A KŐBÁNYAI TITOK
A KŐBÁNYAI TITOK
A férfiú, akit én itt leírok, nem képzelem szülötte. Ismeri őt mindenki abban a nagy alföldi városban, melyben lakik. Művész, a szó teljes értelmében, éspedig orgonista. Él, mint a madár, azonban mint egy olyan madár, aki sört iszik. (Nem tudom, benne lesz-e ez a madárfaj a Herman Ottó új könyvében?) Ez utóbbi tekintetben még nagyobb művészetre vitte, mint az orgonálás fönséges mesterségében. Nincsen egyéb dolga, mint hogy vasárnap az úri misén eljátssza az offertóriumot vagy a graduálet, amiért tisztes fizetést húz a várostól. Hanem ezt aztán pompásan csinálja.
Ő azonban az isteni költészet, a Hypocrene poharát csakhamar fölcseréli Gambrinus serlegével, melyben a sör habzik. És ennek mély szenvedelemmel áldoz. Reggel beül a vendéglőbe s onnan nem mozdul ki éjfélnek előtte. Ott ül egy sötét szögletben, egy asztal benső sarkán, félig lecsukott szemekkel, félig felhőzött homlokkal, csurgóra álló bajusszal s pohár, krigli, csizma, papucs s minden egyéb néven nevezett árpalétartály bámulatos gyorsasággal ürül, tűnik s váltakozik előtte. Alig jön az új pohár, máris távozik, alig csillan meg sárgasága az új italnak, máris eltűnik. S eközben tőle dőlhetnek trónok, omolhatnak koronák, koncertezhetnek orgonisták, zongoristák, nem törődik vele. Az egész világ egy szörnyű nagy ostobaság. Punktum. Proszit!
Az egy, ami iránt érdeklődik, amin gondolkozik, amit nagy szenvedéllyel tanulmányoz, amiben már jelentékeny vívmányokat ért el, az okszerű sörivás gazdasági és pénzügyi titkainak kifürkészése. E tekintetben óriási kísérleteket tett. Megpróálta már, mi jutányosabb: pohárral, kriglivel vagy csizmával inni a sört, kísérletet tett felesen korsócskával és úgynevezett tréfa-pohárral vegyíteni a programot, kipróbálta annak előnyeit, ha egy külön hordócskát csapoltatunk, meglesi mindenkor a kellemes »döglött poharakat«, melyek friss csapolásokkor keletkeznek, midőn a törzsvendégek félig teli poharai kicseréltetnek… mi a diplomaták minden furfangja ahhoz képest, amit egy okszerű sörivó ki tud fejteni a nyomorult provincián? Egy okszerű sörivó és orgonista? Egy okszerű sörivó és vidéki művész, szellemi cigány?
A nagy férfiú azonban, akit én itt leírok, nem volt megelégedve az elért apró sikerekkel. Még nagyobb tökélyre, még nagyobb eredményre vágyott.
Végre egy napon kipattant fejéből az isteni szikra, a zseniális ötlet… a »kőbányai titok«.
Ez egy valóságos pénzügyi expozé volt… melynek megalkotásában kezet fogott a művész a fiancierrel.
A nagy férfiú azonban, akit én itt leírok, napjában átlag negyven pohár sört ivott meg. A vasárnapi művészeti felbuzdulások után ötvennel is, sőt némely zeneszerzői ábrándok édes-bús hatása alatt még többel… Egy pohár ára tíz krajcár, ami napjában átlag négy forintot teszen… bocsánat e száraz számolásért, de én istenem, ha egy orgonista, egy cigány, egy sörivó számolni kezd, a krónikás lantján mért ne csendülhetne meg az egyszeregy?
A nagy férfiú tehát, akit én leírok, kiszámította, hogyha ő ugyanazt a sörmennyiséget, melyet otthon tüntet el: a forrásnál, Kőbányán fogyasztja el, ahol sokkal olcsóbb az árpalé, a pihenésre szánt hat-hat napon át nemcsak a vasúti költséget takarítja meg a különbözetből, de vagy két forint plusza is támad. (Állt ez is olyan szilárd alapon, mint a pénzügyminiszter expozéjának plusza.)
És azóta a vonaton folyton látható egy állandó utas, aki hat napra Kőbányára utazik, a hetediken pedig vissza a pátriájába, hogy részt vegyen a vasárnapi misén.
Úgy jár-kel, mint egy élő titok.
A vasúti kalauzok összesúgnak, ha meglátják a kupéban a rejtélyes utazót.
A vidéki város kíváncsi közönségét lázas izgalomban tartja a rejtély, mit művel a derék orgonista a hét hat napján Kőbányán?
A rejtély hőse pedig mosolyogva csörteti zsebében a két forint pluszt s a vonat prüszkölve repíti át síkon, mezőn, berken a kőbányai titkot, az egyedüli jövedelmi alapot, melyre nem lehet adót kivetni.
Oh, te furfangos vén o1rgonista, ki csak egy vidéki cigány vagy, ki élsz gondtalanul, napról napra, ábrándok, furfangos tények és ázsiai kényelemszeretet közt… te valószínűleg nem tudod, mennyi tükrözik vissza benned ebből a mi nem kevésbé zseniális és nem kevésbé korhely Magyarországunkból, mely a tiédhez hasonló gazdasági plánumokat szőve, azt hiszi, hogy takarékoskodik!
