MOLNÁR ÉS SÁRKÁNY KERESKEDÉSE
MOLNÁR ÉS SÁRKÁNY KERESKEDÉSE
Ne higgye az olvasó, hogy hiba történt, hogy a lap legutolsó oldaláról valami a lap első oldalára tévedt.
Nem esett semmi baj, minden rendben van, öntudatosan hoztuk át ide ezt a két nevet, melyet a hirdetések közt szokott meg már a szem. Ott előkelően festenek, itt szokatlanul. Pedig most mégis rászolgáltak, hogy idekerüljenek.
Régi jó firma a »Molnár és Sárkány«, s az üzletvilágban legalábbis hangzik úgy, mint a politikában hangzott egykor »Apponyi és Szilágyi«, vagy mint a balladák világában »Szilágyi és Hagymássy«.
– Mi történt velök? – fogják kérdeni a vevők, akik járatosak voltak az ő boltjukba, és ismerték a két derék kereskedőt.
Hála istennek, semmi rossz: élnek és uralkodnak, csakhogy elváltak egymástól.
No, az bizony megtörténik férj és feleség között is. Egy darabig kellemetlen a dolog, de aztán az asszony is vigasztalódik, a férj is. Noha én voltaképpen igazságtalannak találom a házastársak elválását, mert nem egyenlők a sanszok; a férfi könnyen kap másik feleséget, az asszony pedig csak szeretőt kap könnyen.
A kereskedőknél kritikusabb a válás. A házastársaknál visszaadják egymásnak a karikagyűrűt, egy terítékkel kevesebb jut az asztalra, s egy ágy üresen marad a szobában; ennyi az egész. De a kereskedőknél kettészakad a címer: a cégtábla, az együvé tartozó névnek fele marad az egyiknél, felét magával viszi a másik.
De a nevekkel még hagyján. A neveken meg lehet még osztozkodni; végre is mindenik emlékszik a magáéra, s azt veszi el. De mi történjék a közösen szerzett üzleti renoméval?
Pedig ez néha nagy vagyon. Sok ezer forintot jövedelmezhet.
Nagy vagyon, de csak amíg együtt van. Mert olyan különös természetű, hogy amint kétfelé osztják, egyiknek sem marad belőle.
Ezen hát meg nem osztozkodhatott Molnár és Sárkány.
Sárkány a válás után új boltot nyitott a Váci utcában, Molnár megmaradt a Dorottya utcai boltban. Mert az üzleti renomé részben a névhez, részben a helyhez is van kötve.
Mindenik búsult a másik után. Molnárnak megnyilamlott a szíve valahányszor a Sárkány nevét hallotta, Sárkánynak pedig a Molnár név rezegtette meg az idegeit. De végre is abban volt valami megnyugtató, hogy mind a ketten egyformán szenvednek.
Egyszer azonban egy sajátságos hírt hallott Molnár Sárkány felől. Suttogva hozta meg a sötétben ólálkodó pletyka:
– Tudja-e, kedves Molnár úr, mi az újság?
– Ugyan mi?
– A furfangos Sárkány egy Molnár nevű embert keres, és azt beveszi rendes compagnonnak, kiíratja a cégtáblára: »Molnár és Sárkány«, s minden a régiben lesz.
Ez pokoli idea volt; Molnárt megdöbbentette, de csak egy percre.
-- Csak tessék neki. Nem tesz semmit. Majd én is keresek egy »Sárkány« nevű társat, s én is kiíratom a cégtáblára »Molnár és Sárkány«.
– Igen, csakhogy Molnárt könnyebb találni, mint Sárkányt. Molnár van sok ezer az országban, de a Sárkányok kevesen vannak.
Ez már igaz. És ezen nagyon elszomorodott Molnár. Most már csakugyan látta, hogy hátrányban van. S ez, csakis ez volt elviselhetlen lelkének. Semmi kétség, ha Sárkány elindul Molnárokat keresni, hát annyit talál, amennyit akar. De a Sárkányok nagyon megfogytak, és igen ritkák. Istenem, istenem! De boldog ember lehet az, akinek az elvált compagnonját példának okáért Kohnnak hívják!
Mindegy, meg kell próbálni, hátha találna egy Sárkányt, ha mindjárt hétfejű lenne is.
Megindult hát a lázas kereslet nagy titokban. Nem tudom, megálmodták-e az országban lakó különféle Molnárok és Sárkányok, hogy micsoda értékes nevet viselnek, de annyi tény, hogy Molnár nem bírt Sárkányt találni.
Már-már a lemondás küszöbén volt, midőn véletlenül egy ügyvédtől kér még tanácsot.
– Uram, hol vehetnék én egy Sárkányt?
– Miféle sárkányt? Amivel a pisztolyt elsütik?
– Egy Sárkányt, akit csendestársnak vennék be az üzletbe.
– Ahá, értem. Az a legkönnyebb!
– Mit beszél ön? Az egész országban kerestem, de hasztalan.
– Hát mért ragaszkodik ön ahhoz, hogy az valódi Sárkány legyen?
Molnár a homlokára ütött, s örömtelten kiáltá:
– Igaz! Ez eszembe se jutott.
– Egy valódi Sárkány ritka dolog, de egy nem valódi mindössze ötven krajcárba kerül. Tetszik önnek talán egy Zrínyi Miklós vagy egy Hunyadi János, mert az is csak ötven krajcár?
Molnár vidáman hagyta oda az ügyvédi irodát, s egy óra múlva talált magának csendestársat, aki beállt melléje, megcsinálták a szerződést, s megírta a folyamodványt a belügyminisztériumhoz, melyben Sárkányra kéri magyarosítani a nevét.
A kérvény elment, s Molnár boldogan álmodozott az új cégtábláról, mely a bolt fölött a régi fényben, a régi nevekkel fog tündökölni. Lelki szemeivel látta, és éldelegve olvasgatta.
Hanem ember tervez, a miniszter végez.
A minisztereknek sajátságos finom érzékük van néha. Igaz, hogy nagyon néha.
De nem, nem… a miniszterekben nem lehet annyi humor; ez a gondviselés sugallata volt. A gondviselésben is van kedélyesség.
Mert kellett ahhoz valami égi motor, hogy mikor a miniszter azt a sok száz sablon névváltoztatási engedélyt aláírta lágyan zizegő pennájával, egyszerre megakadjon a szeme ennél az egyiknél, s ezt dörmögje magában:
– Sárkány! Már megint Sárkány! Ezek az emberek valamennyien egyforma nevet választanak úgy, hogy aztán lassankint rájok nem lehet akadni. Ejh, tegyünk az S helyett egy B betűt – legyen Bárkány.
Nehány nap múlva lejött a kérvény, s elhalványodva nézték mind a ketten. Valóságos mennykőcsapás volt.
A csendes compagnon neve »Bárkány« lett törvényes maradékaival egyetemben. S a százszor megálmodott Dorottya utcai új firma most a következő nevet viseli: »Molnár és Bárkány«.
Az üzleti fülnek talán még így is édesebb, mint a »Molnár« név egyedül, de mégsem az igazi, az egykori, melynek csak bánatos melódiája csendül meg benne.
Az egész történet elég mulatságos (ha úgy igaz, ahogy mi hallottuk s elbeszéltük). Tanulság belőle csak az, hogy a valódi Sárkány mégis biztosabb Sárkány, mint a nem valódi, s hogy a miniszter is csinálhat okos dolgokat, néha – a tudtán kívül.
