BÁL AZ UDVARNÁL
BÁL AZ UDVARNÁL
Az udvari bálokat rendesen a Futtaki szemén keresztül ismeri a közönség. Futtaki pedig sokat hagy a fantáziának. Bőkezű e tekintetben.
Az udvari bál voltaképpen csak a mágnásoknak bál, akik nejeikkel, leányaikkal jönnek oda, s ha nőtlenek, hódítanak maguknak a szép hölgykoszorúból.
Az egyszerű képviselőknek (pedig ezek képezik a vendégek zömét) csak ragyogó látványosság az udvari bál, mert ők legfeljebb cukkedlit igyekeznek hódítani.
A képviselők gyerekei már napokkal előbb kérdezgetik:
– Aztán csakugyan szabad onnén cukrot hozni?
– Szabad, fiacskám.
– És nem haragszik meg a király?
– Nem.
– De jó ember lehet az a király!
Hogy az Eldorádóba eljuthasson az ember, ahhoz egy nagy cukorhegyen kell magát keresztülenni; az udvari bálra pedig számtalan kocsirekedésen, rendőri gyámoltalanságon kell végigvergődni, míg az ember végre ott találja magát a fényesen világított táncteremben, hol tündéri pompa tárul a szem elé, amint sűrűn gyülekeznek az előkelő vendégek, urak és hölgyek festői díszruhákban.
Lassankint megtelik a lángözönben fénylő terem. Az udvari atmoszféra egyre melegebb, végre izzó lesz.
Halk suttogás támad, ha egy-egy nevezetes szépség lép be. Kiss Pálné, Beniczky Ferencné vagy gróf Károlyi Istvánné: szép ékszereinél csak ő maga volt szebb.
– Andrássy Gyula! – hangzék szájról szájra, amint a nevezetes államférfiú megjelen tábornagyi ruhában.
Élénk zsibongás támad a képviselői csoportokban, midőn Tisza belép. Csak az isten őrzi, hogy egész önkéntelenül nem zúg fel az »éljen« a mamelukok ajkán.
Végre elmúlik a nyolc óra, együtt van már az egész bál, még Luppa Péter is. Most már bátran jöhetnek őfelségeik.
A pálcás urak sürögnek-forognak, utat egyengetnek, a fiatal táncosok levetik mentéiket, leoldják kardjaikat.
Tarka társaság van együtt. Díszmenték mellett mindenféle katonai egyenruhák, különböző papi talárok, még egy-két frakk is látható a városi elemeken és a szász képviselőkön.
Végre felhangzik a halk kopogás a terem jobb oldali ajtaján. Síri csönd támad. S mintegy villámütésre út nyílik a sűrű embererdőben.
Belép az udvar. Elöl a király a délceg királyasszonnyal. Utánok a trónörökös a bájos főhercegasszonnyal, aki igazán a legszebb menyecske volt a bálon.
Mária Valéria királykisasszonyon egy csöppet sem látszik a tegnapi fáradság; pedig tegnap a Csekonics-bálon valóságosan kivirradtig járta a szupécsárdást.
Aztán megharsan a zene, a fiatal párok elkezdik a táncot. A király szóbeszédbe ered a notabilitásokkal, királyasszony a hölgyekkel tart cercle-t. Mindenki kiválasztja a maga érdekes emberét és azzal cseveg. Kóburg Fülöp megkeresi Buriánt, a bulgáriai főkonzult (ki honvéd hadnagyi ruhában van), behúzza egy fülkébe, s kedélyes mosollyal interjúvolja alkalmasint a »rokon« felől.
Ezenközben megnyitják a melléktermeket, melyeknek hosszú során van a büfé. Az egyikben az ennivaló, a másikban az innivaló, a harmadikban és negyedikben a nyalánkságok.
Egy tekintélyes homár előtt látjuk Helfy Ignácot, Orbán Balázs szépen kifent bajuszával éppen most nyelt le egy darab spékelt őzpecsenyét.
– Hát te is udvari koszton vagy már? – szólítja meg valaki.
A derék hazafi éppen nem jön zavarba.
– Hiszen itt van az egész párt – mondja.
S valóban ott gömbölyödik Meszlényi Lajos sujtásos díszmagyarban, Lits Gyula a pezsgős asztalnál csakhamar uralomra vergődik a lakájok felett, s élénk jószívűséggel traktálja pártfeleit. Ott van Beniczky Árpád, Justh Gyula, Vadnay Andor. Tóth Ernő katonaruhában, Szentkirályi Albert, báró Prónay Dezső, Liptay Károly, Ugron Ákos. Már csak az öreg Madarász apó van hátra – hogy a király örömének semmi híja ne legyen.
