A HEGYPÁRTI SÜN
A HEGYPÁRTI SÜN
Ugron Gábortól északra és Eötvös Károlytól északnyugatra egészen a »hegy« csúcsán él mogorván az öreg Csatár.
A helyzet megvilágítására le kell írnunk a hegyet. Alján, az első padsorban ülnek a virágos szavú szónokok, aranyszájú Irányi Dániel, Kossuth barátja, Helfy Ignác, Rákóczi bámulója, Thaly Kálmán, önmaga bámulója, Meszlényi Lajos, az örökké kedélyes Madarász apó. Ez a szóvirágok padja, ezek a hegy »zengő fái«.
A második padsor a prókátoroké. Itt ülnek Eötvös, Polónyi, Czirer, a többi jogász. Ezek a szélsőbal tölgyei, már csak azért is, mert árnyékukban makkal álmodnak – a klienseik.
A harmadik padsor a viharok fészke, a fenyvek hazája: itt vannak Ugron Gábor, a Szalayak, Orbán Balázs, Szentkirályi.
A többi padsorban az apró bokrok merengnek s húzódnak fölfelé.
Egyhangú, kopár vidék – mondaná róluk egy tájleíró.
Hátuk mögött néhány üres pad tátong örökösen és csak az utolsónak van lakója, ott ül magában egyedül, mogorván, összehúzódzkodva, mint egy sün, az öreg Csatár Zsiga.
Ott ül már hetek óta s onnan néz alá keselyű szemekkel, búsharagosan elvtársaira, akik őt észre se veszik.
Mellette járnak-kelnek az emberek, a szőnyegen léptek nesze suhog, s háta mögött tereferélnek, de őt soha senki meg nem szólítja, mintha csak ott se lenne.
Pedig hasztalan nem akarják látni, köztük van, s kellemetezve ringatózik abban a gyönyörben, amint átjárja ruházatát, csontjait a Ház levegője, neki éltető eleme, s olyan édes érzet ömlik el széles ábrázatán, mikor a kinyíló ajtó meglibegteti torzonborz ősz hajszálait, mintha a talpát vakarnák.
– Majd észrevesztek! – gondolta magában ravaszul az öreg s feliratkozott ma szólásra.
A jegyző az ülés végén Csatár nevét szólítá.
Egyszerre, mint villámütésre megmozdult az egész baloldal s fölállt helyéről.
Csatár látva az általános cihelődést, holnapra kívánta halasztani beszédét.
– Nem vagyunk önre kíváncsiak! – kiáltotta feléje Polónyi.
(Ez volt az első »adjon isten« megválasztása óta.)
– Akkor tessék kimenni! – rikácsolta vissza mérgesen az öreg.
De bizony ezt már nem kiáltotta vissza a vén sün, hanem utána, mégpedig az egész pártja után, mely az ajtó felé tartott.
Egymás után keltek föl a padok, ajtó nyílott, ajtó csattant, alakot alak után nyelt el a folyosó, s nemsokára az egész baloldal üres volt, mint a walesi tartomány.
Csak egy alak tűnődött még egy középső padban, menjen-e, maradjon-e? Ónody Géza. Végre az is a tüntetők után tartott.
A jobboldal gúnyosan mosolygott a pompás jeleneten.
Csatárt azonban nem konfundálta az elvtársak tüntetése, és kegyetlenül elpörlekedett az üres padokkal ama kilencszáz ceglédi voks nevében, akiket a szuronyok alkotmányos jogaik gyakorlásában megakadályoztak.
Az üres padokkal… de bizony azokkal nem lehet beszélni, mert olyan kegyetlen lélekdermesztő gúnnyal ásítottak a szemei közé, hogy szinte nyelvén ragadt a szó.
Maradt hát a helyzet régi. Ezután is fönn fog ülni Ugron Gábortól északra és Eötvös Károlytól északnyugatra egészen a hegy csúcsán, egymagában elhagyatva az öreg Csatár, keselyű szemeket vetve elvtársaira, akik őt észre nem veszik.
