A NAGY HABOZÓ
A NAGY HABOZÓ
A »Pesti Hírlap«-on esett az meg, hogy egy alarmhír folytán évekkel ezelőtt közölte a Ghyczy Kálmán halálát.
A mi lapunk hasábjain kétszer halt ő meg – noha azok közé tartozik, akik sohasem halnak meg. Igaz, hogy ez már meglehetős banális frázis a halhatatlanságra, de hisz a temetői fejfák többnyire egyforma alakban, egyforma kőből vannak faragva.
Nálunk ilyenek a nekrológok. Nincsenek Macaulay-k, akik tolluknak hatalmával nehány vonásban elevenekké tegyék a meghalt… vagyis jobban mondva a halál által működésükben feltartóztatott nagy embereket.
Nagy ember volt-e vajon Ghyczy Kálmán – vagy csak a viszonyok és konstellációk magyarázói azon nagy szerepnek, melyet vitt – azt majd a történelem deríti ki. Azok, kik a kulisszák mögött álltak, honnan e hazának sorsa intézteték a legközelebbi negyven év alatt, különbözőképp ítélnek Ghyczyről.
Egy bizonyos, hogy nagymértékben élt a közügyeknek, föl volt ékesítve a legnemesebb polgárerényekkel, s alakja, noha 1833-tól a mai napig (leszámítva a fátyolos esztendőket) a nemzeti napi kérdések ezer harcában ő is ott áll, hófehéren maradt. De a harcokban, bár többnyire elöl volt, sem őt nem ütötték, sem ő nem ütött. Ghyczy nem született a cselekvésre. Hiányzott belőle a nagy emberek bátorsága.
Megvolt-e benne valjon a szellemi erő, és csak nem érzé?
Vagy azért nem érzé, mert nem volt meg?
Ez a nagy kérdés.
A hízelgő szavak, melyek koszorú gyanánt hullanak e nagy szerepet vitt, kétségtelenül derék férfiú koporsójára, egypár nap alatt elhervadnak, e szavar mindenkor úgy tekintendők, mint a friss bánat konvencionális szóvirágai, ezek sohasem döntenek el semmit.
XIV. Lajosról beszélik, hogy határozatlan volt; ha a komornyikja négyféle mellényt tett eléje reggeli öltözködésekor, egész délutánig nem bírt elkészülni toalettjével a habozásban: melyiket húzza fel?
Hasonló volt Ghyczy. Előtte minden dolog egy-egy ilyen mellény volt. Pénzügyminisztersége is javarészben ezért maradt meddő.
Az örök tépelődés borongott érdekes, hosszúkás magyaros arcán, hol a homlokára tolta fel pápaszemét, hol egészen az orra hegyére húzta le, s ezalatt hol erre, hol arra határozta magát.
A habozás és a szkepszis voltak jellemének alapvonásai.
Midőn Deák Ferenc megszerkesztette a »diploma inaugurál«-et, megmutatta többi közt Tiszának és Ghyczynek is: ha meg vannak-e vele elégedve?
Ghyczy kétségbeesett arcot vágott, mint mindig, mikor véleményt kellett mondania, s aztán így szólt:
– Nekem nagy aggályaim vannak. Ez roppant fontos dolog. Ennek nagy következményei lehetnek.
– Természetesen – mondá az öreg Deák –, azért kérem a te véleményedet is.
– Édes barátom, azt így egyszeribe nem lehet. Hanem majd gondolkozom felette.
Egész éjjel nem aludt. Fel s alá járt a szobájában tépelődve.
Reggeli szürkületkor végre maga fogalmazott meg egy szöveget.
Lefeküdt. De nem bírt aludni. Nehány óra múlva felkelt újra, és egy másik szöveget koncipiált. Sietett vele a Deák lakására.
– Meggondolkoztál? – kérdi az öregúr.
– Édes barátom – kezdé Ghyczy –, az én hazafiúi kételyeim olyan nagyok, hogy nem merem teljesen aláírni a te szövegedet, ne vedd kérlek rossz néven, egy másik szöveget készítettem, amelyik jobban látszik az én saját egyéni nézetemnek megfelelni. Elhoztam, méltóztassál kérlek megtekinteni.
Deák elolvasta, és mosolyogva mondá:
– Hiszen ez egészen jól van. Elfogadom. Legyen hát a te szöveged.
Ghyczy merengve távozott, de egy jó óra múlva újra visszatért.
– Ides barátom, visszajöttem.
– Mit parancsolsz?
Megtört csendes hangon rebegé, mint egy meghasonlott lélek:
– Visszajöttem, kérlek alássan, hogy talán mégis jobb lesz a te szöveged.
Ilyen volt Ghyczy Kálmán! De valjon nem lesz-e kénytelen a jövő történetírója beismerni, hogy e habozás korántsem nevetséges?
Egy gyengeség volt ugyan, de egy tiszteletreméltó gyengeség, abban a korban, amidőn a felületesség, a könnyelműség és az elhamarkodás játszották a főszerepet.
Ghyczy Kálmán fénykora a parlamenti működésére esik, midőn Tiszával karöltve oppozíciót csináltak a Deák-pártnak, s oly magasan állottak a nemzet népszerűségében, mint még eddig sem előttük, sem utánuk senki, amióta parlamentünk van.
