti és bizonyos fokig excentrikus.
Mikor nincs Szapáry a tapéton, akkor Szapáryt vágja, mikor szabad a vásár és Szapáry ki van szolgáltatva a kritika mérgezett nyilainak, akkor szépen becsomagolja a tegzét és Tiszát védi.
A »beszédmérce« Becker Jánost mutatja Horváth Gyula után.
Igazán kedves folyosói név. Ilyenkor emelkednek az államjövedelmek. hogy a cigaretta és havanna a folyosón. Ámbár havannát most csak az erdélyi képviselők szívnak, ahol »paktum« van. Rajként tódulnak ki a folyosóra. Tisza Csernátonnyal behúzódik egy szögletbe, ott suttognak, mint szerelmes pár. Szilágyi Dezső is gyakori vendég most a folyosón, malíciózus mosolyával és gúnyos megjegyzéseivel pótolja az öreg Pulszkyt, akit feltűnően hallgataggá tettek a mézeshetek. Szatmáry Miklós mogorván jár-kél, mintha neki kellene kifizetnie a deficitet. Wahrmann holdvilágos (már ti. a szerecsenországi holdvilágot értem) képe kárörömben ragyog, ha valami jó beszédet hall a kormány ellen, mintha mondaná: »Úgy kell, úgy kell. Rám kellett volna bízni az egészet.«
A füst kékes felhőkben kavarog, a téli napfény csak nagy nehezen tudja átverni sugaraival. A levegő egyre nyomottabb, nehezebb lesz, s a köhécselés egész zenei zsongásba csap át a folyosó vidékein, ahol tarkábbnál-tarkább alakok hullámzanak. Fabiny Polónyival szincerizál, Zalay István Hoitsyt keresi. Mert Zalayval már két esztendő óta senki sem találkozott úgy, hogy ne keresné Hoitsyt. (Ugyan megtalálja-e valamikor? ) A Trencsén megyei képviselők feltűnően szépen vannak öltözve, ami annak a bizonyítéka, hogy Kubiczát várják.
Mert semmi esemény (még a konverzió sikere sem) észlelhető oly biztosan, mint a Kubicza érkezése.
Már napokkal előbb izgatottan jár Urbanovszky, új kesztyűt húz a kezére Szitányi, és bizonyos várakozásteljes szemekkel mereng padjában, nincs semmi nyugtuk, kérdezik fűtől-fától már napokkal előbb a vasúti menetrendet, a tarokknál is nyughatatlanok, szórakozottak, s a kritikus pillanatokban tótul sóhajtanak fel. Mindez biztos jel arra, hogy Kubicza érkezni fog…
Hanem, nini… azóta már kibeszélhette magát Becker, menjünk be és hallgassuk meg a kisebbik Helfyt: Enyedit. Enyedit a számok tették naggyá, hát az kölcsönös méltányosság tőle, ha ő meg a számokat teszi naggyá. De teszi is. Ahol odanyomhat egypár milliót a kormány, ellen, hát nem sajnálja a nullákat. Telik. Van elég az Orbán Balázs tarisznyájában.
Különben nagy figyelemmel hallgatott beszédet és abban egy még nagyobb figyelemmel hallgatott adomát mondott el.
A beszéd jó volt az adoma rossz volt. Én jobb szerettem volna, ha az adoma lett volna jó és a beszéd rossz. De neki talán sokkal jobb így.
Hiába, legszerencsésebb mégis György Endre (nemcsak azért, mert még eddig nem volt jelölve a bolgár trónra), ő eltalálta az idők követelményét. Két beszédet mondott el egyszerre, noha csak egyre volt feliratkozva (csodálatos, hogy ezt az elnök nem vette észre).
Az egyik beszéd polemikus mameluk beszéd és Horánszky ellen irányult.
A másik beszéd telivér ellenzéki volt, a konverzió terve és az államvasutak iránti elégedetlenségét fejezve ki.
De valamennyi között a legszebb szónoklat lett volna a Margittay Gyuláé, ha elmondhatta volna.
Csakhogy az óramutató, mint rendesen, ha ő akar beszélni, a két órához húzódott, mire, mint rendesen, másnapra kérte halasztani a beszédét.
Nagy malőrje van ebben, mert reggelre aztán rendesen elromlanak a beszédei.
